A Sophos netbiztonsági cég nemrég statisztikai adatokat közölt az Apple Mac OS X számítógépek fertőzöttségi helyzetéről. A brit gyártó által erre a rendszerre készített és ingyenesen terjesztett antivírus termék több millió felhasználója közül a kutatók véletlenszerűen választottak ki 100 ezer főt és az ő gépeik által összesen hét nap alatt beküldött víruskeresési eredményekből vontak le következtetéseket.
A felmérés eredménye szerint minden ötödik Mac OS X gép tartalmaz kártevőt, mégpedig olyat, amely képes a Windows számítógépek megfertőzésére. Ez az Apple felhasználók számára nem jelent közvetlen problémát, mert az eltérő platform miatt az ártó kód nem fut le a Mac-en – elfekvő fertőzésként azonban egy adatátvitel során még átterjedhet az ismerősök vagy munkatársak Windows alapú gépeire.
Érdekes módon a felsoroltak közül több kártevő-fajta, például a Bredolab és a Wimad régiségnek tekinthetők a 2007-2008-as évek időszakából – azonban a Macintosh gépeken lappangva mégis sikerült átmenteniük magukat a jelenbe.
Az Apple gépeken ma már persze „saját” kártevők is megtalálhatók, amelyek egyelőre jóval ritkábban fordulnak elő a Windows fenyegetéseknél – azonban éppúgy képesek lehetnek anyagi vagy erkölcsi kárt okozni a Mac-használóknak. A Sophos cég felmérése szerint jelenleg nagyjából minden 36 Apple gépből egy hordoz platform-specifikus fertőzést.
A fenti adatok alapján indokolt lehet, hogy az Apple-felhasználók ne csak az ismerőseik-munkatársaik érdekében, de a saját személyes adataik védelme céljából is folyamatosan futtassanak vírusirtó szoftvert a Mac OS X rendszerű számítógépeiken – illetve az iOS alapú kézi eszközökön, amint megjelennek az arra a platformra készült biztonsági megoldások – írja a virushirado.hu