Megalakult a Nemzetközi Testőr- és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének (IBSSA) nemzetközi, bombabiztonságra szakosodott szervezete, az International Bomb Safety Federation – tudta meg a Biztonságpiac.hu.
Az IBSSA 17. Európai Kongresszusán, 2012. május 12-én a szövetség bejelentette az IBSSA-IBSF (International Bomb Safety Federation – Nemzetközi Bombabiztonsági Szövetség) megalakulását. A bombabiztonsági tevékenységre szakosodott nemzetközi szervezet vezetőjének Chikán-Sonne Zoltánt választották.
Az IBSSA-IPA-IAPA konferenciával együtt megtartott hétvégi rendezvényen elfogadták az új bombabiztonsági szervezet működési szabályzatát is. A szervezetbe való belépés szabályainak kidolgozását követően az IBSF etikai kódexet fogalmaz meg.
Mint azt érdeklődésünkre Chikán-Sonne elmondta: a Nemzetközi Bombabiztonsági Szövetség megalakulásában az IBSSA vezetése – Popper György elnöke, Rony Kluger főtitkár és Kertész Csaba, az IBSSA magyarországi elnöke is – aktív szerepet vállalt.
Interjú – Chikán-Sonne Zoltánnal
– Milyen igény hívta életre a szervezetet?
– Nagyon aktuálisan és egyszerűen: a terrorizmus elleni harc. A terrorizmus nem egy-egy országra korlátozódik, globális természetű. Ma már egyetlen ország sem gondolhatja magáról, hogy nem lehet célpontja terrorista akcióknak. Hozzáteszem: sajnos. A polgári életben válaszul beindultak a korábban is egyre markánsabban jelen lévő védekezési reakciók. Nem véletlen, hogy az IBSSA közös konferenciát rendez immáron második alkalommal az IPA és az IAPA szervezetével. Minden polgárnak joga van a biztonsághoz és joga van annyit tennie érte, amennyit szükségesnek gondol. Saját, illetve szűkebb-tágabb környezetem biztonságáért én is felelősnek tartom magam, tehát igyekszem mindent megtenni érte. Az IBSSA és a létrejött új szakosodott szervezete, az IBSF nemzetközi működésű hálózatok, tehát olyan kapcsolódási pontok, melyek fontos információkat, kapcsolatokat és lehetőségeket közvetítenek országhatároktól és földrészektől függetlenül. Tanulnunk kell és szükséges más országok példáiból, mielőtt saját bőrünkön éreznénk meg a fájdalmat.
– Mi jellemzi a magyarországi bombabiztonságot?
– Ma Magyarországon erősen központosított a rendőrség tűzszerész szervezeteinek az elhelyezkedése. Nyilvánvalóan a terrorfenyegetettség nem egyenlő mértékű, de azt kijelenteni, hogy csak a fővárosban jelenhetne meg, nagyon botor tett lenne. Úgy gondolom – és ez a saját véleményem -, hogy a rendőrség robbanóanyagok, robbanószerkezetek elleni védekezőképességének országos hálózata egyenlőtlen. A felkészültségről és a felszereltségről pedig nem szeretnék nyilatkozni, mert nem szeretnék senkit megsérteni. Csupán annyit érdemes megjegyezni, hogy nincs a mai napig olyan tűzszerész szakutasítás, ami a honvédséghez hasonlóan szabályozná ki, mikor, milyen módon lehet tűzszerész, milyen előképzettség kell hozzá, mit kell tudnia és milyen fokozatok útján válhat a szakma legkiválóbbjai közé? Viszont van egy premizáló pótlékrendszer, ami nem a minőséget, csupán a mennyiséget részesíti előnyben. A tűzszerész szakma szabályai rejtélyes szállóigék alapján misztikus ködbe rejtik, az amúgy egyszerű és világos lépéseket. Vajon miért? Ha ma metróvezető szeretnék lenni, megkapom a kezembe a jegyzetet, hogyan és mikor, mit kell tennem, hogy elinduljon, megálljon a szerelvény. Senki ne gondolja azt, hogy a robbanószerkezetek hatástalanításának nem ugyanilyen világos, logikus és egyszerű lépései vannak. Be kell tartani őket és a lehető legkisebbre csökkenthető a vitathatatlanul jelen lévő kockázat. Igen felrobbanhat a tűzszerész, meghalhat, de a szakma szabályait akkor sem kellene lila ködbe burkolni. Ezek nem titkok, és ne ringassuk magunkat abban az álomban, hogy a terroristák nem tudják. Tudják. Nekünk inkább fejben előttük kellene járnunk, olyan biztonsági szabályok következetes meglépésével, betartásával, amellyel szoros védőhálót húzhatunk magunk köré és a legminimálisabbra csökkenthetjük a jelen lévő biztonsági kockázatokat.
– Milyen elvek és irányok mentén működik majd az IBSSA-IBSF?
– Az IBSSA-IBSF rendkívül zártan fog működni. Nem az a célja, hogy széles körben kiteregesse a bombakészítés lehetőségeit. Ellenkezőleg, szeretné széles körben megtanítani a biztonsági szakembereket a védekezés lehetőségeiről és szükséges mértékeiről. Ezért az IBSF elsősorban szakembereket vár a tagjai közé és minden olyan szervezetet, biztonsági vezetőt, akik fontosnak érzik ezen a területen a továbblépésüket. Illetve várjuk azoknak a cégeknek, vállalatoknak a jelentkezését is, akik szeretnének tenni a közveszéllyel történő fenyegetés elleni kockázatok csökkentése érdekében. Mint említettem erős szűrőt kívánunk alkalmazni, ami hitelességünk záloga lesz és a hatóságok elismerését is előszolgálja majd. Hiszen a működésünk eredményessége azon is múlik majd, hogy az egyes országok hatóságaival milyen együttműködésre leszünk képesek. A polgári kezdeményezések mindig ott erősek, ahol hatósági támogatást is élveznek. Persze ez mindét irányban érvényes, mert egy erős polgári szervezet óriási anyagi és erkölcsi támogatást képes az állam szervezeteinek nyújtani. A hatóság szerveinek sokkal kevesebbet kell elköltenie a közös pénzünkből, ha mi polgárok a saját szakterületünkön kivesszük a részünket, jelen példa szerint a bombakutatás lehetséges területeiből.
– Hogyan épül majd fel az IBSSA-IBSF szervezete?
– A létrejött szervezetnek én lettem az elnöke, de az elnökség még kibővül egy hivatásos és egy polgári társelnökkel is. Létrehozzuk a Felvételi bíráló és ellenőrző bizottságot, mely felelős lesz a szűrőért, amit korábban említettem. Az egyes tagországainkban regionális elnökök állnak majd a helyi szervezetek élén, akik az elnökséggel tartják majd a kapcsolatot. Reményeink szerint sok kapcsolódási pont születik meg és sok közös tanulási, tapasztalatcserélési fórumra nyílik majd lehetőség. A helyi közösségek működését szakmai bizottságok és oktatási bizottságok segítik majd, melyek közül az utóbbi fő feladata lesz a helyi közigazgatásban elfogadott képzési rendszerbe csatolni a bombabiztonsági képzési tananyagunkat. Mindezeket a munkákat majd éves szakmai konferenciák fogják össze, ahol mindenki előtt nyilvánvalóvá válik majd, hol tartunk közösen és mik lesznek a további teendőink. Egyelőre személyeket még nem neveznék meg, hiszen annyira friss még az egész szervezet, hogy korai lenne még erről beszélnem. Itt feladatok vannak és jómagam is munkának, hatalmas feladatnak tekintem a szervezet működtetését, tehát nem arcokban, hanem megoldandó problémákban gondolkodom.
– Milyen szerepvállalást tűzött ki célként az új szervezet?
– Az IBSSA-IBSF célja, hogy szakmai tagjai a polgári életben világszerte képesek legyenek segíteni a hatóságok terrorizmus elleni harcát a bombakutatás területén. Ezt itthon úgy fogalmaznám meg, hogy a hatóságokkal szorosan együttműködve és a szakmai kontrolljuk mellett szeretnénk a lehető leghatékonyabban csökkenteni a biztonsági kockázatot a robbanóanyagok és robbanószerkezetek bűnös szándékú felhasználásának területén. Hiszen minden rendezvényre, minden vállalathoz, minden bevásárló központba, minden társadalmi eseményre nem küldhetnek hivatásos bombakutatókat. Ilyen hatósági kapacitás nem létezik és nem is kell léteznie. Viszont az már egyszerűen megengedhetetlen, hogy több ezer fős rendezvényeket, üzleti területeket, termelő üzemeket, vagy éppen a középiskolai érettségi vizsgát megállíthatnak egyetlen rosszindulatú telefonnal. Ilyenkor milliós károk keletkeznek, melyek igenis kivédhetőek lennének például az általunk javasolt módon. Ez a célunk, aminek a megvalósításához igyekszünk majd összefogni a szakmai és döntéshozó testületeket. Természetesen minden olyan területen fellépünk majd ahol a célunkhoz vezető út látszik, vagy jelen van. Ez szakmai viták, tárgyalások, jogszabályi változtatások rögös útján vezet majd. Nem úgy gondolom, hogy majd az egyik évben hátradőlünk, és azt mondjuk most elértük a célunkat. Nem, mert mindig lesznek új céljaink és új feladataink, melyek a ma még nem látható aktuális helyzetből fakadnak majd. Ez a világ, amiben élünk könnyen elidegeníthet bennünket, pedig az életünk céljai is roppant egyszerűek. Szükség van a párbeszédre, a közös tettekre, hogy biztonságban érezhessük szeretteinket, barátainkat és magunkat az egész országban és az egész világon is.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Novák Csaba