Dél-Koreában lemondott a kormányzó Hannara párt (GNP) három vezető tisztségviselője, miután a rendőrség kiber-terrorizmus elleni CTRC akciócsoportja választási csalás ügyében nyomozva kihallgatott két, a konzervatív irányzatú politikai erőnél asszisztensi beosztásban lévő alkalmazottat és három, az informatikai iparban dolgozó feltételezett bűnsegédet.
A nyilvános vádirat szerint – amelyben a gyanúsítottak családnevét kitakarták – a 27 éves Gong, aki Choi Gu-sik parlamenti képviselő titkárságán dolgozott, összejátszott Park Hee-tae parlamenti szóvivő egyik, egyelőre meg nem nevezett asszisztensével. Feladatuk több, politikai célokat szolgáló kibertámadás megszervezése volt, amelyek végrehajtását Gong barátjára, egy Kang nevű, 26 éves informatikai vállakozóra bízták.
Azt, hogy a két asszisztens a „saját szakállára” vagy pedig a párt vezetésének utasítására cselekedett, a jelenleg is zajló nyomozás hivatott kideríteni – bár az ügyben nyilvánvalónak tűnik a felsőbb kapcsolat. A csapat vélhetően kétségesnek látta a kormányzó GNP párt idei szöuli önkormányzati választási esélyeit és tartottak egy vereségnek a jövő évi országos voksolásra áthúzódó hatásaitól – ezért próbálkoztak kiberakcióval a szavazói részvétel szelektív csökkentése érdekében.
Kang utasítására két informatikus beosztottja 2011. október 26-án reggel 200 zombi-számítógép erejét felhasználva ún. DDoS hálózati csomag-elárasztásos támadást indított a Dél-Koreai Nemzeti Választási Bizottság (NEC) webhelye ellen. A portál tartós elérhetetlenné tételével megakadályozták, hogy a többnyire munkába indulás előtt voksoló, ellenzéki kötődésű fiatal felnőtt korosztály tájékozódni tudjon a szavazókörök pontos helyéről.
A netfüggő koreaiak körében kavarodást okozó és a voksolás eredményét is befolyásolni képes cselekmény elkövetését mindhárom informatikus elismerte, felbujtóként pedig a mindent tagadó, más források szerint mindent magára vállaló Gong-ot nevezték meg. A rendőrök azt is megtudták, hogy a csapat a választás napján kétszer támadta Park Won-soon független szöuli polgármester-jelölt személyes honlapját – bár az ellenzéki demokrata támogatású jogász győzelmét így sem tudták megakadályozni.
Az egyre terebélyesebb hacker-botrány immár közvetlenül fenyegeti a Dél-Koreát keményvonalasan kormányzó, régivágású politikusok rendszerét – akik nem tudnak belenyugodni abba, hogy a választók ellenkezése miatt többé nem jelölhetik ki saját kezűleg az utódjukat. A lakosság ugyanis kiábrándult a GNP pártból, amely a gazdasági válságkezelésben a sokat exportáló óriáscégeket favorizálta a hazai piacra termelő kisvállalkozók és a fiatal családok kárára.
Hong Joon-pyo, a GNP elnöke bejelentette, hogy a hacker-botrány miatt nem hajlandó lemondani, inkább feloszlatja és más néven, de azonos tagsággal újjáalakítja a pártot. A manőver célja az államelnöki szék konzervatív utódlásának biztosítása, a kiszemelt GNP-jelölt, Park Geun-hye ugyanis rosszul áll a koreai nagypolitikába nemrég belépett Ahn Cheol-Soo orvos-vállalkozóval szemben – aki egyébként az infobiztonság területén, az Ahnlab antivírus cég alapítójaként is ismert – tudósít a virushirado.hu.