Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a közúti balesetek számának további csökkentése érdekében – közölte a két szervezet a távirati irodával.

A dokumentumot Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke és Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége főtitkár írta alá szerdán.
Az aláírók tájékoztatása szerint az együttműködési megállapodás alapján a két fél közös szakmai javaslatokat, programokat dolgoz ki, kölcsönös megjelenési lehetőséget biztosítanak a rendezvényeiken, a célok elérése érdekében összehangolt kommunikációt folytatnak.
Győri Gyula, a közlekedési hatóság elnöke a közleményben hangsúlyozza: a biztonságos közlekedés közös ügy, ezért is fontosnak tartják a szakmai szervezetekkel való együttműködést.
Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára a közleményben kiemelte: a biztonságos közlekedés kiemelkedően fontos a biztosítók számára, ezért sokat tesznek a balesetek számának csökkentéséért.
Forrás: MTI



















