Fenyegető üzeneteket kapott a legfelsőbb bíróság két bírója Izraelben, miután mindketten egy palesztin merénylő házának a lerombolása ellen ítélkeztek a közelmúltban – jelentette a The Times of Israel.
A napokban Anat Baron bírónő jelentette be, hogy két fenyegető levelet kapott, hétfőn pedig Uzi Vogelman bíró tett feljelentést a rendőrségen, miután postaládájára olyan címkéket ragasztottak, miszerint „a zsidó vér nem olcsó”, nyilvánvalóan a merénylő házának lerombolása elleni döntésére utalva. Ezt a szlogent a szélsőségesen jobboldaliak használják bosszúakcióiknál. A fenyegetésekkel arra utaltak, hogy Vogelman és Baron egy bírói testület részeként elutasították a Dvir Szorek zsidó jesiva-növendék (vallásos főiskola diákja) tavalyi meggyilkolásával gyanúsított palesztin férfi otthonának a lerombolását Ciszjordániában.
Értesülések szerint a rendőrségi nyomozók úgy vélik, hogy összefüggnek egymással a két bíróval szembeni fenyegetések. Anat Baron liberálisnak tekintett bírónő, akinek ítéletei már többször dühítették a politikai jobboldal híveit. Az egyik levélben fiának bántalmazásával riogatták a bírónőt, aki másik fiát egy tel-avivi robbantásos merényletben veszítette el 2003-ban. A levél arra figyelmeztette, hogy „újabb büntetés vár rá”.
„Az igazságszolgáltatási rendszerrel és bíráival szembeni folyamatos, irányíthatatlan uszítás közvetlen eredménye az Anat Baronnak, a legfelsőbb bíróság bírójának elküldött fenyegető levél” – állította a bíróság szóvivője, és bejelentette, hogy panaszt tettek a rendőrségnél. „Az izraeli bírák terrorizálására tett kísérletek nem fogják elriasztani őket, és félelem nélkül folytatják munkájukat” – tette hozzá a grémium hivatalos közleménye.
Avi Niszenkorn, a Kék-fehér párthoz tartozó igazságügyi miniszter vasárnap veszélyesnek nevezte az igazságszolgáltatási rendszerrel szembeni folyamatos támadásokat.
Jair Lapid, a parlamenti ellenzék vezetője Benjámin Netanjahu miniszterelnököt vádolta meg az igazságszolgáltatás elleni harag gerjesztésével. „A legfelsőbb bíróság bírájának a megfenyegetése Netanjahu felbujtó tevékenységének közvetlen következménye” – vélekedett Lapid.
A miniszterelnök is elítélte a vasárnapi kormányülésen a bírónő elleni fenyegetőzést, és összekapcsolta azt a közösségi médiában ellene és családja ellen írt bejegyzésekkel. „Zéró toleranciának kell lennie a bírák és a megválasztott tisztviselők elleni fenyegetésekkel szemben” – mondta a kormányfő.
Netanjahu – akit három ügyben csalással, közhivatallal történő visszaéléssel és korrupcióval vádolnak, és május 23-án megkezdődött a pere is egy jeruzsálemi bíróságon – korábban többször állította, hogy a bíróságok, a rendőrség, politikai riválisai, a média és az államügyészek összeesküvésének áldozata, akik olyan bűnökkel vádolják, melyeket nem követett el. A tárgyalás kezdete óta megerősítették az ügyében eljáró bírók védelmét.