Kormány: közös ügyünk az állatvédelem!

Szentkirályi Alexandra

A magyar kormány kiemelten kezeli az állatjólétet és az állatvédelmet – jelentette ki a kormányszóvivő szerdán az állatok világnapja alkalmából. Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videóban emlékeztetett: a kormány 2021 februárjában állatvédelmi online felmérést indított Közös ügyünk az állatvédelem címmel, amelynek során több mint negyedmillióan mondták el véleményüket. Hozzátette: a kabinet azóta több intézkedést is hozott az ügyben, így ivartalanítási programokat támogat több mint félmilliárd forintos keretösszeggel, továbbá több mint százmillió forinttal segítette az állatvédő civil szervezetek munkáját is. A kormányszóvivő kiemelte a Nemzeti Állatvédelmi Tanács megalakulását és azt…

Read More

Vádat emeltek Viktor Janukovics volt ukrán elnök ellen jogellenes hatalomátvétel miatt

Viktor Janukovics

Bíróság elé került a vádemelés Viktor Janukovics régebben menesztett ukrán elnök és Volodimir Bogatir volt igazságügyi miniszterhelyettes ellen jogellenes hatalomátvétel miatt – hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR). A DBR munkatársai tavaly júliusban fejezték be az előzetes nyomozást ennek a büntetőeljárásban. A védelem az előzetes vizsgálat anyagaiba betekintést kapott. A vizsgálat során megállapították, hogy 2010 szeptember-októberében Janukovics és Ukrajna igazságügyi miniszterhelyettese alkotmányellenesen visszaállította Ukrajna egy korábbi, 1996-os alkotmányát, ami az államfő hatalmának jogosulatlan megnövekedéséhez vezetett. Az eredeti alkotmány 1996. június 28-án lépett életbe, öt évvel az ország…

Read More

Külön emlékhelyeket alakítanának ki a különböző nemzetiségű katonahősöknek Úzvölgyében

Úzvölgyi temető

Külön emlékhelyeket alakítanának ki az itteni harcokban elesett különböző nemzetiségű katonahősöknek Úzvölgyében – közölte a Hargita megyei önkormányzat. A székelyföldi megye önkormányzata a közleményében tudatta, hogy az úzvölgyi katonatemetőbe törvénytelenül felállított betonkeresztek csütörtöki, június 29-i eltávolítása után másnap közös találkozót tartottak az érintett hatóságok. Mint írták, ezen a Bákó és Hargita megyei prefektúra, a Hargita megyei önkormányzat vezetői, a székelyföldi Csíkszentmárton és a moldvai Dormánfalva polgármestere vett részt, hogy párbeszédet folytassanak az elesett hősökre való civilizált emlékezés biztosításáról. „A jelenlévők a törvények tiszteletben tartására szólítottak fel, és felszólítottak minden olyan…

Read More

Terrorszervezetté nyilvánított két szerb csoportot a koszovói kormány

Koszovó

Két Koszovóban tevékenykedő szerb szervezetet terrorszervezetté nyilvánított csütörtökön a koszovói kormány – olvasható Albin Kurti kabinetjének közleményében. A miniszterelnök a kormányülésen kijelentette, hogy a Civil Védelem (Civilna zastita) és az Északi Brigád (Severna brigada) nevű szerb szervezetek magas szintű és közvetlen fenyegetést és veszélyt jelentenek Koszovóra és az ország alkotmányos rendjére nézve. Indoklása szerint ez a két csoport felelős a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó erő, a KFOR katonáinak, valamint újságíróknak és más civileknek a megtámadásáért. Kurti közölte, hogy a csoportok tagjai „terrorista elemeket” is tartalmazó akciókat hajtottak végre, amikor…

Read More

Amerikai jogászt neveztek ki a koszovói háborús bűnökkel foglalkozó hágai bíróság főügyészének

Kimberly West amerikai jogász

Kimberly West amerikai jogászt nevezték ki a koszovói háborús bűnökkel foglalkozó különleges bírósági hivatal főügyészének, az Európai Unió által támogatott bírósághoz kapcsolódó főügyésznek — jelentette be a hágai székhelyű testület. West Jack Smitht váltja, aki novemberben lemondott posztjáról, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium különleges ügyészeként felügyelje a Donald Trump volt elnök floridai birtokán, Mar-a-Lagóban található titkos dokumentumok megőrzésével kapcsolatos vizsgálatokat és Capitolium elleni 2021-es támadással kapcsolatos nyomozás egyes aspektusait. „Megtiszteltetés számomra, hogy erre a fontos és kihívásokkal teli feladatra választották ki” – fogalmazott West közleményében. West jelenleg egy bostoni ügyvédi…

Read More

Oroszország is szankciózik

orosz külügyminisztérium

Oroszország félezer amerikaitól vonta meg a beutazás jogát, nemkívánatosnak nyilvánította a Greenpeace tevékenységét és körözést adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze ellen. Ötszáz amerikai állampolgártól, köztük Barack Obama volt amerikai elnöktől tagadta meg a beutazás jogát Oroszország pénteken, válaszul az ellene rendszeresen bevezetett amerikai szankciókra – közölte az orosz külügyminisztérium. „Válaszul a Joe Biden kormánya által rendszeresen bevezetett oroszellenes szankciókra, amelyek Washington szándéka szerint arra irányulnak, hogy Oroszországnak a lehető legnagyobb kárt okozzák, személyesen érintve országunk tisztviselőit és egyszerű állampolgárait, ellenintézkedésként 500 amerikai számára záratik le a belépés az Oroszországi…

Read More

Hétfő óta több mint 8500 illegális fegyvert adtak át a rendőrségnek Szerbiában

Aleksandar Vucic szerb államfő

Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök. A május 8. és június 8. közötti fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a kormány, hogy a múlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt. A belügyi tárca szerdai tájékoztatása szerint az akció keretében – amelynek során bárki,…

Read More

Német külügyminiszter: Kína döntő szerepet tölthet be a háború lezárásában

Annalena Baerbock, német külügyminiszter

Kína döntő szerepet tölthet be Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásában, ha elhatározza magát a béketeremtésre – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden Berlinben kínai kollégájával folytatott megbeszélése után. A német diplomácia vezetője Csin Kanggal tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjaként meghatározó mértékben hozzájárulhatna ahhoz, hogy a háború Ukrajna területi épségének helyreállításával és az orosz csapatok kivonásával véget érjen. Hangsúlyozta, hogy a háború befejezéséhez a támadó fél, Oroszország részéről szükségesek lépések, méghozzá a támadások leállítása és a csapatok kivonása. Ha nem Oroszország, hanem Ukrajna lépne,…

Read More

Szerbia: Elfogták a nyolc embert lelövő tömeggyilkost

Uros Blazic

Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén – jelentette be a szerbiai belügyminisztérium pénteken, majd azt is közölte, hogy a férfi nyaralójában egy egész fegyverarzenált találtak. A húsz éves Uros Blazic-ot a tett helyszínétől mintegy hatvan kilométerre délre, Kragujevac környékén fogták el nyolcórányi hajtóvadászatot követően, amelyben a szerb belügyminisztérium több mint hatszáz tagja vett részt. Aleksandar Vucic szerb elnök terrorcselekménynek minősítette az esetet, és a fegyvertartásra vonatkozó törvények drákói szigorítását jelentette be. A rendőrség…

Read More