Szívrohamban elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai diktátor. Az ázsiai állam nemzeti hírügynöksége szerint állampolgárok millióra telepedett leírhatatlan szomorúság.
A 69 éves korábban elhuny Kim Dzsong Il pozícióját fia, Kim Dzsong Un veszi át.
Meg nem erősített hírek szerint Kim Dzsong Il halálának bejelentése előtt Észak-Korea rakétateszteket hajtott végre. A szöuli kormányzathoz közel álló források szerint a kabinet nem gondolja, hogy Kim Dzsong Il halálhíre és a rakétakilövés között bármilyen közvetlen kapcsolat lenne.
Mindenesetre az észak-koreai vezető halálhírére Dél-Korea a legmagasabb katonai készültséget rendelte el. A japán kormány ezzel egy időben soron kívüli biztonsági ülést rendelt el.
Nem lesz „német típusú” nagy Korea
Nem jöhet szóba Észak- és Dél-Korea „német stílusú” újraegyesítése, mivel a két Korea gazdaságának különbsége összehasonlíthatatlanul hatalmasabb az NSZK és az egykori NDK közötti korábbi különbségnél – vélekedtek a néhai észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il halálának hétfői bejelentése után adott kommentárjukban londoni felzárkózó piaci elemzők.
Hétfői hitelminősítői vélemény szerint a fejlemények egyelőre nem érintik Dél-Korea államadós-besorolását, de a helyzetet „szoros figyelemmel kell kísérni”.
Erik Lueth, a Royal Bank of Scotland (RBS) Korea-szakértője hétfői helyzetértékelésében kiemelte, hogy a német újraegyesítés költsége a különböző becslések 600 milliárd és ezermilliárd dollár között volt az első tíz évben, ez a korábbi nyugat-német éves hazai össztermék (GDP) 30-50 százalékának felelt meg.
Korea esetében Lueth szerint az egyesítési költség sokkal nagyobb lenne, ami gyakorlatilag kizárja ezt a lehetőséget. Az RBS térségi szakelemzője a különbségek között kiemelte, hogy az egykori NDK lakossága a negyede volt az NSZK-énak, Észak-Korea lakossága azonban a fele Dél-Koreáénak. Mindemellett az NDK volt a leggazdagabb a szovjet érdekszféra kelet-európai országai közül, az egy főre jutó jövedelem a nyugati szint negyedét tette ki, Észak-Koreában azonban a lakosság jövedelmének értéke a dél-koreai jövedelemi átlag tizede.
Az RBS szakértője szerint ráadásul az észak-koreai „humán tőke” rosszabb állapotban van az egykori NDK-énál: az elemző által idézett ENSZ-becslések szerint az észak-koreai lakosság 40 százaléka alultáplált.
Erik Lueth szerint a két Korea hosszú távra szóló társulása sokkal reálisabb forgatókönyv lenne, és valójában Szöul is ezt a megoldást pártolná. Ezáltal sok évre elosztható lenne az északi életszínvonal emelésének költsége, és ez megvédené a sokktól a dél-koreai gazdaságot.
A Royal Bank of Scotland szakértőjének hétfői elemzése szerint a külföldi működőtőke-beáramlás és a termelékenység javítása vélhetőleg sokkal nagyobb szerepet kaphatna a konvergencia-folyamatban, mint a közvetlen költségvetési átutalások.
Az RBS elemzőjének fejtegetése szerint az NSZK annak idején több hibát is elkövetett azon igyekezetében, hogy megakadályozza a tömeges migrációt Kelet-Németországból nyugatra. Lueth e hibák közé sorolja a nyugati és a keleti márka 1:1 arányú átváltási árfolyamát, és azt, hogy az NSZK a keleti bérszínvonal-átlagot az akkori nyugati szint 80 százalékára emelte, jóllehet a kelet-németországi termelékenység messze elmaradt a nyugatitól. Ezek a tényezők visszafogták az égetően szükséges működőtőke-befektetéseket keleten, és ez az oka annak, hogy a keleti jövedelemi szint még mindig nem érte el a nyugati átlagot.
Az RBS szakértője szerint a két külön koreai állam és a különböző bérszintek fenntartása erőteljes ösztönzést jelentene ahhoz, hogy a befektetések „a tőkében gazdag délről a munkaerőben gazdag északra” áramoljanak.
Lueth szerint északon hatalmas megtakarításokat lehetne elérni az észak-koreai hadsereg leépítésével. Az RBS elemzője amerikai külügyminisztériumi adatokat idéz, amelyek szerint az észak-koreai hadsereg az ország hazai össztermékének 30-40 százalékát emészti fel; ez összehasonlíthatatlanul nagyobb arány, mint amennyibe annak idején az NDK hadseregének fenntartása került.
Észak-Korea emellett gazdag ásványi kincsekben, Dél-Korea ugyanakkor nyersanyagigényének jelentős részét importból fedezi. Az északi nyersanyagbőség jelentős szinergiákat eredményezhet a dél ipara számára, főleg az acéliparban és az információtechnológiai ágazatban.
Az RBS szakértője szerint „nem sok értelme lenne”, ha Dél-Korea elkezdene tartalékokat képezni a majdani újraegyesítés költségeire, egyebek mellett azért, mert e költségek jelenleg igen bizonytalanok, csakúgy, mint az esetleges újraegyesítés menetrendje.
Lueth szerint az ésszerű döntés az eddig is alkalmazott – és a lakosság által széleskörűen támogatott – megfontolt költségvetési politika folytatása, mivel ez kínálhat jelentős adósságfinanszírozási mozgásteret abban az esetben, ha az észak-koreai rezsim végül összeomlik.
A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő hétfőn Londonban ismertetett állásfoglalásában közölte, hogy az észak-koreai vezető halálának nincsenek „azonnali kihatásai” Dél-Korea pozitív kilátással ellátott, elsőrendű befektetői „A plusz” államadós-osztályzatára, de az északkal fennálló viszonyt – amely „eddig is kockázati forrás” volt – „szoros figyelemmel kell kísérni”.
A Fitch felidézte, hogy amikor novemberben pozitívra javította a dél-koreai szuverén besorolás kilátását, ehhez fűzött akkori elemzésében említést tett az Észak-Koreával kapcsolatos geopolitikai kockázatokról is, kiemelve, hogy szinte bizonyosan Dél-Korea leminősítéséhez vezetne egy esetleges „totális háború”, vagy az, ha az észak-koreai rezsim összeomlása nyomán Dél-Koreára jelentős segélyezési és újjáépítési terhek hárulnának.
A Fitch Ratings szerint az ellenségeskedések kirobbanásának vagy az észak-koreai rendszer összeomlásának „szélsőséges kockázata” régóta „nagyhatású, de alacsony valószínűségű” tényezőként terheli a dél-koreai adósosztályzatot. A hitelminősítő szerint a helyi hatalmaknak – köztük Észak- és Dél-Koreának, valamint Kínának, Japánnak és az Egyesült Államoknak – „sok vesztenivalója lenne” totális háború esetén, és eddig ez volt az a tényező, amely miatt „távoli” volt egy ilyen konfliktus kitörésének rizikója.
Hétfői értékelésében a Fitch felidézte ugyanakkor a novemberi dél-koreai kilátásjavításhoz fűzött elemzésének azon kitételét, hogy észak-koreai vezetőváltás esetén megnövekedne a feszültség „véletlenszerű eszkalációjának” kockázata.
Forrás: Biztonságpiac.hu/BBC/MTI