Összetűzésbe keveredtek a Diósgyőr és a Ferencváros szurkolói a tegnapi NB I-es találkozót követően.

A rendőrség tájékoztatása szerint azonnal elfogták és előállították azt a két hazai futballhuligánt, akik a tegnap Miskolcon megrendezett DVTK – FTC labdarúgó-mérkőzést követően hazafelé tartva gépkocsijukból kiszálltak és vendégszurkolókat provokáltak.
A provokáció eredményeként a két férfi vendégszurkolókkal szóváltásba került, majd tettlegességre is sor került: két vendégszurkoló és az út menti ingatlanokba bemenekülő két hazai drukker egyike megsérült.
A szurkolói összecsapást követően a vendégszurkolók rátámadtak és megrongálták azt az ingatlant, ahová a provokálók a túlerő láttán bemenekültek. A Fradi-szurkolók által megrongált ingatlan lakóinak semmilyen közük nem volt a bűncselekményhez.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei az incidenst követően azonnal elfogták, és őrizetbe vették az ingatlanba bemenekült két provokátort.
Az ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Forrás: BP




















