Mondvacsinált okokból, törvénytelenül mondott fel a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) alelnökének a Budapest Airport – állítja az érdekképviselet. A reptérüzemeltető cég szerint azonban törvényesen, az érvényes jogszabályoknak megfelelően mondták fel Molnár Zoltán munkaviszonyát.
A szakszervezet még pénteken közölte, hogy a Budapest Airport (BA) Zrt. augusztus 22-i hatállyal elbocsátotta a LESZ alelnökét. A társaság azt kifogásolta, hogy Molnár Zoltán ebédidejében az újonnan felvett munkatársakkal ismertette a cégnél tapasztalható problémákat, az indoklás szerint a vállalat jó hírnevét rontva ezzel – írja az érdekképviselet.
A szakszervezet a felmondás valódi okának azt tartja, hogy Molnár Zoltán „számtalan megrövidített, jogellenesen zaklatott, vagy épp lapátra tett kollégának segített az elmúlt években” – fogalmazott a LESZ.
A szakszervezet ismertetése szerint az alelnök jelentette a hatóságoknak a heteken át az álmennyezetből szivárgó szennyvíz ügyét, szóvá tette a munkavédelmi bizottság ellehetetlenítését, az orvosi szolgálat felszámolását, a hiányos egészségvédelmi programokat. A szakszervezet tájékoztatása szerint több mint ötvenen számíthatnak több százezer forintos kártérítésre a pihenőidők után, ha a jogerős ítélet helyben hagyja az elsőfokú végzést. Emellett több mint tízmilliós kártérítést sikerült kiharcolni elsőfokon egy jogellenesen megfigyelt, és szabálytalanul elbocsátott BA-dolgozónak. (A szakszervezet jelenleg 54 biztonsági területen dolgozó BA-alkalmazottat képvisel abban a perben, amely az elmúlt években ki nem adott, jogszerű pihenőidők pénzbeli megváltásáért folyik.)
Emellett a LESZ megfogalmazása szerint Molnár Zoltán a felügyelőbizottságban is kényes témákat feszegetett: a biztonsági területen tapasztalható szabálytalanságokat és visszaéléseket, alvállalkozói szerződéseket, a privatizációs szerződésben vállaltak be nem tartását, a csődbe vitt minibusz-üzletág valódi nyerteseinek kilétét.
A BA ellen már folyik az ENSZ Munkaügyi Világszervezetének (ILO) vizsgálata, a mostani ügy pedig újabb adalékot jelent ehhez. A szakszervezet a munkaügyi per mellett hazai és nemzetközi kapcsolatain keresztül is igyekszik visszakozásra bírni a vállalatot – közölte a LESZ.
A távirati iroda megkeresésére a Budapest Airportnál közölték: teljes mértékben törvényesen, az érvényes jogszabályoknak megfelelően mondták fel Molnár Zoltán munkaviszonyát.
A Biztonságpiac.hu érdeklődésére Molnár Zoltán elmondta: a hatályos jogszabályok védettséget jelentenek a szakszervezeti vezetők számára, vagyis őket csak jogellenesen lehet elbocsátani. A LESZ alelnöke éppen ezért munkaügyi pert indít a Budapest Airport ellen.
A reptérüzemeltető szerint Molnár Zoltán többszörösen megsértette mind a Munka törvénykönyve, mind a Budapest Airport előírásait, a munkahelyi etikai szabályait, amikor a frissen belépett, még képzés alatt álló munkatársak előtt megpróbálta munkahelyét befeketíteni, hamis állításokkal megpróbálta a Budapest Airportot mint munkáltatót lejáratni, megkísérelte elijeszteni a leendő dolgozókat a repülőtértől – fogalmaz a társaság.
Forrás: BP/LESZ/MTI