Az észak-atlanti katonai szövetség 2018. július 11-12-én, új brüsszeli székházában tartja következő csúcstalálkozóját, amelyen tovább erősíti a szövetség alapjait jelentő, Európa és Észak-Amerika közötti kapcsolatokat – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár brüsszeli nyilatkozatában.
A főtitkár elmondta, a katonai szövetség a terrorizmus elleni küzdelem erősítése és a szomszédos országok stabilitásának megőrzése érdekében hangsúlyozza a partnerországokkal és -szervezetekkel való közös munkát is. Segíteni az afgán erőket annak érdekében, hogy országuk ne lehessen többé biztonságos menedék a terroristák számára és támogatja a nemzetközi koalíciót az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelmében.
A változó, több irányból érkező fenyegetésekre válaszul a NATO a kollektív védelem legnagyobb arányú megerősítését hajtotta végre, és továbbra is fokozza a számítógépes támadásokkal és hibrid fenyegetésekkel szembeni erőfeszítéseit – mondta Stoltenberg.
ADVERTISEMENT