Navalnij: helybenhagyta a fellebbviteli bíróság a letöltendő szabadságvesztést

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusHelybenhagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt az alsóbb szintű határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az úgynevezett Yves Rocher-ügyben.

A fellebbviteli bíróság határozata értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több, mint két és fél évet kell letöltenie. Ez másfél hónappal kevesebb, mint amennyit február 2-án első fokon kapott, mert figyelembe vették az 2014. október 30. és 2015. február 18. közötti időszakot, amelyet az otthonába zárva kellett eltöltenie.

Ha más ügyekben nem szabnak ki rá újabb büntetést, a politikusnak 2023 júliusában vagy augusztusában kell kiszabadulnia. Azonban más eljárások is folynak ellene, egyebek között azon a címen, hogy hűtlenül kezelte és saját céljaira fordította az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványnak (FBK) befizetett támogatását.

Navalnij próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésének letöltendőre változtatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket.

A politikus védői szombaton a szabadon bocsátását kérték a moszkvai városi bíróságtól szombaton az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vonatkozó döntése alapján. A strasbourgi bírói testület szerdán, a saját eljárási szabályzatának 39. szakasza alapján úgynevezett ideiglenes intézkedést rendelt el, és követelte Moszkvától a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság a politikus életét fenyegető kockázatok jellegére és mértékére, illetve fogva tartása általános körülményeire hivatkozott.

Konsztantyin Csujcsenko orosz igazságügyi miniszter még aznap úgy reagált, hogy a követelés teljesíthetetlen, ellentmond az orosz jogrendnek, és nem tartalmaz jogi normákra hivatkozást. Az ügyészség a szombati tárgyaláson támogatásáról biztosította az elsőfokú bírósági ítéletet.

Navalnij felszólásában rámutatott, hogy az EJEB határozata alapján el kell őt engedni. Azt hangoztatta, hogy a megmérgezését követően nem rejtőzködött az orosz büntetés-végrehajtás elől, mert az egész világ tudta, hogy hol tartózkodik. Rámutatott, hogy az Yves Rocher-ügyben rá kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje lejárt. Emlékeztetett arra, hogy önként tért vissza Oroszországba.

A pert kilenc európai nagykövetség képviselői figyelték a helyszínen. Az Európai Unió fontolóra vette, hogy a politikussal szembeni eljárás címén újabb szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment