Első pillantásra csőre töltött, éles lőfegyvernek tartották a rendőrök azt a pisztolyt, amelyet egy húszéves férfi használt hétfőn, amikor a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság épületében kísérelt meg rablást. Bár a rendőröknél volt fegyver, semmiképpen sem használhatták, mivel a kapitányság előterében több ügyfél is tartózkodott – derült ki szerdai beszámolójukból.
Szabó György főtörzsőrmester és Vank István zászlós a történteket felelevenítve elmondták, bár mindkettőjüknél volt fegyver, szóba sem jöhetett, hogy azt használják, hiszen a kapitányság előterében több ügyfél is tartózkodott, az elkövetőtől néhány lépésre például egy édesanya állt kislányával.
A húszéves támadó határozottnak, elszántnak tűnt, fegyverén látszott, hogy fémből készült és kibiztosította. A férfi a két nála magasabb és erősebb rendőrnek csupán annyit mondott: „Uraim, adják át az értékeiket!”, és rájuk fogta a pisztolyt, amelyről később kiderült, hogy egy az éles lőfegyverhez tökéletesen hasonlító 6 milliméteres ASG típusú airsoft pisztoly.
A rendőröknek, beszámolójuk szerint sikerült megőrizniük hidegvérüket, és másfél, két percen keresztül próbálták megnyugtatni, beszéltetni az elkövetőt. Kérték, gondolja meg mit csinál, lépjen hátra, tegye le a fegyvert. Amikor a gyanúsított a rábeszélés hatására lejjebb eresztette pisztolyát, a két egyenruhás lefegyverezte és megbilincselte.
A Szegedi Városi Bíróság szerdán jogerős döntésével elrendelte a kétrendbeli, fegyveresen elkövetett rablás bűntette kísérletével gyanúsított épületasztalos férfi előzetes letartóztatását.
A bíróság tájékoztatása szerint az eddig beszerzett adatok alapján a gyanúsított hétfőn a reggeli órákban vette magához airsoft pisztolyát azzal a céllal, hogy egy hódmezővásárhelyi lottózó kirablásával oldja meg anyagi nehézségeit. A férfi, amikor látta, hogy a lottózóban túl sokan vannak, úgy döntött, hogy nem azt rabolja ki, hanem a rendőrkapitányságon dolgozókat.
A bírósági döntését követően Kecskés Ákos, a férfi ügyvédje az MTI-nek elmondta, védence nem tudta megmondani, mi volt az oka a tettének. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egészséges ember két esetben követhet el hasonló cselekményt, vagy bódult állapotban van, és nem tudja, mit csinál, ezt azonban a jelenlegi adatok kizárják, vagy szándékosan akar bekerülni a börtönbe.
A cselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, hiszen két hivatásában eljáró, egyenruhás rendőrrel szemben a rendőrség épületében kísérelt meg fegyveres rablást – magyarázta az ügyvéd.
Forrás: MTI