Az új ukrán taktikai rakétarendszert 2017-ben rendszerbe állíthatják – közölte Jurij Alekszejev, az ukrán világűr ügynökség vezetője. Három-négy éven belül kezdődhetnek a Sapsan többccélú rakéták tesztjei, és öt éven belül a hadsereg megkaphatja az új fegyverrendszert. A kormány döntése értelmében idén kezdik a program finanszírozását. A projektben mintegy 70 cég vesz részt, és a rakéták alkotóelemeinek 99 százaléka hazai gyártású lesz. A Sapsan hatótávolsága 280 kilométer lesz – írta az Interfax Ukraine.
A hírügynökség beszámolója szerint sikeres évet zárt az ukrán űripar: 2011-ban az előző évinél 61,9 százalékkal nagyobb volt az árbevétele, 3,4 milliárd hrivnyára, és 76,6 milliós nettó nyereséget ér el. Tavaly hat hordozó rakétájuk 12 mesterséges holdat állított pályára, közülük többet külföldi megrendelésre. Négy Zenit hordozó rakétát a bajkonuri űrrepülőtérről, egyet a Csendes-óceánon úszó platformról, egy Dnyepr típusút pedig az oroszországi Orenburg körzetében levő Jasznij kilövőhelyről indítottak.
A RIA Novosztyi hírügynökség közölte, hogy a közös Dnyepr-program keretében idén két rakétát bocsátanak fel, miután az orosz kormány úgy döntött, hogy folytatják a rendszerből kivont RS-20-as interkontinentális ballisztikus rakéták békés célú hasznosítását e projekt keretében. Mint Alekszejev beszámolt róla, az elsővel április-májusban egy dél-koreai KOMPSAT-5-ös műholdat állítanak pályára, majd a másodikkal szeptember-októberben számos arab műholdat. Az árról még folynak a tárgyalások.
Az RS-20-as a világ legerősebb interkontinentális rakétája, NATO-kódjele SS-18 Satan. Először 1973-ban repült, de még mindig szolgálatban van az orosz stratégiai rakéta csapatoknál, fokozatosan vonják ki a rendszerből, és alakítják át Dnyepr hordozó rakétákká. Az ukránok továbbra is részt vesznek a még katonai szolgálatot teljesítő 52 darab Satan karbantartásában.
Barabás T. János