Nem ismerte be bűnösségét a barátnőjét megvakító férfi

bíróságAz előkészítő ülésen tagadta a bűnösségét az a férfi, aki tavaly februárban előbb bántalmazta, majd puszta kézzel megvakította barátnőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén – közölte a Nyíregyházi Törvényszék helyettes sajtószóvivője.

Sörös László közleményében azt írta, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt férfi és a nő 2020 óta tartó szerelmi kapcsolata kiegyensúlyozatlan volt, többször szakítottak egymással.

A 36 éves vádlott 2022. február 5-én békülési szándékkal kereste fel párját Kemecsén, de az udvaron összeszólalkoztak, majd férfi egy üres telekre vonszolta a nőt, ahol földre vitte és fojtogatni kezdte. A sértett védekezésképpen többször a férfi ujjába harapott és segítségért kiabált, aki ezért „rendkívül nagy erővel, puszta kézzel, az ujjaival kinyomta mindkét szemgolyóját a szemgödörből”, majd miután azt hitte, a nő meghalt, elmenekült a helyszínről – ismertette a sajtószóvivő.

Megjegyezte, az asszony mindkét szemére elveszítette a látását, sérülése maradandó fogyatékossággal gyógyult, élete csak a véletlenen és a segítségére sietőkön múlott. A letartóztatásban lévő vádlott az előkészítő ülésen a bántalmazást elismerte, de tagadta, hogy meg akarta ölni az asszonyt, bűnösségét nem ismerte be és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem – tette hozzá Sörös László.

A büntetőperben a törvényszék április végén tart tárgyalást, ahol a vádlottat, a sértettet és a tanúkat hallgatják ki.

Rátámadt egy nőre, pofozkodott: felfüggesztettel megúszta
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 24 éves nigériai állampolgárságú férfit, aki két hete Újbudán rátámadt egy hazafelé sétáló fiatal nőre; a bíróság a férfit 1 év 2 hónap – három évre felfügesztett – börtönbüntetésre ítélte – tudatta a Fővárosi Főügyészség. A közlemény szerint a vádlott február 12-én kora reggel a XI. kerületben, a Szent Gellért téri villamosmegállónál angolul leszólította a sértettet és útbaigazítást kért tőle, amit a nő megadott, majd továbbment. A vádlott követni kezdte a nőt, folyamatosan angolul beszélt hozzá, amit a sértett „figyelmen kívül hagyott”, és haladt tovább. A vádlottat a sértett közömbössége felidegesítette, ezért kiabálni kezdett a nővel, aki nagyon megijedt. Először visszafordult a villamosmegálló irányába, felszállt egy ott várakozó villamosra, de rögtön le is szállt, majd futva próbált menekülni a vádlott elől. A vádlott a sértett után futott, majd amikor a Bartók Béla úton utolérte, hátulról megragadta a kezét és hangosan kiabálni kezdett vele. A sértett próbálta kiszabadítani magát a férfi fogásából, aki azonban nem engedte el őt, hanem továbbra is rángatta a sértettet. A nő segítségére kelt egy járókelő, aki próbálta megnyugtatni a vádlottat, majd erővel kiszabadította a sértett kezét a támadó fogásából. A vádlott ekkor a férfit tenyérrel többször megütötte, majd ismét a sértett után futott, újra megragadta a nő kezét. A sértett végül az otthona előtt, az édesanyja segítségével – aki már a ház előtt várta -, ki tudta szabadítani magát a fogásból, és be tudott menekülni a házba. A támadót a rendőrök a helyszín közelében elfogták.


 

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment