Póti László Oroszország-szakértő szerint nem alakul ki hosszú távú koalíció Moszkva és a Nyugat között az Iszlám Állam legyőzésére, sokkal valószínűbb, hogy az a szíriai helyzet megoldása után alapvetően a francia-orosz koordináción alapuló együttműködéssé válik.
A szakértő reggel, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt: Oroszország és az Egyesült Államok, valamint az esetleg hadba lépő Nagy-Britannia között „csak egymás zavarásának kizárása lesz a koordináció eleme”.
Mint mondta, 2001 után tág értelemben a terrorizmus elleni küzdelem volt „gyakorlatilag az egyetlen dolog”, amiben Oroszország a Nyugattal együtt tudott működni
Póti megemlítette: az orosz politika nemcsak a nyugati partnerek megnyerésében ütközik nehézségekbe, de az egykori szovjet utódállamok között is; mint mondta, ezt mutatja, hogy az előző napi teheráni találkozón a türkmén elnök hazája és Kazahsztán aggodalmát fejezte ki, amiért Oroszország a Kaszpi-tenger légterében katonai műveleteket hajt végre.