A Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának bejelentett csökkentése gyengíteni fogja a NATO-t – szögezte le szerdán Norbert Röttgen.
A berlini szövetségi parlament, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke az Augsburger Allgemeine című újságnak nyilatkozva úgy vélte, hogy az amerikai védelmi miniszter állításával szemben a lépés nem erősebbé, hanem gyengébbé teszi majd az észak-atlanti szövetséget.
„Az Egyesült Államok katonai ereje nem nőni, hanem csökkenni fog, különös tekintettel Oroszországra, valamint az állandó konfliktusokra a Közel-Keleten” – emelte ki.
Röttgen rámutatott, hogy az amerikai csapatok országa biztonságához is hozzájárultak, ugyanakkor Németország rendkívül fontos logisztikai központként is szolgált az Egyesült Államok globális katonai jelenléte szempontjából.
„Mindig is hangsúlyoztam, hogy szívesen látjuk az amerikai katonákat Németországban, és reméltem, hogy megelőzhető lesz a létszámuk csökkentése” – fogalmazott.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arról számolt be, hogy az amerikai kormány a szerdai bejelentést megelőzően konzultált a szövetség tagjaival. „Európa békéje és biztonsága fontos Észak-Amerika biztonsága és prosperitása szempontjából, s ebben az egyre kiszámíthatatlanabbá váló világban együtt erősebbek vagyunk” – húzta alá.