NVSZ: folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben

orvosFolytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben – tájékoztatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ).

A közlemény szerint az NVSZ megbízhatósági vizsgálatot folytatott a Honvédkórház Szív-, Ér- és Mellkassebészeti osztályának egyik főorvosával szemben. “Esetében a vizsgálat elrendelésére előzetes kockázatelemzés alapján került sor, mivel az általa betöltött munkakörben magas a kockázata annak, hogy a betegek – betegállományra jogosító hamis orvosi igazolás kiadása érdekében, anyagi előnyt kínálva – megvesztegessék” – írták.

A vizsgálat során a főorvos a szolgálat tárgyalótisztjének vesztegetési ajánlatát visszautasította, ezért vele szemben a vizsgálatot befejezték – közölték. “Az eset kapcsán az NVSZ továbbra is fontosnak tartja annak kiemelését, hogy aki a vizsgálat során teljesíti munkaköri kötelességét és elutasítja a felkínált vesztegetési összeget, azt mindezek miatt nem érheti joghátrány” – zárul a közlemény.

Kapcsolódó cikkeink

2 Thoughts to “NVSZ: folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben”

  1. Valaki

    Gratulálok egy ilyen gusztustalan, gyomorforgató cikkhez. Olyan a szövegezés, mintha az AVO-sok írták volna.

  2. Balog Jenő

    Gratulálunk! Bátor, névvel vállalt hozzászólás.

Leave a Comment