Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára érdekvédelmi szervezetek képviselőivel. „Nem elég jó elképzelésekkel rendelkezni egy-egy szakterület fejlesztéséről, legalább ennyire fontos, hogy a szükséges, tervezett változásokat az érintettekkel együttműködve valósítsuk meg. A kívülről a rendszerre erőltetett utasítások nem működnek, az adott szakmában dolgozók részvétele nélkül a legjobb elképzelések is bukásra vannak ítélve” – hangsúlyozta az államtitkár a Belügyminisztérium dísztermében. Hozzáfűzte, „ezért van felbecsülhetetlen értéke a folyamatos párbeszédnek a tárca és a szakmai érdekképviseletek között, ami lassan már évtizedes múltra tekint vissza”. Takács közölte: a kormány felismerte,…
Read MoreCímke: egészségügy
Washington újabb, 205 millió dollár támogatást nyújt az ukrán menekülteket ellátó szervezeteknek
Az Egyesült Államok 205 millió dollár (mintegy 70 milliárd forint) értékű, újabb humanitárius segítségnyújtást jelentett be pénteken az ukrán állampolgárok, illetve a magában Ukrajnában vagy a menekülteket ellátó országokban működő segélyszervezetek számára. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a humanitárius segítség olyan nélkülözhetetlen dolgokat jelent, mint az élelmiszer, az ivóvíz, oktatás, egészségügy, munkalehetőség, jogsegélyszolgálat, menekültszállás. A támogatás az Egyesült Államok nemzetközi és nem-kormányzati partnerein keresztül jut el a rászorulókhoz a régióban. A közlemény rámutat arra, hogy az ukrajnai háború kirobbanása óta több mint hatmillióan menekültek el az országból, ötmillióan pedig a…
Read MoreÉletmentő pontokat adtak át a debreceni közlekedési társaságnál
Három telephelyén alakított ki úgynevezett Élet Mentő Pontot a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Mentőszervezetével együttműködve. A társaság nyolcvan dolgozója el is végezte az életmentő képzést – hangzott el a Petőfi téri pont átadásán. Az Országos Mentőszolgálat 2018-ban hozta létre az Élet Mentő Pont márkanevet, azzal a céllal, hogy ha a csatlakozó cégek, üzletek, sportlétesítmények vállalják egy defibrillátor beszerzését és működtetését, akkor a mentőszolgálat biztosítja az ehhez szükséges oktatást – mondta az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Mentőszervezetének igazgatója. Hangsúlyozta,…
Read MoreAz OMSZ elismerte, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító
Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében. Az OMSZ pénteki közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is. A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött,…
Read MoreA rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán
A rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)a közleményében azt írta, az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása „egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik”. Az egészségügyi átalakítás részeként tervezett új orvosügyeleti rendszer bevezetése több vármegyében folyamatban van, ugyanakkor nem mindenki tetszését nyerte el, és ennek a jogszerűség keretein túlmutató stílusban és tartalommal adtak hangot – írták. Az ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban „több orvos is kapott olyan üzeneteket, melyek a hivatásuk gyakorlásával összefüggésben próbálják – akár fenyegetéssel…
Read MoreEgészség-ügy: A Nemzeti Védelmi Szolgálat 75 ügyben tett feljelentést
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tavaly 75 esetben tett feljelentést az egészségüggyel kapcsolatban felderített bűncselekmények gyanúja miatt és 11 esetben – tíz- és nyolcszázezer forint közötti – hálapénz átadása ügyében – írta a szervezet az éves statisztikájában. Az NVSZ alapfeladata a bűnfelderítés, a bűnmegelőzés és a védelem. Az egészségügyi területen a védett állományba mintegy 119 ezer ember tartozik, ők az Országos Kórházi Főigazgatóság és az irányítása alatt működő egészségügyi intézmények foglalkoztatottjai, valamint az önkormányzatok által fenntartott egészségügyi intézményekben egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek. Az NVSZ munkatársai közel 2000 egészségügyi dolgozónak…
Read MoreSzilveszteri statisztika: tűzoltók 137 beavatkozás, mentők 3608 eset
Az év utolsó napján 197 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 137 eset igényelt tűzoltói beavatkozást – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel tájékoztatása szerint 48 alkalommal tűz miatt, 89 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták a tűzoltókat, tűzijátékok miatt 37 tűz keletkezett az éjjel. A legtöbbször kigyulladt tujákhoz, kukákhoz és égő tűzijátékmaradványokhoz riasztották a tűzoltókat, de volt ahol autó, vagy épület gyulladt ki a pirotechnikai termékek miatt – tette hozzá. Este fél nyolc körül feltehetőleg egy erkélyre esett tűzijáték miatt kigyulladt és lakhatatlanná vált egy tízemeletes…
Read MoreMától átalakul a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának működése
Január 1-jével átalakul a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának működése: a központ részeként működő Honvédkórház ellátási feladatainak döntő részét új egészségügyi szolgáltatóként az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház veszi át – közölte a Honvédelmi Minisztérium. Azt írták, az újonnan létrejövő szervezet tevékenységét a belügyminiszter, mint a kormány egészségügyért felelős tagja irányítja majd. A HM tájékoztatása szerint a civil egészségügyi ellátáshoz kötődő személyi állomány és a kapcsolódó infrastruktúra is átkerül az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházhoz, így a gyógyító tevékenység folyamatossága is garantált. Közölték: az új intézmény jövő év január 1-től átveszi a Magyar Honvédség…
Read MoreSztrájkolnak a mentők Angliában és Walesben
Sztrájkot kezdtek szerdán az angliai és a walesi mentőszolgálatok alkalmazottai, miután a kormány nem teljesítette bérköveteléseiket. A sztrájk egyes térségekben már éjfélkor elkezdődött, de országosan kedd délre teljesedett ki, amikor a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szinte összes angliai és walesi ellátási körzetében beszüntették a munkát a mentők, helyszínektől függően 24, illetve 12 órára. Észak-Írországban már a múlt héten sztrájkoltak a mentők, Skóciában pedig éppen szerdán utasították el a helyi szakszervezetek a skót kormány béremelési javaslatát, de sztrájkról egyelőre nem döntöttek. Az Angliára és Walesre kiterjedő szerdai mentősztrájk előzményeként a brit…
Read More