A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség önbíráskodás bűntette miatt vádat emelt egy 35 éves nővel szemben.
A vádirati tényállás szerint a nő néhány nappal a bűncselekmény elkövetését megelőzően, anyagi ellenszolgáltatás reményében szexuális kapcsolatot létesített egy tiszaújvárosi férfival, aki azonban az aktusért a megegyezésük szerinti ötezer forintot nem fizette ki a vádlottnak, de ígéretet tett arra, hogy egy-két napon belül rendezi a tartozását.
A vádbeli időben – 2019. április 3-án délután -, a sértett Tiszaújváros főterén egy okospadnál tartózkodott, ahol a mobiltelefonját töltötte, amikor a vádlott két ismerőse társaságában megjelent és kérdőre vonta, hogy hol van a pénze. A férfi közölte, hogy csak a következő napon tud fizetni, mire a vádlott megfenyegette, hogy amennyiben legkésőbb másnap nem fizet, akkor meghal.
A sértett végül nem tett eleget a vádlott követelésének, hanem a történteket követően feljelentést tett a rendőrségen.
Az ügyészség a nőt – aki a bűncselekményt a korábbi szabadságvesztéséből történt feltételes szabadságra bocsátás tartama alatt követte el – önbíráskodás bűntettének kísérletével vádolja és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a korábban alkalmazott feltételes szabadság megszüntetésére tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.