Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német lapnak.
A harminc európai és észak-amerikai országot összefogó védelmi szövetség szervezetének főtitkára nyomatékosan figyelmeztette Oroszországot, hogy ne merje támadni Ukrajnát tömegpusztító fegyverekkel. Mint mondta, Moszkva abszurd állításokat tett vegyi és biológiai fegyverek előállítására szolgáló ukrajnai laboratóriumokról, és „most, hogy ezek a hamis állítások elhangzottak, ébernek kell lennünk, mert lehetséges, hogy a hazugságok leple alatt éppen Oroszország tervezhet műveleteket vegyi fegyverekkel”.
Rámutatott, háborús bűncselekmény lenne, ha Oroszország vegyi fegyvereket is bevetne Ukrajna ellen. Hozzátette, hogy a Kreml „hamis ürügyeket talál ki, hogy megpróbálja igazolni a megmagyarázhatatlant”.
Stoltenberg ismét felszólította a moszkvai vezetést, hogy állítsa le az ukrajnai inváziót. Mint mondta, üzenete Putyinnak „világos: vessen véget ennek a háborúnak, vonja vissza összes csapatát és kötelezze el magát a diplomácia mellett”. Hozzátette, hogy az eddiginél is durvább erőszaktól tart. „Ukrajna népe bátran és elszántan ellenáll az inváziónak, de a következő napok valószínűleg még nagyobb megpróbáltatásokat hoznak” – mondta.
A NATO főtitkára ismét kizárta a szövetség beavatkozását az ukrajnai háborúba. A NATO védelmi szövetség, nem keresi a bajt, nem akar összecsapni Oroszországgal. Ezért egy NATO-által felügyelt ukrajnai repüléstilalmi övezetről sem lehet szó, mert az az orosz inváziós erők megtámadását, „közvetlen konfrontációt” jelentene.
Ugyanakkor – fejtette ki Stoltenberg – a szövetség megerősíti katonai jelenlétét a keleti szárnyán, és történetében először aktiválta az úgynevezett reagáló erejét (NRF, a szövetség többnemzetiségű gyorsreagálású hadereje), aminek révén 130 repülőgépet és több mint kétszáz hajót helyeztek magas készültségbe. Mindezt „tovább folytatjuk, hogy megvédjük szövetségeseinket” – jelentette ki a NATO főtitkára.
A devizatartalékai feléhez nem fér hozzá Oroszország
Az orosz jegybank devizatartalékainak felét befagyasztották a szankciók miatt – jelentette ki Anton Sziluanov. Az orosz pénzügyminiszter szerint ez körülbelül a fele azoknak a tartalékoknak, amelyekkel rendelkeztünk. Összesen körülbelül 640 milliárd dollárnyi tartalékunk van, körülbelül 300 milliárd dollárnyi tartalékunk van most olyan állapotban, amelyet nem tudunk felhasználni — mondta Sziluanov. A miniszter elmondta, hogy Oroszország tartalékainak egy része kínai devizában van, eközben a nyugati országok nyomást gyakorolnak Kínára, hogy korlátozza az orosz féllel folytatott kereskedelmet. A miniszter emlékeztetett rá, hogy az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal szembeni adósságaikat rubelben fogják kifizetni.