Az azeri elnök és az örmény kormányfő bejelentette a két ország területi vitájának lezárását

Hegyi-karabah

Bejelentette a két ország közötti területi vita rendezését Ilham Alijev azeri elnök és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök Moszkvában. Alijev az Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanács ülésén kijelentette, hogy Örményország elismerte Hegyi-Karabahot Azerbajdzsán részeként, így lehetőség van a békemegállapodásra. Pasinján megerősítette, hogy Örményország és Azerbajdzsán megállapodott egymás területi integritásának kölcsönös elismeréséről. „Azerbajdzsán együttműködése az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamaival – Örményország kivételével – 30 éve sikeresen fejlődik. Az Azerbajdzsán és Örményország közötti kapcsolatok normalizálásának komoly előfeltételei vannak a területi integritás és szuverenitás kölcsönös elismerése alapján. Ma az orosz fél kezdeményezésére háromoldalú találkozót tartanak…

Read More

A volt brit kormányfő szerint „gazdasági NATO-ra” van szükség Kínával szemben

Liz Truss, brit miniszterelnök

Liz Truss volt brit miniszterelnök szerint a nyugati országoknak „gazdasági NATO-t” kell létrehozniuk Kínával szemben. Tajvanon tartott szerdai beszédében Truss felszólította a brit kormányt arra is, hogy minősítse a brit nemzetvédelem elleni fenyegetésnek Kínát. Truss – aki tavaly ősszel, a kormánya által beterjesztett radikális adócsökkentési program súlyos piaci következményei miatt, alig 45 nap után távozott tisztségéből – a Prospect Foundation nevű tajvani elemzőműhely szerdai rendezvényén felszólalva kijelentette: a világ nem támaszkodhat többé az ENSZ Biztonsági Tanácsára, amelynek elnöki tisztségét nemrég „Putyin Oroszországa” vette át. A volt brit miniszterelnök – aki…

Read More

Az Európa Tanács jegyzéket hozott létre az Ukrajnát ért károk nyilvántartására

Európa Tanács

Az Európa Tanács a reykjavíki csúcstalálkozóján jegyzéket hozott létre az orosz agresszió során Ukrajnát ért veszteségek és károk nyilvántartására – tájékoztatott a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló szervezet. A közlemény szerint az Európa Tanács negyedik csúcstalálkozóján létrehozott nyilvántartás az első lépést jelenti az orosz agresszió ukrajnai áldozatainak kárpótlási mechanizmusának megteremtése felé, amely – mint írták – biztosítja majd, hogy Oroszország a nemzetközi joggal összhangban teljes jóvátételt fizessen Ukrajnának. A nyilvántartást kezdetben három évre hozták létre, és az Ukrajna elleni orosz agresszió által okozott károkról, veszteségekről vagy sérülésekről szóló bizonyítékok és…

Read More

Az orosz kémfőnök kezdi elveszíteni a hidegvérét

Szergej Nariskin

Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának békén kellene hagyniuk Iránt, és jobb lenne, ha „eltakarodnának az ördögbe” a Közel-Keletről – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója egy Moszkva közelében tartott biztonsági tanácskozáson. „Az angolszászoknak azt lehet tanácsolni, hogy foglalkozzanak inkább a saját belső polgári konfliktusaikkal. Vagy még jobb lenne, ha eltakarodnának régi cimborájukhoz, az ördöghöz” – fogalmazott. Az orosz kémfőnök szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rendkívül rossz néven vette a Kína közvetítésével Szaúd-Arábia és Irán között létrejött megállapodást. Mint mondta, az orosz hírszerzés szerint London…

Read More

Scholz: Ukrajna az Európai Unió teljes jogú tagja lesz

Olaf Scholz

Oroszország Ukrajna elleni háborúja azzal ér véget, hogy Oroszország veszít, Ukrajna pedig az Európai Unió teljes jogú tagja lesz – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár. A kormányfő pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alapításának 160. évfordulójára rendezett ünnepség fő szónokaként elmondott beszédében kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja egyben háború „minden elv és érték ellen, amely mellett pártunk 160 éve kiáll”. Oroszország „nem nyerheti meg, és nem is fogja megnyerni ezt a háborút” – jelentette ki a német kancellár, megerősítve, hogy hazája továbbra is „teljes erővel” támogatja Ukrajnát „a…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: Magyarország a tűzszünetben látja a háború végéhez vezető utat

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Magyarország a tűzszünetben és nem a fegyverszállításban látja a háború végéhez vezető utat – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a nyilatkozatában közölte, a fegyverszállítás és az Európai Békekeret forrásainak megnövelésével kapcsolatban a védelmi miniszterek tanácsában világossá tette, hogy Magyarország álláspontja a háborút és támogatását illetően továbbra is szilárd: nem támogat semmilyen lépést, amely további eszkalációhoz vezetne. „A fegyverszállítások folytatása egyértelműen a helyzet elmérgesedéséhez vezet” – fogalmazott. A honvédelmi miniszter kijelentette: a háborúnak, az erőszaknak nem a fegyverek vetnek véget, hanem az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése. Magyarország a…

Read More

Ukrajnai háború: Az EU-tagállamai eddig 220 ezer lőszert és 1300 rakétát bocsátottak Ukrajna rendelkezésére

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője

Az EU-tagállamok márciusi megállapodásuk alapján, kétmilliárd eurót különítettek el, hogy Ukrajna számára lőszert szállítsanak, és az egyezség keretében ezidáig 220 ezer lőszert és 1300 rakétát bocsátottak meglévő készleteikből Kijev rendelkezésére – mondta az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Az uniós tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón Josep Borrell reményét fejezte ki, hogy egy éven belül egymillió darab lőszert fognak tudni Kijevnek szállítani. Sikerként számolt be arról, hogy a segítségnyújtási és kiképzési misszió keretében, amelyben számos európai ország vett részt, eddig húszezer ukrán katonát képeztek ki, és ha ez az ütem…

Read More

A börtönben dolgozók és a fogvatartottak száma is nőtt

Rétvári Bence

Az elmúlt években a börtönökben dolgozók és a fogvatartottak számában is érzékelhető emelkedés volt – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Veszprémben, a büntetés-végrehajtás országos toborzó- és nyílt napján. Rétvári Bence kiemelte: a fogvatartottak száma 14-15 ezerről 19 ezerre nőtt, míg az őket őrzők száma 7400-ról 9400-ra emelkedett. Ez azért fontos, mert a kormánynak elsődleges a magyar emberek biztonsága, főleg, mivel a szomszédunkban háború zajlik – közölte. Hangsúlyozta: a közbiztonság javítása kiemelt prioritása a kormánynak 2010 óta. Ehhez szigorú büntetőszabályokra, hatékonyan fellépő rendőrségre, illetve olyan büntetés-végrehajtásra – börtönökre, fegyházakra, fogházakra…

Read More

Orosz agresszió: Franciaország megkezdi ukrán pilóták repülési kiképzését

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Emmanuel Macron francia elnök

Emmanuel Macron francia elnök hétfőn bejelentette, hogy „megnyitotta a kaput” ukrán vadászpilóták kiképzése előtt, egy nappal azután, hogy munkavacsorán fogadta hivatalában Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. „Ezt több, erre hajlandó európai országgal tesszük. Úgy hiszem, hogy tárgyalások folynak az amerikaiakkal is” – mondta a köztársasági elnök a TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Emmanuel Macron ugyanakkor úgy vélte, hogy harci repülőgépek esetleges jövőben szállítása Kijevnek „elméleti vita lenne”. „Most a képzés megkezdésére van szükség, ebben állapodott meg több európai ország” – tette hozzá, de a kiképzés folyamatáról nem szolgált részletekkel. Párizs…

Read More