Ukrajna idővel kap amerikai gyártású F-16-os repülőgépeket, és már most rendelkezik az ország olyan fegyverekkel, amelyek képesek csapást mérni oroszországi területre – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a CNN-nek adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett.
„Csak idő kérdése, mikor kapjuk meg az F-16-osokat. Biztosan megérkeznek. Sajnos, időközben veszítjük a függetlenségünkért küzdő embereinket” – fogalmazott Danyilov. Utalt arra is, hogy Ukrajna nemcsak az ideiglenesen megszállt ukrán területeken lévő orosz erőkre, hanem Oroszországra is képes lenne csapást mérni. „Ami az orosz területet illeti, senki sem tiltja, hogy Ukrajnában gyártott fegyverekkel pusztítsunk el célpontokat. Vannak ilyen fegyvereink? Igen, vannak” – szögezte le.
A CNN arra emlékeztetett, hogy a nyugati országok megtiltották Ukrajnának, hogy a Nyugat által biztosított fegyverekkel csapást mérjen Oroszország területére. A háború kezdete óta azonban állandóan történnek robbanások Oroszország stratégiai létesítményeiben, ugyanakkor Ukrajna egyszer sem ismerte még el nyilvánosan a felelősségét ezekért a csapásokért.
Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője januárban „egyre mélyebb” támadásokat jósolt Oroszországban, anélkül, hogy elismerte volna Ukrajna felelősségét. Budanov akkor azt mondta az ABC Newsnak, „nagy örömmel látja” az Oroszországon belüli csapásokat, de a háború végéig nem tud választ adni arra, hogy Ukrajnának köze van-e ezekhez.
Danyilov, az RNBO titkára reagált Dmitrij Medvegyevnek, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettesének kedden közzétett kijelentésére. Az orosz politikus szavai szerint Ukrajna állítólag egy „koreai forgatókönyv” lehetőségét fontolgatja az Oroszországgal vívott háborúban, megpróbál Dél-Koreához hasonlóvá válni, és közben reménykedik az orosz megszállás alá került területeinek felszabadításában. Ezt Medvegyev vágyálomnak minősítette. Kijelentette, hogy a Koreai-félszigetnek a 38. szélességi kör mentén történt felosztása két független országot hozott létre, a Donyec-medence, és más területek viszont már Oroszország részeivé váltak.
Danyilov ezzel szemben cáfolta, hogy Kijev ilyen terveket szövögetne. „Ukrajna nem Korea. Nem lesznek 38-as és más szélességi körök, kívülről rákényszerített külföldi történetek és forgatókönyvek” – szögezte le bejegyzésében.
Az orosz hadsereg már egy hónapja próbálkozik új offenzíva elindításával
Oroszország nagy valószínűséggel már január eleje óta próbálkozik a jelentősebb támadó hadműveletek újraindításával Ukrajnában, és a műveleti cél szinte bizonyosan a Donyeck megye még ukrán ellenőrzés alatt álló térségeinek elfoglalása – áll a brit katonai hírszerzés kedden ismertetett helyzetértékelésében. E szerint az orosz fegyveres erők hetente alig néhány száz méternyi területet tudtak eddig megszerezni, és ennek csaknem biztosan az az oka, hogy Oroszországnak sem elégséges mennyiségű muníciója, sem elegendő létszámú, hadszíntéri manőverekre bevethető alakulata nincs sikeres offenzívák elindításához. A brit katonai hírszerzés szerint valószínű az is, hogy a magas rangú orosz vezénylő tisztek a rájuk nehezedő politikai és szakmai nyomás alatt olyan terveket készítenek, amelyek elégtelen létszámú, tapasztalatlan alakulatok elé tűznek ki irreális célokat. Az orosz vezetés várhatóan továbbra is széleskörű előrenyomulást követel. Változatlanul valószínűtlen azonban, hogy Oroszország fel tudna vonultatni olyan erőket, amelyek a következő hetekben jelentősen befolyásolhatnák a háború kimenetelét – áll a brit katonai hírszerzés összefoglalójában.