Az Egyesült Államok 30 millió euró értékben adományozott felszerelést Szlovéniának kibervédelemre, a román védelmi minisztérium nagy összegű tendert írt ki légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére, míg Magyarország lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az olasz Berettával. Szlovénia harminc millió euró értékű kibervédelmi felszerelést kapott az amerikai kormány támogatásaként a kommunikációs és információs rendszerek biztonságának javítására, valamint a szlovén fegyveres erők és a védelmi minisztérium tagjainak kibervédelmi képzésére – közölte a szlovén védelmi minisztérium. A teljes berendezés karbantartása és szakmai támogatása a következő három évre biztosított. Az adományozott berendezések integrálása mellett pedig a rendszer üzemeltetőinek…
Read MoreCímke: külföldi
Izrael-Hamász: Az USA szerint bizonyíték vannak arra, hogy a Hamász kórházakat használ fel katonai céljaira
Az Egyesült Államok szerint bizonyíték van arra, hogy a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a Gázai övezet kórházait saját katonai céljai elérésére használja – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője. John Kirby újságírók előtt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az utóbbi napokban nagy figyelmet kapott Al-Shifa kórház, a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye alatt is húzódnak olyan alagutak, amelyet a palesztin fegyveresek használnak. Úgy fogalmazott, hogy az értesülések „különböző hírszerzési forrásokból származnak”, ennél pontosabbat azonban nem mondott. A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok nem…
Read MoreOrosz agresszió: Ukrán hírszerzők végeztek a luhanszki fegyveres erők volt parancsnokával
Az ukrán katonai hírszerzés közölte szerdán, hogy a helyi ellenállási mozgalommal közösen hajtották végre azt a különleges műveletet, amelynek következtében meghalt Mihajlo Filiponenko, az önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaság (LNR) fegyveres erői, a „népi milícia” volt parancsnoka. A szakadár Donyec-medencei terület „parlamentjének” képviselőjeként tevékenykedő férfi szerda reggel vesztette életét autórobbanás következtében. „A háborús bűnös Filiponenko, aki korábban az LNR terrorszervezet úgynevezett belügyminiszteri posztját is betöltötte, Luhanszkban lakott. A hóhér Filiponenko likvidálását a helyi ellenállási mozgalom képviselővel közösen hajtottuk végre” – írta a hírszerzés a közleményében. Hozzátették, hogy Filiponenko kínzótáborok szervezésében vett…
Read MoreMagyar irányítója lesz az EU bosznia-hercegovinai műveletének
Először irányítja majd magyar tábornok az Európai Unió (EU) bosznia-hercegovinai műveletét, az EUFOR Althea missziót. A posztot 2024 januárjától egy éven át betöltő Sticz László egy tévéműsorban azt mondta: Magyarország biztonsági helyzetére is befolyással van az, ami a Nyugat-Balkánon történik. A vezérőrnagy utalt arra: a magyar védelem- és biztonságpolitikai alapelvek rögzítik, hogy Magyarország biztonsága a környező országok biztonsági helyzetétől függ. A Nyugat-Balkánnak, beleértve Koszovót és Bosznia-Hercegovinát is, jelenleg olyan markánsak a kockázati tényezői, hogy az ottani helyzet alakulására mindenféleképpen oda kell figyelni – hangsúlyozta. Hozzátette, ha van lehetőség befolyásolni a…
Read MoreIzrael kész két fronton is harcolni, ha kell
Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap az északi határon és a Gázai övezet mellett kialakult helyzetre utalva. „A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni” – mondta Hagari újságíróknak. „Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében” – hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét. A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében. „Ez a…
Read MoreAz izraeli hadsereg szárazföldi műveletre készül
Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés. Netanjahu kijelentette, hogy a Hamász minden tagját megölik. A brit kormány katonai egységeket vezényel a térségbe. Izrael mintegy 360 ezer tartalékos katonát mozgósított az utóbbi napokban, és példátlan válaszlépéssel fenyegeti a Gázai övezetet uraló iszlamista szélsőségeseket, akik a hétvégén brutális mészárlást hajtottak végre az övezet szomszédságának izraeli településein — közölte külföldi újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője csütörtökön. Szombat reggel óta a gázai terrorszervezetek rakéták ezreit lőtték ki Izraelre, s válaszul Izrael…
Read MoreIzrael: folytatódnak az összecsapások, ismét palesztinok szivárogtak be Izraelbe
Palesztinok szivárogtak be Izraelbe vasárnap is a megrongált határkerítésnél – jelentette hivatalos izraeli és palesztin közléseket idézve az izraeli közszolgálati rádió. A hivatalos beszámolók szerint közelharcok dúltak több, a palesztin Gázai övezettel szomszédos izraeli településen. A Gázai övezetet vezető Hamász iszlamista szervezet – amelyet számos országban terrorszervezetként tartanak nyilván – bejelentette, hogy szombat éjjel és vasárnap is képesek voltak újabb, friss egységeket bejuttatni Izraelbe. Egy ilyen csoport vasárnap délelőtt elrabolt egy, a határ menti úton haladó izraeli autót, melyet izraeli közlések szerint az övezettől északra, Asdód városnál sikerült megállítani, ahol…
Read MoreAz EP megszavazta a gazdasági zsarolást kivédeni hivatott új eszközt
Az Európai Parlament plenáris ülése nagy többséggel megszavazta azt az új kereskedelmi eszközt, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy reagáljon, ha az EU vagy a tagállamok gazdasági zsarolással szembesülnek olyan külföldi ország részéről, amely egy adott politika vagy álláspont befolyásolására törekszik. Az eszközhöz a legvégső esetben lehet folyamodni, és akkor is a nemzetközi jog adta kereteken belül. A kényszerítés elleni eszköz (ACI) célja az EU és a tagállamok szuverenitásának védelme egy olyan geopolitikai környezetben, ahol a kereskedelmet és a beruházásokat egyre inkább fegyverként használják a külföldi hatalmak – olvasható a…
Read MoreOrosz agresszió: Lengyelország megsértődött, nem szállít több hadfelszerelést Kijevnek
Lengyelország saját hadseregét szereli fel a legkorszerűbb fegyverekkel, már nem szállít hadfelszerelést Ukrajnának – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva. Morawieckitől azt kérdezte a műsorvezető, hogy a kormány fontolgatja-e az Ukrajnának szánt segítség csökkentését az ukrán gabonaexport körüli feszültség miatt. Lengyelország segíti Ukrajnát „az orosz barbárok” feletti győzelem elérésében, de a kormány nem egyezhet bele a lengyel piac destabilizálásába – válaszolt Morawiecki. Kifejtette: Lengyelország továbbra is fenntartja az ukrán áruk tranzitját saját területén keresztül. A varsói kormány „nem fogja kockázatnak kitenni Ukrajna biztonságát”, továbbra…
Read More