Polt Péter legfőbb ügyész leváltotta az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) igazgatóját, Virág Györgyöt, és helyettesét Kerezsi Klárát – adta hírül az Index.
A Legfőbb Ügyészség (LÜ) sajtóirodája megerősítette a hírportál információit és közölte: folyamatban van az új igazgató kinevezése. Széplaki-Nagy Gábor, az LÜ helyettes sajtószóvivője szerint a posztra Vókó György egyetemi tanár, „a Legfőbb Ügyészség önálló osztályt vezető ügyésze” kerül majd.
Vókó György a Pécsi Tudományegyetem Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékének tanára, és az MTA-doktori kinevezése is folyamatban van. Az LÜ sajtóirodáján azt mondták, Vókó György az ügyészség legmagasabb tudományos fokozattal rendelkező tagja, aki több évtizedes kutatói, kutatásszervezői tapasztalattal rendelkezik, így személye garancia arra, hogy vezetésével az – eddig is – magas színvonalú kutatói munka a jövőben még hatékonyabbá válik
Az Index úgy értesült, hogy az OKRI-ban, amely egyébként hivatalosan a Legfőbb Ügyészség egyik szervezeti egysége, nagy megrökönyödést váltott ki a hirtelen intézkedés, és azt sokan az átszervezés és a leépítések első lépésének tartják.
Virág György 1982 óta dolgozott az Országos Kriminológiai Intézetben, amelynek igazgatói posztját 2006 óta töltötte be.
Forrás: Biztonságpiac.hu/Index