Az 1526-os mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményei alapján igazságtalanok azok a vádak, amelyek jelentős részben Tomori Pál (1475-1526) kalocsai érsek, a keresztény sereg fővezére nyakába varrják a vereséget – vélekedik el Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Mohács 500 Program vezetője.
A PTE történeti földrajz professzora a – mások mellett a PTE és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett – Háború, tájformálás, hasznosítás címmel pénteken, Pécsen zajló, több tudományt és szakterületet érintő konferencián elhangzó, hasonló tartalmú előadását követően beszélt minderről.
Elmondta: kutatócsoportjuk azután jutott az új megállapításra, hogy a csata korabeli tájrekonstrukcióját követően megvizsgálták a keresztény és a török hadvezetésnek – a környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás révén – valószínűsíthető haditerveit. A szakember szerint a nagy számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben Tomori akkor remélhetett győzelmet, ha nem karolják át csapatait a törökök. A csatatéren kelet felől a Vizslaki-rét „mély mocsara”, nyugat felől a Borza-patak kiterjedt ártere korlátozta a törökök mozgását, valamint kijelölte a felvonulás és az összecsapás helyét – tette hozzá.
Pap kiemelte, úgy tűnik a felállásból, hogy a feltehető haditerv szerint ezen a jól definiált, száraz, fátlan síkon akarta Tomori megvívni a harcot úgy, hogy a török seregnek csak egy részével kelljen egyszerre megküzdeni: a víztestek közötti „csőben” korlátozottan vonulhattak fel a török csapatok.
A Tomori-terv minden bizonnyal egy döntő lovasroham volt úgy, hogy a török sereg elejét megverik, ami szerencsés esetben a csata megnyeréséhez vezet. Így biztosítani kellett, hogy az oszmánok átkelhessenek a Borza-patakon, a török hadvezetés azonban feltehetőleg megértette Tomori tervét. A oszmán fősereg nagy része nem kelt át a Borza földvári átkelőhelyein, hanem tábort kezdett verni, attól délre és nyugatra is védekezésre rendezkedett be – véli a kutatócsoport.
Pap szerint a Tomori-féle terv – amennyire meg lehet ítélni – nem volt rossz, de a kivitelezés nem sikerült jól. „Túl későn indult rohamra a keresztény lovasság, a török tűzfegyverek megtörték a páncélosrohamot, az oszmánok pedig újabb és újabb erőket vetettek harcba” – mondta. A kutató összegzése alapján Tomori haditerve egy racionális alapokon álló és jó elképzelés volt. Mint fogalmazott, alakja sok tekintetben a bűnbakképzés áldozata lett.
Pap szerint időszerű lenne az eltelt csaknem ötszáz év után rehabilitálni Tomorit és alakját a nemzeti pantheonban méltó helyre helyezni, ahogy a sereg más vezéreit, köztük az ott elesett további hat főpapot és más nemeseket is.
A kutató rámutatott: „az egyik fontos kérdés, ami körül az idei évfordulós konferencia forog, az az, hogy kik a csata hősei, kik érdemlik meg az emlékezést, a csata névtelen hősei, a pénzért harcoló zsoldosok, vagy a sereg felelősséget vállaló vezérei, köztük a jelentős bandériumokkal felvonuló főpapok, akik vértanúságot is vállaltak a csatatéren”.
Fodor Pál történész, turkológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója előadásában utal rá: az elmúlt fél évezredben a csata emlékezete több változáson is keresztülment, a következő évforduló is magában hordozza mindezt. Szerinte 2026-ig több jelentős tudományos munka is készülhet a kormányzat támogatásával, ezek egy része már el is indult. Így például össze lehet állítani a csata jelentősebb magyar résztvevőinek életrajzát, és összefoglalás, repertórium is készülhet a csatáról szóló közép-európai szakirodalom alapján – mutatott rá.
Hóvári János történész, turkológus, korábbi nagykövet arról tartott előadást, hogy miként alakult a csatatereken az emlékezeti építmények emelésével kapcsolatos hagyomány Európában, ennek gyökerei a napóleoni háborúkra nyúlnak vissza. Azt mondta, Mohácson – vélhetően a vesztes ütközet miatt – egyelőre az itt összefogó közép-európai népek emlékezetét nem hordozza a nyugat-európaiakhoz hasonló építmény.
A pécsi konferencia további részében még mintegy húsz tudományos igényű előadás hangzott el egyebek mellett a katonai emlékezet és a csatatérkutatások témakörében.
