Nem tett vallomást, de panasszal élt gyanúsítása ellen az a férfi, aki csütörtök este késsel támadt intézkedő rendőrökre Újbudán – közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője.
Az ügyészség honlapján kiadott pénteki közlemény szerint a rendőrségre egy budapesti XI. kerületi társasház lakói tettek bejelentést csütörtökön 22 óra körül arról, hogy az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte azért, hogy a lakásba bemenjen.
A helyszínre érkező rendőrök közül hárman a társasház folyosóján intézkedtek a 35 éves férfivel szemben, majd megkezdték bilincselését, ám ekkor hirtelen az intézkedő rendőrökre támadt, ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni a kényszerintézkedést. Eközben a férfi egy 17 centiméter pengehosszúságú recézett élű tőrkéssel a rendőrökre támadt és annak érdekében, hogy őket megölje, mindhárom rendőrt megszúrta – áll a közleményben.
Az egyik rendőrt a bal combján, a másikat a karján és a mellkasán szúrta meg, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, aki emiatt életét vesztette.
A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében nyomozócsoportot hoz létre. A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és gyanúsítotti kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását. Fürcht Pál főügyész az ügyben pénteken tartott budapesti sajtótájékoztatón azt közölte: a KNYF több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyomoz, amely bűncselekmény két sértett esetében kísérleti szakban maradt.
Csütörtökön este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban súlyos sérüléseket szenvedett és a kórházban életét vesztette.
A két megsérült rendőrt a belügyminiszter elismerésben részesíti. A tárcavezető – a rendészeti államtitkár, az országos és a budapesti rendőrfőkapitány kíséretében – pénteken a „közelmúltban példa nélkül álló bűncselekmény” helyszínén tájékozódott a történtekről, majd meglátogatta a még megfigyelésen kórházban tartózkodó megsérült járőrt (társa ellátását követően már otthonában lábadozik), akinek a rendészeti vezetőkkel közösen mielőbbi felgyógyulást kívánt – áll a közleményben.
Hősi halottá nyilvánították Baumann Pétert
Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – tudatta a Belügyminisztérium. Pintér Sándor részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak. Baumann Péter temetéséről – amelynek költségeit teljeskörűen a rendőrség viseli – később intézkednek, „a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás összes lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja” – írták.
KNYF: nem terrorcselekmény történt
Nem terrorcselekmény történt Budapesten csütörtök este, amikor három rendőrt megkéseltek a XI. kerületi Lecke utcában – hangsúlyozta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője. Fürcht Pál főügyész közölte: a KNYF több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz, amely bűncselekmény két sértett esetében kísérleti szakban maradt. Az ilyen esetekre kiemelt figyelmet fordít az ügyészség – mondta, hozzátéve: aki rendőr sérelmére ilyen súlyos bűncselekményt követ el, az fokozottan veszélyes a társadalomra.