Együttműködési megállapodást kötött az Aspectis Informatikai és Biztonságtechnikai Kft. (Aspectis) és a Samsung Techwin Co., amelynek értelmében a magyar cég 2014 áprilisától disztribútorként forgalmazza a koreai óriásvállalathoz tartozó gyártó biztonságtechnikai eszközeit és megoldásait.
A szerződés aláírását követő sajtótájékoztatón a termékek technológiai hátterének ismertetése mellett a Samsung Techwin eszközök iránti kereslet felfutásának okai is szóba kerültek.
Bata Miklós, az Aspectis ügyvezető igazgatója elmondta, hogy termékpalettájukat főként a cég piacbővítési terveinek előkészítéseként szélesítették. Az új eszközcsaládok megjelenésétől már a közeljövőben is a forgalom jelentős felfutását várják, mivel a Samsung Techwin termékei olyan kedvező ár/érték arányt mutatnak, ami nemcsak a partnerek, hanem a megrendelők és a végfelhasználók számára is vonzó lehet. Az Aspectis marketingtevékenységével, oktatásokkal, műszaki tanácsadással és támogatással kívánja értékesíteni a Samsung Techwin megoldásait.
Miroslav Ptaček, a Samsung Techwin európai térségért felelős üzletfejlesztési vezetője a tájékoztatón kiemelte, hogy a piacelemző cégek kimutatása szerint a biztonságtechnikai eszközök iránti magyarországi kereslet a kelet-európai átlagnál jóval erősebben növekszik.
Ez a trend különösen jól érzékelhető a hálózati termékek szegmensében. Ezen a területen a 2011-es értékesítési adatokhoz képest a magyarországi eladások száma 2012-ben még csak 50 százalékkal növekedett – miközben a kelet-európai átlag 150 százalék volt. Tavaly azonban a magyar keresletben már 259 százalékos bővülést regisztráltak, míg a térségben csak 113 százalékkal növekedett az értékesítés. Mindez jól mutatja, hogy az Aspectis Kft. a korábbiaknál is nagyobb piaci részesedést szerezhet az új termékek, és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások értékesítésével.
Bata számos példával illusztrálta, hogy a jövő a nagyfelbontású videó-eszközöké. A Full HD felbontás ma már szinte alapvető elvárás a képalkotó készülékekkel szemben, ezért egyre több üzleti igény kielégítését támogathatják a megfigyelő kamerák és egyéb ipari videó-eszközök segítségével elérhető alapinformációk. Az új megoldásokat ismertetése kapcsán elmondta, hogy többek között azért is növekszik a hazai piac, mert a legkorszerűbb eszközök által közvetített adatokból olyan (a Business Intelligence megoldásokat is támogató) információk is leválogathatók, illetve kinyerhetők, amelyek nagymértékben segíthetik például a vásárlói szokások megismerését és elemzését, valamint a különleges események előrejelzését. Mint elhangzott, az IP-kamerák világának legújabb technológiája a WiseNet III, aminek a szakemberek nagy jövőt jósolnak.
Az Aspectis számos piacvezető gyártót képvisel Magyarországon az IP-videó, a beléptető rendszerek, a tárolás és a hálózatok területén. Az elmúlt évben több globális vezető gyártó termékeivel tovább bővítette portfolióját, így „one-stop-shop” megoldásként alternatívát nyújthat partnereinek, akik így egyetlen forrásból valósíthatják meg komplex IP-biztonságtechnikai projektjeiket.





















