Több helyen pirotechnikai eszközök használata miatt kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjel; egy hatéves gyermek megsérült – számolt be az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese.
Pap Judit elmondta, hogy pirotechnikai eszközök használatával összefüggésben 18 esetben eljárást indítottak a rendőrök, három helyen sérülés is történt. Vácon egy családi ház udvarán egy hatéves kisfiú kezében robbant fel pirotechnikai eszköz, a gyermeket súlyos kézsérüléssel vitték kórházba. A váci rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Ezenkívül jellemzően garázdaság, verekedés miatt kellett intézkedniük a rendőröknek. Az elmúlt 24 órában halálos közúti baleset nem volt, de 32 sérüléssel végződött baleset történt, és összesen nyolc ember ellen intézkedtek ittas vezetés miatt – közölte.
Országszerte harminc tűzeset történt pirotechnikai eszközök használata miatt szilveszter éjszaka – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel. Mukics Dániel elmondta, hét esetben fenyők gyulladtak meg, a Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőn hat tuja égett. Négy helyen tető gyulladt meg, Dunakeszin és Budapesten erkélyen elhelyezett tárgyak égtek.
Vácon egy panellakás erkélyén keletkezett tűz. A lángok átterjedtek a lakás egyik szobájára, valamint a két felette lévő erkélyre is. A tűzoltók és a rendőrök hetven embert kísértek ki az épületből. A tűzoltás és az épület átszellőztetése után mindenki visszatérhetett a házba.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán két melléképület közé szorult nagytestű kutyát kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak – közölte Mukics. Ezekben a tűzesetekben senki sem sérült meg.