„Abszolút hazugságnak” nevezte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azokat az állításokat, amelyek szerint a Kremlnek köze lenne annak a magánrepülőgépnek a lezuhanásához, amelynek utaslistáján a Wagner zsoldoscsoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin neve is szerepelt. Peszkov arra szólította fel pénteken az újságírókat, hogy a tényekre alapozzanak, amelyeket a nyomozás fog tisztázni, és hogy várják meg, amíg genetikai vizsgálat erősíti vagy cáfolja meg Prigozsin halálát. „Ha figyelmesen hallgatták az (orosz) elnök nyilatkozatát, ő azt mondta, hogy most minden szükséges szakértői vizsgálatot, beleértve a genetikait is, el fognak végezni. Hivatalos eredmény még nincs. Amint…
Read MoreCímke: katasztrófa
Az EU közel ötszáz tűzoltóval segíti a görög és tunéziai erdőtüzek oltását
Az Európai Unió több mint 490 tűzoltóval és 9 tűzoltó repülőgéppel segíti Görögországot és Tunéziát az erdőtüzek oltásában – tájékoztatott az Európai Bizottság. A brüsszeli közlemény szerint a két mediterrán ország aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát, melynek keretében tíz ország – Bulgária, Horvátország, Ciprus, Franciaország, Olaszország, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szerbia – azonnal hozzájárulását jelentette be az erdőtüzek oltásához. A felsorolt országok összesen több mint 490 tűzoltót és hét repülőgépet vezényeltek Görögország különböző területeire. Az EU emellett támogatja a műveletek koordinálását az országban, Copernicus műholdas programjának térképei alapján…
Read MoreTovább nőtt a kahovkai vízerőmű-robbantás halálos áldozatainak száma
Tizenhatra nőtt a kahovkai vízerőműben az oroszok által elkövetett robbantás eddig ismertté vált halálos áldozatainak száma – közölte vasárnap az ukrán belügyminisztérium. A tárca közleményében hozzátette, hogy jelenleg még 31 eltűntet tartanak nyilván. Az elhunytak közül 14-en Herszon megyében, ketten a szomszédos mikolajivi régióban vesztették életüket. A robbantás utáni árvíz miatt még mindig 1300 ház van elárasztva, ebből 1274 Herszon és 26 Mikolajiv megyében. A katasztrófa sújtotta területekről 3614 embert menekítettek ki az ukrán hatóságok, köztük 474 gyereket és 80 mozgáskorlátozottat. Az ukrán rendőrség több mint 4800 állampolgári nyilatkozatot fogadott…
Read MoreEmléksarkot alakítanak ki a TEK területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére
Emléksarkot alakítanak ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója vasárnap, a hajó kiemelésének negyedik évfordulóján, a Margit-híd pesti hídfőjénél tartott megemlékezésen. A tragédia helyszíne közelében felállított emlékműnél immár harmadik alkalommal tartottak koszorúzást a TEK vezetői. Hajdu mellett ott volt – mások mellett – Kovács András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes, Szabó Zoltán rendőr dandártábornok, főigazgató-helyettes, Horváth András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes és Terjék Gábor rendőr ezredes, hivatalvezető is. A főigazgató a megemlékezésen beszámolt arról, hogy a hajó vizsgálati eljárása véget ért, megkezdődött a bontása,…
Read MoreUkrán titkosszolgálat: egy lehallgatott beszélgetésben orosz katonák elismerték a kahovkai vízerőmű felrobbantását
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lehallgatta orosz katonák telefonbeszélgetését, amelyben az egyik elmondja a másiknak, hogy a Herszon megyei kahovkai vízerőművet nem ukránok, hanem egy orosz szabotázscsoport robbantotta fel. Az SZBU közzétette honlapján az általa orosz katonáknak mondott két férfi lehallgatott beszélgetését. „Az oroszok a gát felrobbantásával akarták megzsarolni Ukrajnát, és ember okozta katasztrófát okoztak államunk déli részén” – jegyezte meg az SZBU sajtószolgálata. „Nem ők (az ukránok) robbantották fel. A mi szabotázscsoportunk volt. Ezzel a gáttal akarták megijeszteni őket. Nem a tervek szerint ment, nagyobb robbanás lett, mint amilyet…
Read MoreEgy orosz gépesített dandár robbanthatta fel a kahovkai vízerőművet
Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdandárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója. „Hírszerzésünk már szolgáltat adatokat arról, hogy ki tette ezt az orosz katonai alakulatokból: a 205. gépesített lövészdandár” – mondta a tisztségviselő. Podoljak emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények szerint egy vízerőmű „felrobbantása kétségtelenül tömegpusztító fegyverek válogatás nélküli használatának” minősül. Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az orosz erők 205. gépesítette lövészdandárjának katonát hosszú ideig tartózkodtak a kahovkai vízerőmű területén. A dandár az első csecsenföldi…
Read MoreZelenszkij: meg kell akadályozni, hogy Oroszország atomlétesítményekkel zsarolja a világot
Mindent meg kell tenni annak megakadályozására, hogy Oroszország nukleáris létesítményekkel zsarolja a világot – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, a csernobili atomerőmű-baleset évfordulója alkalmából közzétett üzenetében. „Harminchét évvel ezelőtt a csernobili atomerőmű balesete hatalmas sebhelyet hagyott az egész világon. Egy sugárszivárgás az egykor hangulatos és fejlett területet tiltott zónává változtatta. Ma a Csernobil körüli harminc kilométeres övezet továbbra is veszélyes hely, ahol magas a sugárzás értéke. Tavaly az orosz megszállók nemcsak az atomerőművet foglalták el, hanem ismét veszélybe sodorták az egész világot. Mindent meg kell tennünk annak megakadályozása érdekében, hogy…
Read MoreMerénylet címén kezdeményez eljárást a szmolenszki légikatasztrófa ügyében a lengyel vizsgálóbizottság
Lech Kaczynski lengyel elnök, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember elleni merénylet címén kezdeményez eljárást a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa ügyében az illetékes minisztériumi vizsgálóbizottság – közölte vasárnap a testület elnöke, Antoni Macierewicz. A politikus a légikatasztrófa 13. évfordulója alkalmából nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. A 2010. április 10-én történt tragédia évfordulója idén húsvét hétfőjére esett, ezért a hivatalos évfordulós megemlékezéseket hat nappal elhalasztották. Macierewicz bejelentése szerint a bűncselekmény gyanúját megfogalmazó, az ügyészséghez benyújtandó bizottsági jelentés a Lech Kaczynski lengyel elnök ellen elkövetett merényletről, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember…
Read MoreA török elnök rendkívüli állapotot hirdetett a földrengések sújtotta tartományokban
Recep Tayyip Erdogan török elnök három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta tíz dél- és délkelet-törökországi tartományban. A rendkívüli állapot feljogosítja az államfőt és az általa vezetett kormányzatot, hogy a parlament nélkül hozzon intézkedéseket. A három hónapos időtartam azt jelenti, hogy a rendkívüli állapot nem sokkal a köztársaságielnök- és parlamenti választás tervezett időpontja, május 14-e előtt ér véget, amennyiben nem hosszabbítják meg. Erdogan egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította az érintett térséget. Beszédében közölte azt is, hogy a szerencsétlenség törökországi halálos áldozatainak száma 3549-re, a sebesültjeinek száma pedig 22 168-ra…
Read More