A NATO e heti külügyminiszteri találkozójának résztvevői nem foglalkoznak az amerikai diplomácia vezetőjének esetleges távozásáról szóló spekulációkkal és pletykákkal – jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára.
Sajtótájékoztatóján Stoltenberg újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kedden kezdődő kétnapos ülésen a katonai szervezet előtt álló kihívásokra fognak összpontosítani.
A főtitkár méltatta az amerikai külügyminiszter „erős személyes elkötelezettségét a transzatlanti kötelék és a NATO iránt”, továbbá reményét fejezte ki, hogy Rex Tillerson a mostani találkozón országa támogatását is ismét megerősíti a szövetség felé. Mint mondta, nem pusztán szavakban, hanem tettekben is megmutatkozik az európai biztonság iránti fokozott amerikai elkötelezettség: az utóbbi években „jelentősen megnőtt” a kontinensen állomásoztatott csapatok létszáma.
Donald Trump hamisnak nevezete azokat találgatásokat, amelyek szerint rövidesen meneszti kormányzata külügyminiszterét a kettejük közötti nézeteltérések miatt.
Stoltenberg a sajtóértekezleten hosszan beszélt a megváltozott biztonsági környezet jelentette új kihívásokról, azt hangoztatva, hogy a szövetség ereje mindig is a „hiteles elrettentési képességeken” alapult. „A katonai erő megléte teszi lehetővé a diplomáciai erőfeszítéseket” – fogalmazott.
Kiemelte: a NATO-nak az Európai Unió és a tagországok támogatására is szüksége van a csapatok és a katonai eszközök Európán belüli mozgathatóságának javításához, ami pedig „létfontosságú” a biztonság szempontjából.
A főtitkár emellett beszélt a terrorellenes és a kibervédelmi együttműködés megerősítésének fontosságáról, valamint a XXI. századi kihívásokhoz való alkalmazkodás szükségéről.



















