Az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet (ÁBKSZ) szerint az árvízi katasztrófa nagy mértékben mérsékelhető lenne, ha a vízügyi minisztérium igénybe venné szakértelmüket, a minisztérium szerint azonban az árvízvédelmi feladatokat a vízügyi igazgatóságok is el tudják látni. Egy biztonságtechnikai cég vezetője az árvízvédelmi munkák központi koordinációját hiányolta.
Az ÁBKSZ arra hívta fel a szaktárca figyelmét, hogy a nonprofit szervezetet árvíz- és belvízvédekezésre hozták létre 1947-ben, azonban a jól működő szerveztet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) „szétverte”. A szervezet szakembereit hatékonyan lehetne alkalmazni az önkéntesek irányításában – állítja az ÁBKSZ, amely mindezek mellett nagy mennyiségű fáklya és homokzsák készletekkel rendelkezik, ami elengedetlenül szükséges a védekezésnél és azonnal szállítható is.
A szervezet dolgozóit 1996 óta több mint 800 alkalommal tüntették ki, ennek ellenére az ÁBKSZ szakember gárdájára nem tart igényt senki.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) minderre úgy reagált, hogy az ÁBKSZ – mint a minisztériumhoz tartozó minden cég – 2008. január 1-jével az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt-hez. került vagyonkezelésébe. Az árvízvédelem állami feladat, ezért az ehhez kapcsolódó gépek és eszközök a feladatot korábban is ellátó területi vízügyi igazgatóságokhoz kerültek.
Az árvízvédelmi feladatokat – ahogy eddig is – a vízügyi igazgatóságok továbbra is folyamatosan képesek ellátni, jelenleg más vízügyi igazgatóságoktól átvezényelt szakemberek is segítik a munkát.
Ezt ugyancsak megkérdőjelezi egy budapesti székhelyű biztonságtechnikai vezetője, aki tucatnyi dolgozóból álló önkéntes mentőcsapatot szervezett a hét elején. Bata Miklós a Biztonságpiac.hu-nak elmondta: többszöri megkeresésük ellenére sem kaptak visszajelzést sem az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, sem az észak-magyarországi vízügyi igazgatóságtól.
A társaság önkénteseit végül egy, a Facebookon közzétett beszámoló alapján keresték meg Edelényből. A helyszínre érkező csapat ugyanakkor rendkívüli szervezetlenséggel szembesült: a nemzetőrség, a tűzoltóság, a honvédelmi főiskolások, valamint az önkéntesek munkáját nem koordinálták központilag, de még megyei szinten sem volt olyan illetékes vagy szervezet, amely a mentési munkálatokat felügyelte vagy irányította volna.
A hét első napjaiban az árvízi védekezésben több mint kétezren vettek részt. A KvVM közleménye szerint a „vízügyi szakemberek a katasztrófavédelemmel együttműködve felkészülten és szervezetten dolgoznak azon, hogy az áradás hatásait csökkentsék és az emberek és javaik biztonságba kerüljenek”.
Forrás: MTI/Biztonságpiac.hu