Csehországban vegyi védelmi célokra előállítottak és teszteltek Novicsok típusú idegmérget, de csak mikroszkopikus mennyiségben – közölte pénteken a cseh védelmi minisztérium. A tárca ugyanakkor kizárta, hogy ezek az anyagok bármi módon kikerülhettek volna a laboratóriumokból.
A cseh külügyminisztérium szerint azt az idegmérget, amelyet Szergej Szkripal kettős orosz-brit ügynök elleni támadásban használtak fel március elején Nagy-Britanniában, Csehországban konkrétan nem tesztelték. A két cseh minisztérium ezzel reagált Milos Zeman államfő csütörtök esti közlésére, miszerint Csehországban jelentéktelen mennyiségben állítottak elő a Novicsok idegbénító hatású méregből. Zeman állítása pénteken a cseh belpolitikai élet középpontjába került.
„Előállítottunk és tároltunk is a Novicsokból, igaz nem nagy mennyiségben. Tudjuk, mikor és hol. Nem leszünk képmutatók. Nem kell erről hazudni” – mondta a cseh elnök a katonai hírszerzés jelentésére hivatkozva a Barrandov kereskedelmi televízióban sugárzott beszélgetésben.
Zeman néhány hete utasította a cseh katonai és a civil hírszerzést, derítsék fel gyártottak-e Csehország területén korábban Novicsok típusú idegmérget. Míg civil szolgálat arra a következtetésre jutott, hogy nem Novicsokról van szó, a katonai hírszerzés az anyagot Novicsoknak minősítette.
Az A230 elnevezésű vegyi anyag, amelyet Zeman Novicsoknak nevezett, a védelmi tárca szerint speciális laboratóriumokban és a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett van előállítva és tesztelve legfeljebb néhány mikrogramm mennyiségben. A tesztelés után az anyagot mindig megsemmisítik.
„A Nagy-Britanniában használt idegméreg az A234 nevet viseli, tehát a méreg egy más változatáról van szó, mint amit a brünni (Brno) székhelyű cseh katonai kutatóintézet vizsgált” – hívta fel a figyelmet a cseh külügyminisztérium. Ez a tárca szintén kizárta, hogy a Csehországban előállított Novicsokkal bármi módon visszaélhetett volna bárki.
A cseh jobboldali pártok pénteken élesen bírálták Milos Zeman csütörtök esti kijelentését, és egybehangzóan azt állították, hogy az államfő kiszolgálja Moszkvát és súlyosan árt Csehországnak, illetve nyugati szövetségeseinek. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, valamint a Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalom elnökei viszont kiálltak az államfő mellett.
Andrej Babis ügyvezető államfő, az ANO mozgalom elnöke, aki korábban a Szkripal-ügyben élesen bírálta Moszkvát, Zeman kijelentését nem kommentálta. Ugyanakkor értetlenségét fejezte ki afelett, hogy a titkosszolgálatok véleménye a Csehországban laboratóriumban előállított és tesztelt vegyi mérgező anyagról eltér egymástól. A Cseh Kalózpárt közölte: kezdeményezni fogja, hogy a parlament illetékes bizottsága hallgassa meg az ügyben a katonai és a civil titkosszolgálatok képviselőit.



















