A Fővárosi Főügyészség vádat emelt 17 ember ellen, aki internetes chatszobában bonyolította drogügyleteit. A főügyészség azt közölte: egy 29 éves férfi 2019 szeptemberétől különböző kábítószerek, köztük marihuána, amfetamin, MDMA kereskedelmével foglalkozott, 2020 májusától pedig már internetes alkalmazásokon keresztül terjesztette a drogot. A vádlott egy internetes üzenetküldő applikációt használva olyan zárt csoportot hozott létre, amelynek tagjai – köztük az ügy többi vádlottja – egymás között adták-vették a kábítószert. A droghálózatot működtető vádlott – aki a szintén kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó élettársával együtt a csoport adminisztrátora is volt – a chates felületen osztotta meg…
Read MoreCímke: amfetamin
A belgiumi Antwerpenben a legmagasabb a kokainhasználók aránya
A kábítószerfogyasztás Európa-szerte emelkedik, a belgiumi Antwerpenben a legmagasabb a kokainhasználók aránya Európában – derült ki a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) jelentéséből. A lisszaboni székhelyű EMCDDA 2011 óta vizsgálja az európai kábítószer-használatot a városok szennyvizének elemzése segítségével. Legfrissebb jelentésükhöz tavaly március-áprilisban egy egyhetes időszakban 104 városban vettek szennyvízmintát a kokain, az amfetamin, metiléndioxi-metamfetamin (MDMA), továbbá az ecstasy, a ketamin és a kannabisz használatának mérésére. Az ügynökség jelentése szerint a flandriai Antwerpen ismét az első helyen áll azon helyek listáján, ahol a legtöbb kokainnyomot találták a szennyvízben. A vizsgált…
Read MoreLebukott a szegedi díler: életfogytot is kaphat
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályával közösen 2022. december 29-én fogta el azt a 47 éves szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét. A gyanú egyből be is igazolódott, amikor a férfit Szeged északi városrészének egyik utcájában elfogták, és a nála lévő nejlonzacskóból különböző típusú kábítószerek kerültek elő. Volt ott tabletta és nedves állagú masszaszerű anyag is. Mint később kiderült, amfetamin és kokain.…
Read MoreTöbb mint 60 kilogrammnyi kábítószert találtak a rendőrök Szegeden
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai mintegy 62 kilogrammnyi kábítószert találtak egy szegedi mélygarázsban parkoló autóban, a drog becsült értéke 367 millió forint; a bíróság az ügyben elrendelte egy férfi letartóztatását – közölte a rendőrség. A KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség bevetést támogató osztályával közösen tavaly december 29-én fogott el egy 47 éves szegedi férfit, aki – a gyanú szerint – a lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét. A férfi elfogásakor egy nejlonzacskóból…
Read MoreORFK: az eddigi legnagyobb drograzzia zajlott az elmúlt hetekben
Az elmúlt hetekben a rendőrség a legnagyobb drograzziáját tartotta, a többhetes akcióban 600 millió forint értékű kábítószert foglaltak le és 109 embert vettek őrizetbe – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon csütörtökön. Beszámoltak arról is, hogy szeptemberben minden idők legnagyobb hazai drogfogása történt a csepeli szabadkikötőben: 10-14 milliárd forint feketepiaci értékű kokaint vontak ki a forgalomból. Azt írták, a szeptember végétől október elejéig tartó, összehangolt, országos bűnügyi akciósorozat célja a kábítószerekkel, az új pszichoaktív anyagokkal és a gyógyszerhamisítással kapcsolatos bűncselekmények felderítése, felszámolása és megelőzése, a terjesztés visszaszorítása volt. Hozzátették:…
Read MoreGalád család: kábítószer-kereskedő familia négy tagját fogták el a rendőrök Budán
Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették egy család négy tagját Budán, mintegy 15 kilogramm drogot találtak náluk – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A napokban tartott rajtaütéssel több mint 16 ezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke mintegy 62 millió forint. Az ügyben egy testvérpár, egyikük felesége, valamint a testvérek apja a gyanúsított. A nyomozók több tucat olyan fogyasztót azonosítottak, akik tőlük vásárolták a különböző kábítószereket. Az elosztóközpont vélhetően a házaspár budai társasházi lakásában volt. A lefoglalt anyagok között van marihuána, mefedron, kokain, amfetamin, de még…
Read MoreMaga kotyvasztotta a speed-et a drogkereskedő
Kábítószerkereskedőt vett őrizetbe a rendőrség, a férfi saját maga állította elő a speed-et – írja a police.hu. A gyanúsítás szerint a férfi 2019 óta foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel, a speedet úgy állította elő, hogy a szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd a megfelelő kémiai anyagokkal és koffeinnel feldúsította. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Készenléti Rendőrség Bevetés Támogató Osztály munkatársai szerdán hajnalban ütöttek rajta a 41 éves férfi nemeskéri ingatlanán, amelyet telepített védelmi rendszereken túl kilenc nagytestű staffordshire bullterrier is védett. A rendőrök érkezésekor jeleztek a…
Read MoreElfogták egy kábítószerrel kereskedő bűnszervezet több tagját
Elfogták egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet öt tagját, akiknél 20 kilogramm kábítószert és hatmillió forint készpénzt találtak a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A közleményben beszámoltak arról, hogy tavaly októberben elfogták egy olyan bűnözői csoport négy tagját, amely Szerbiából Magyarországra csempészett kábítószer kereskedelmével foglalkozott. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 29 éves albán állampolgár és három magyar társa ellen. A nyomozás során a rendőrök beazonosítottak egy szerb férfit, aki tovább működtette a szervezetet. A bűnözői csoport az ő irányítása alatt csempészett az országba 15…
Read MoreKábítószerrel kereskedő nemzetközi bűnszervezetet számolt fel a magyar, a cseh és a svéd rendőrség
Kábítószerrel kereskedő nemzetközi bűnszervezetet számolt fel közösen a cseh, a svéd és a magyar rendőrség – közölte Jakub Frydrych, a cseh Nemzeti Drogellenes Központ igazgatója szerdán Prágában sajtóértekezleten. A cseh-svéd-magyar közös nyomozó csoport (JIT-Joint Investigation Team) mintegy kétéves munkájának eredményeként július elején összesen hét embert – négyet Csehországban, hármat Svédországban – vettek őrizetbe a hatóságok. A Svédországban őrizetbe vettek egyike kettős, magyar-svéd állampolgársággal rendelkezik. A bűnbanda feje egy svéd állampolgár volt. Mind a hét gyanúsított ellen Csehországban indul büntetőeljárás. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket, tíztől tizennyolc évig terjedő börtönbüntetést…
Read More