Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki felfegyverkezve támadt rá rendőrökre. Letartóztatták azt a férfit is, aki a gyanú szerint légpuskával rálőtt a vele szemben intézkedő rendőrökre. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője közölte: mivel szükség van a gyanúsított pszichiátriai kezelésére, a nyomozási bíró elrendelte, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani; a letartóztatás az elsőfokú bíróság határozatáig, de legfeljebb 2023. december 7-ig szól. A döntés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezett az ellen – jelezte a szóvivő. A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint a hatvanas…
Read MoreCímke: ápolónő
Stabil az állapota a miskolci megyei kórházban megkéselt ápolónőnek
Stabil az állapota a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei központi kórház és egyetemi oktatókóházban megkéselt ápolónőnek, a kórházi dolgozó maradandó sérülést nem szenvedett – közölte az egészségügyi intézmény. A közlemény szerint a kórház az ügyben belső vizsgálatot indít. A rendőrség csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a gyanúsított, egy 69 éves nő műtét miatt volt a kórházban, egy ápolónő ellátta őt, ám amikor elfordult tőle, az asszony egy késsel megszúrta. Az ápolónő súlyosan megsérült, azonnal megműtötték. A miskolci rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a 69 éves nő ellen.
Read MoreKórházi ápolónőt bántalmaztak Berettyóújfaluban
Elfogtak a berettyóújfalui rendőrök egy fiatal férfit, aki a gyanú szerint a helyi kórházban a földre lökte az őt ellátó ápolónőt – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel. A közlemény szerint január 1-jén hajnali 3 óra körül a berettyóújfalui kórházba a mentők bevittek egy fiatalembert, aki nem hagyta, hogy megvizsgálják, fenyegetőzött és agresszívan viselkedett. A vizsgálat közben az elborult fiatal kétszer is a földre lökte az őt ellátó ápolónőt, majd rátérdelt a földön fekvő nőre, akit ökölbe szorított kézzel meg akart ütni. A bántalmazást a jelen lévő másik ápoló…
Read More