NVSZ: bankszámlaadatok megszerzésére specializálódott csalókat fogtak el Tiszavasváriban

forint, euro, bankkártya

Bankszámla-, illetve a bankkártyaadatok megszerzésére specializálódott, magukat rendőrnek kiadó csalókat fogtak el Tiszavasváriban – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). A tájékoztatás szerint az NVSZ speciális kiberfelderítési egységének közreműködésével a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói péntek hajnalban két helyszínen „ütöttek rajta” a gyanúsítottakon. Felidézték, hogy egy hete tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettnek telefonon azt mondta, hogy feltörték a számláját. Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már…

Read More

Az SZTNH is csatlakozott a digitális bűnözők elleni Kiberpajzs programhoz

kiberpajzs

Kibővült a digitális bűnözők elleni Kiberpajzs program: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is csatlakozott a tavaly ősszel elindított kezdeményezéshez – jelentették be a program alapítói hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A Kiberpajzs oktatási-kommunikációs programot az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben indította el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Ehhez később csatlakozott az Igazságügyi Minisztérium is, amely áldozatsegítő és fogyasztóvédelmi feladatkörében támogatja az együttműködést. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a…

Read More

Kibertámadásokkal a tankok ellen

hacker

Az utóbbi években a sajtóban és a mindennapi beszélgetésekben is egyre gyakrabban fordult elő a „kiberháború” szóösszetétel, azonban a kifejezés lényegét és valódi tartalmát csak a téma avatott szakértői értették igazán. A kibertámadások szóba kerültek az amerikai elnökválasztás során, pénzéhes hekkerek bankok tucatjainak okoztak súlyos gondokat vagy zsarolóvírusokkal támadták meg a lyukas védelemmel működő hálózatokat – és a sor hosszasan folytatható lenne. A kiberháborúnak azonban egészen más jelentése van békeidőben, mint akkor, amikor valódi fegyverek ezrei dörögnek, tankok százai támadnak egy másik országra. A számítógépes rendszerek ellen intézett akciók ilyenkor…

Read More

Halottak napja: a rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a temetőkbe látogatók biztonságára

halottak napja

A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a mindenszentek és halottak napja alkalmából a temetőkbe látogatók nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Azt írták, a közelgő mindenszentek és halottak napja (november 1., 2.) alkalmából egyre többen látogatnak el a temetőkbe, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. Figyelmeztettek: az emlékezés perceiben a bűnelkövetők ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat, a tömegközlekedési eszközökön a külső zsebben tartott mobiltelefonokat, pénztárcákat, a nyitva felejtett, nem…

Read More

Felgyújtással fenyegette meg a banki alkalmazottat

letartóztatás, bilincs

A Szegedi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki sokallta a bankkártya igényléssel kapcsolatos költségeket. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. augusztus 3-án délelőtt megjelent az egyik szegedi belvárosi bankfiókban, bankkártyával kapcsolatos ügyintézés céljából. Az eljáró ügyintéző közölte a férfival, hogy a bankkártya igénylésnek mi a menete és az milyen költségekkel jár, majd a válaszra a gyanúsított felemelte a hangját és azonnali ingyenes bankkártya igénylést követelt. Másnap a férfi ismételten a reggeli órákban megjelent a bankfiókban és a bank…

Read More

Nyolc tipp a biztonságos online vásárláshoz

Online vásárlás

Az év utolsó szakaszába értünk, és vele együtt eljött az őszi kuponnapok, leárazások ideje, melyet nemsokára a Black Friday akciók, majd az ünnepi ajánlatok követnek. Egy hazai felmérés szerint a válaszadók fele már most többet költ divatcikkekre az interneten, mint a hagyományos üzletekben – ez a jelenlegi helyzetben biztonságosabb opciónak tűnik, azonban ennek a vásárlási módnak is megvannak a maga kockázatai. Ha nem vagyunk elég figyelmesek, igencsak kellemetlen következményekkel találhatjuk szemben magunkat. Lehet, hogy a csomag, amit kifizettünk, sosem érkezik meg, vagy rossz kezekbe kerülhetnek az óvatlanul begépelt adataink, de…

Read More

Pin kódnak hitte a lopott pénztárcában felírt számokat a bankkártyatolvaj

Bankkártya

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérlete és lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a 35 éves siófoki férfival szemben, aki készpénz mellett több bankkártyát is ellopott a sértettől, azonban a pénzfelvételi kísérletek lebuktatták. A korábbi börtönbüntetéséből az év elején szabadult férfi 2018 júniusában, Siófokon tartózkodott, amikor felfigyelt a sértett kerékpárjának kosarában felejtett pénztárcára, amelyben készpénz mellett igazolványok, két bankkártya és öt vásárlói kártya is volt. A vádlott az ellopott pénztárcából végül a készpénzt és a bankkártyákat tartotta meg, a sértett egyéb értékeit eldobta.…

Read More

Óvatosan a pénzfelvétellel – de nem állunk rosszul!

atm

Időről időre megjelennek a sajtóban azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy magyar bankkártyák adataival éltek vissza külföldön. Eközben rendre azt halljuk, hogy a magyar bankkártyapiac az egyik legbiztonságosabb. Akkor mi a valóság? A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az elmúlt év első félévében 1252 esetben történt lopott vagy lemásolt kártyákkal visszaélés. Ez ugyan az elmúlt időszak legmagasabb adata – mintegy kilencszázalékos növekedést jelent 2014 azonos időszakához képest, ám látni kell: a visszaélések egyre kisebb kárt okoznak, a legfrissebb adatban szereplő kártyamásolásos visszaélésben összesen 32,7 millió forint kár keletkezett, ami…

Read More

Tartunk a lopástól, mégis kevésbé vigyázunk az adatainkra, mint az európai átlag

Bankkártya

A magyarok nem szeretik, ha elmentik a bankkártyájuk adatait, mert félnek, hogy visszaélnek vele, vagy azok illetéktelen kezekbe kerülnek. Otthoni számítógépünk védelménél már nem vagyunk ennyire elővigyázatosak sem a vírusirtók, sem a megfelelő jelszavak tekintetében. A felhasználói feltételek tanulmányozására ugyanakkor különös figyelmet fordítunk, és ha valami számunkra nem tetszőt olvasunk, gyakran inkább le is mondunk a szolgáltatásról – derült ki a Samsung 18 európai országban végzett kutatásából. A technológia rohamos fejlődésének hála, egyre könnyebben, nagyobb mennyiségben és jobb minőségben készíthetünk saját tartalmat, oszthatjuk meg azt, vagy tárolhatjuk készülékeinken és felhőszolgáltatásokban.…

Read More