KNYF: továbbra is bűncselekmény rendőrök felé füstgránátot hajítani

Központi Nyomozó Főügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) keddi közleményében felhívta a „gyülekezési jog keretében demonstráción részt venni szándékozók” figyelmét arra, hogy továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni. Az ügyészség azt közölte, hogy a közterületen tartózkodó civilek felé füstgránát „hajigálása” sem tartozik a véleménynyilvánítás szabadsága körébe, hanem garázdaságnak minősül. „Ezzel ellentétes álláspontot a közelmúltban egyetlen, nem jogerős bírói döntés fogalmazott meg, ami nem egyezik az általános bírósági gyakorlattal, és amellyel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be” – fogalmaztak. Hangsúlyozták, hogy hivatalos személy elleni erőszakot valósít…

Read More

Ukrajna szerint Kína segíthet a béke megteremtésében

Andrij Melnik

Andrij Melnik ukrán külügyminiszter-helyettes szerint nem lehetetlen, hogy Kína béketeremtőként lép fel az ukrajnai háborúban. Ukrajna korábbi berlini nagykövete egy vasárnapi német lapinterjúban arra a kérdésre, hogy képes lehet-e Kína a béketeremtésre, és akár arra is, hogy elérje Moszkvánál az orosz csapatok kivonását Ukrajnából, azt mondta, hogy „ez nem irreális”. Peking ugyan természetesen a saját érdekeit követi, de az igazságos, békés megoldás és a harcok leállítása inkább kínai érdek, mint a háború, vagyis „ez az egész világrendet megrázó hatalmas, soha véget nem érő földrengés” – tette hozzá Andrij Melnik a…

Read More

Fővárosi Közgyűlés elfogadta a BRFK múlt évi beszámolóját

A Fővárosi Közgyűlés ülése. Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány beszél, mögötte Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. március 29-én. (Foto: MTI/Máthé Zoltán)

A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2022. évi tevékenységéről szóló beszámolót, amely szerint a fővárosban tavaly sajnos 16,6 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma 2021-hez képest. Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány a testület előtt elmondta, a bűncselekmények száma 2022-ben magasabb volt ugyan, mint 2021-ben, illetve 2020-ban, de tekintettel a koronavírus-járványra és az amiatt elrendelt korlátozásokra, ezen évek statisztikáit nem lehet összehasonlítási alapként figyelembe venni. A 2019-es évet és az azt megelőző időszakot figyelembe véve ugyanakkor a kiemelt bűncselekmények – lopások, autófeltörések, rablások, betörések – száma csökkent, a…

Read More

Zelenszkij a szíriai agresszióért is felelősségre vonná Oroszországot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Oroszországot és cinkosait nemcsak az Ukrajna, hanem a más országok, köztük a Szíria ellen elkövetett agresszióért is felelősségre kell vonni – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. „Az ukrán szankciók az Oroszországra nehezedő globális nyomás részét képezik. El kell szigetelnie a világnak mindazokat, akik fegyvereket gyártanak az Ukrajna elleni terror céljára – beleértve a Sahíd drónok szállítását -, akik segítenek Oroszországnak az agresszió szításában, akik támogatják a nemzetközi jog oroszországi megsemmisítését. Ez nemcsak az ukránok elleni terrorra vonatkozik, nemcsak a területünk elcsatolására tett kísérletekre, kezdve a Krímmel, hanem a nemzetközi…

Read More

Jepifanyij metropolita: nem zárják be a kolostort a kijevi Lavrában, de ukránul fognak imádkozni

A kijevi Pecserszki Lavra kolostor

Nem zárják be a kolostort a kijevi Pecserszki Lavra templom- és kolostorkomplexumban, ugyanakkor az istentisztelet nyelve ezentúl nem orosz, hanem ószláv és ukrán lesz – jelentette ki Jepifanyij metropolita, Ukrajna hivatalos ortodox egyházának vezetője hétvégi üzenetében. „A kijevi Pecserszki Lavrával történtekkel kapcsolatban szükségesnek tartom, hogy több kérdésre választ adjak. Mindenekelőtt hangsúlyozom, hogy semmi esetre sincs szó a kolostor bezárásáról, az imádság, az istentiszteletek és a szerzetesi élet megszűnéséről. A jelenlegi események összehasonlítása a kommunista hatóságok által az egyházat sújtó múltbeli üldöztetéssel indokolatlan manipuláció. Különösen cinikusan hangzik ez annak a vallási…

Read More

Mégsem épül börtön Békésen, Hevesen, Komádiban és Komlón

büntetés-végrehajtás, BVOP

A korábban bejelentett tervekkel ellentétben Békésen, Hevesen, Komádiban és Komlón nem épül börtön — közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). Az érintett önkormányzatokat levélben értesítették az építkezések meghiúsulásáról, „támogatva egyúttal, hogy a területek visszakerüljenek az önkormányzatok tulajdonába”. Az erre vonatkozó háromoldalú szerződéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. mint a magyar állam tulajdonosi jogait képviselő társaság készíti elő. A szerződések aláírására a zrt. igazgatósági döntése után kerül sor – tették hozzá. Békésen ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épült volna az eredeti tervek szerint. A békési önkormányzat 2019. április 11-én kötött…

Read More

Az Európai Unió ismét meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat

Európai Tanács

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének aláásásáért vagy veszélyeztetéséért felelősökkel szemben hozott korlátozó intézkedések hatályát – olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében. A szankciók 1473 természetes személyt és 205 szervezetet érintenek. Válaszul Oroszország Ukrajna elleni agressziójára, az EU vezető orosz politikai képviselők, oligarchák, katonai vezetők és propagandisták ellen vezetett be szankciókat. Az EU az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetét követően több alkalommal korábban példátlan intézkedéseket fogadott el azzal a céllal, hogy jelentősen meggyengítse Oroszország gazdaságát, és…

Read More

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Iránnal szembeni szankcióit

Európai Unió Külügyi Tanácsa

Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek döntése nyomán az EU további 32 embert és két szervezetet sújtott szankciókkal az iráni emberi jogi jogsértések miatt hozott korlátozó intézkedések keretében – közölte az uniós tanács. Brüsszeli ülésükön a miniszterek felvették a szankciókkal sújtottak listájára az iráni oktatási, valamint a kulturális minisztert, a Forradalmi Gárda egyik parancsnokhelyettesét, valamint a szóvivőjét, a Forradalmi Gárdához és az iráni hírszerzési minisztériumhoz köthető, Ravin Academy nevű kiberbiztonsági cég társalapítóit, a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépést támogató iráni parlamenti képviselőket, a rendőrség és az igazságszolgáltatás több tagját, valamint börtönőröket és…

Read More

„Új fejezet” kezdődött a rend- és a gyermekvédelem együttműködésében

Erdei Sándor, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat orvos igazgatója, Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester, Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára és Kovács József fideszes országgyűlési képviselő (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a bántalmazott gyermekek gyulai meghallgató- és terápiás központjának avatásán 2023. február 20-án. MTI/Rosta Tibor

Új szintre lépett a rendvédelem és a gyermekvédelem közötti együttműködés, ezen a területen új fejezet kezdődött – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a bántalmazott gyermekek meghallgató- és terápiás központjának átadó ünnepségén Gyulán. Fülöp Attila kiemelte, a gyermekvédelmi szakemberek munkája csak akkor lehet sikeres, ha más hatóságokkal együtt tudnak eljárni; így tudják a leginkább segíteni a bajban a gyermekeket. A meghallgató- és terápiás központok célja kettős: a bántalmazott gyerekek számára a rendvédelmi eljárás során a legmegfelelőbb, családias környezetet biztosítani, komfortérzetüket maximálisra emelni, egyúttal azonnali terápiában részesíteni őket. Emellett úgy segíteni…

Read More