Európa Tanács: emléknap létrehozásával kell megemlékezni a srebrenicai népirtás áldozatairól

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa

A srebrenicai népirtás áldozatainak emlékére hivatalos nemzetközi emléknappá kell nyilvánítani július 11-ét – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa. Közleményében Dunja Mijatovic kiemelte, „sötét fejezet Európa történelmében”, amikor 1995-ben, a délszláv háború során 8372 bosnyákot, főként férfiakat és fiatal fiúkat öltek meg Srebenicában. „Srebrenicában népirtást követtek el, ami nem vélemény kérdése, hanem nemzetközi bíróságok által jogilag megalapozott történelmi tény” – fogalmazott. Véleménye szerint az, hogy sokan tagadják a népirtás tényét, sérti az áldozatok emlékét, és komoly veszélyt jelent az igazságosságra és…

Read More

Több mint tíz év után ítélték el egy rablás felbujtóját

börtön

Felbujtóként elkövetett rablás kísérlete miatt hat év fegyházra ítélte jogerősen a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki társaival próbált kirabolni egy bosnyák pénzváltót Harkányban még 2010-ben. A másodfokon eljáró bíróság közleményében azt írták: azért csak több mint tíz évvel az eset után született ítélet a vádlott ügyében, mert a férfi az ellene folyó büntetőeljárás elől külföldre szökött, és csak 2020 decemberében fogták el. A vádlott 2010 januárjában adott megbízást négy ismerősének, hogy verjenek meg, majd raboljanak ki egy Harkányban élő, bosnyák állampolgárságú, pénzváltással foglalkozó embert, aki a vádlott tudomása szerint napi…

Read More

Orosz agresszió: Stoltenberg szerint mindannyian nagy árat fizetünk az ukrajnai háború miatt, de az ukránok a vérükkel fizetnek

Jens Stoltenberg (Forrás: NATO)

Mindannyian nagy árat fizetünk Oroszország ukrajnai háborúja miatt, de míg mi pénzben, addig az ukránok a vérükkel fizetnek érte – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Miután Putyin kudarcot vallott Ukrajnában, még brutálisabb lépéseket tesz, szándékosan az ukrán városokat és a létfontosságú infrastruktúrák támadja rakétákkal, megfosztva a lakosságot a fűtéstől, világítástól és az élelemtől – tette hozzá a főtitkár. „Európa és a világ többi része számára is nehéz idők járnak, különösen mert jelentősen megnőttek az élelmiszer- és energiaárak, de ha hagyjuk, hogy Putyin győzzön, akkor mindannyian sokkal nagyobb árat fogunk fizetni hosszú…

Read More

Vádat emeltek egy bosnyák férfi ellen, aki menekülés közben elütött egy rendőrt

rendőrautó

Vádat emeltek egy Ausztriában élő bosnyák férfi ellen, aki közúti ellenőrzés elől menekülve gépkocsijával elütött egy rendőrt és nekiütközött több rendőrautónak is két éve Sopronban – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a rendőrök 2020. augusztus 17-én este ellenőriztek Sopronban egy osztrák rendszámú személygépkocsit, amelynek 43 éves sofőrje más nevére kiállított osztrák vezetői engedélyt adott át személyazonosságának igazolására. Miután a légalkoholszondás vizsgálata ittasságot jelzett, a férfi hirtelen elhajtott a helyszínről. A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használva követni kezdték, közben rádión segítséget kértek, így…

Read More

A holland kormányfő bocsánatot kért a Srebrenicában szolgált katonáktól

srebrenicai tömegsír feltárása

Hivatalosan is bocsánatot kért Mark Rutte holland miniszterelnök az 1995 első felében a kelet-boszniai Srebrenicában és környékén az ENSZ kötelékében szolgálatot teljesítő holland békefenntartó katonáktól, amiért a holland kormány a jogtalan vádak ellenére nem állt ki megfelelően a Dutchbat III egység mellett – írta a Dutchnews holland hírportál. A holland békefenntartó Dutchbat III katonái az ENSZ békefenntartó missziójának részét képezték, akiket azzal a céllal küldtek az ENSZ védelme alatt álló Srebrenicába, hogy megóvják a muszlim bosnyák lakosságot a szerb erők agressziójától a boszniai háború alatt. A boszniai szerb csapatok azonban…

Read More

Nyolc év börtönre ítéltek egy volt bosnyák tábornokot

Sakib Mahmuljin

Háborús bűnök miatt nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy egykori bosnyák tábornokot egy boszniai bíróság. Sakib Mahmuljint a bíróság bűnösnek mondta ki, mert bizonyítást nyert, hogy a tábornok az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején, konkrétan 1995 júliusa és szeptembere között katonai vezetőként több mint ötven szerb fogoly kivégzéséért volt felelőssé tehető. A gyilkosságokat a közép-boszniai Vozuca és Zavidovici térségében követték el. 2021-ben a bíróság első fokon tíz év börtönbüntetésre ítélte a volt katonai vezetőt, ami ellen fellebbezett. A másodfokú ítélet jogerős, fellebbezésnek nincs helye. Az al-Dzsazíra katari hírtelevízió…

Read More

Háborús bűnökkel gyanúsított egykori katonákat fogtak el Boszniában

Bosznia-Hercegovina háborús bűntett

Háborús bűnök gyanújával öt egykori bosnyák katonát fogtak el a hatóságok Bosznia-Hercegovinában — közölte a Klix.ba boszniai hírportál. Azzal gyanúsítják őket, hogy az 1992-1995-ös boszniai háború idején szerb nemzetiségű civilek ellen követtek el háborús bűncselekményeket a Szarajevóhoz közeli Hrasnica faluban. Az ügyészség közleménye szerint az elfogottak legalább nyolc ember haláláért felelősek, valamint a gyanú szerint több mint száz civilt tartottak fogva és kínoztak meg. Az akciót a szerbiai nyomozó szervekkel közösen hajtotta végre a boszniai nyomozó hivatal, az áldozatok egy része ugyanis már Szerbiában él. A múlt héten a boszniai rendőrség tizenhat,…

Read More

Háborús bűnökkel gyanúsított egykori rendőröket fogtak el Boszniában

bosznia rendőr

Háborús bűnök gyanújával hét egykori boszniai szerb rendőrt fogtak el a hatóságok Bosznia-Hercegovinában pénteken – közölte internetes oldalán a Nezavisne Novine című boszniai napilap. A férfiakat azzal gyanúsítják, hogy az 1992-1995-ös boszniai háború idején civilek ellen követtek el háborús bűncselekményeket. Az ügyészség közleménye szerint a gyanúsítottak a boszniai szerb rendőrség tagjaiként 1992 szeptemberében kivégeztek huszonkét boszniai civilt – köztük hét gyermeket és nyolc nőt – az északkelet-boszniai Balatunban. Néhány nappal ezelőtt a boszniai rendőrség kilenc, háborús bűnökkel gyanúsított egykori katonát fogott el, akik a gyanú szerint bosnyák és horvát civileket…

Read More

A nemzetközi közösség boszniai főképviselője az ország szétesésétől tart

Bosznia

Bosznia-Hercegovina még soha nem volt olyan veszélyben, mint most, a nyugat-balkáni országot a szétesés fenyegeti – figyelmeztet Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT) írt első jelentésében. A nemrégiben kinevezett főképviselő úgy véli, valós az a fenyegetés, amelyet Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja ismételget évek óta, vagyis az, hogy az ország szerbek lakta része elszakadna Bosznia-Hercegovinától, és független állammá válna. A jelentés szerint a boszniai szerbek utóbbi hetekben tapasztalt bejelentései – kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, valamint a hadseregből, az igazságügyi testületekből…

Read More