Vlagyimir Putyin hat nappal ezelőtt a szabad világ alapjait próbálta megingatni, de „csúnyán elszámolta magát”, ugyanis olyan falba ütközött, amelyre nem számított, találkozott az ukrán néppel – jelentette ki Joe Biden a kongresszus két háza előtt, helyi idő szerint kedd este az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében. „Putyin háborúja előre megfontolt és indokolatlan volt. Elutasította a diplomáciai erőfeszítéseket. Úgy gondolta, hogy a Nyugat és a NATO nem fog válaszolni és úgy gondolta, hogy megoszthat minket. De tévedett, mert készen álltunk.” – mondta az elnök. Biden bejelentette, hogy – követve Kanada és…
Read MoreCímke: COVID-19
Jubilál a Magyar Detektív Szövetség
Megalapításának 30. évfordulóját ünnepelte november 19-én a Magyar Detektív Szövetség. Az évfordulóról Baráth György, a szövetség elnöke, és Szabó Lajos, az Alapítvány a Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért (REMOK) kuratóriumi elnöke emlékezett meg. A detektívszövetség elnöke elmondta, hogy egy ilyen évfordulón illik emlékezni a Szövetség elmúlt 30 éves múltjának főbb meghatározóbb eseményeire, történéseire. Az ember igyekszik a jóra gondolni, a kellemetlen dolgokat próbáljuk a szőnyeg alá söpörni és nem beszélni róla, de önmagunkat is becsapnánk, ha csak örömódákat zengenénk magunkról. Történetünkben voltak hegyek és völgyek is, fenyegetett a felbomlás,…
Read MoreEgy év alatt több mint százezer ember halt meg kábítószer-túladagolásban az USA-ban
Több mint 100 ezer ember halt meg kábítószer-túladagolásban az Egyesült Államokban a 2021 áprilisával zárult 12 hónapos időszakban – derült ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) közzétett adataiból. A CDC közlése szerint a túladagolás miatti halálozások száma több mint két évtizede folyamatosan emelkedik, az elmúlt két évben ez a folyamat felgyorsult, és a szerdán közzétett új adatok szerint 2020 májusától 2021 áprilisáig csaknem 30 százalékkal nőtt. Az adatok azt mutatják, hogy az opiátok csaknem 75 ezer halálesetet okoztak az idén áprilisig, és a szintetikus opiátok, mint például a…
Read MoreVálságstábot állítanak fel a német kancellári hivatalban
Válságstábot hoznak létre a német kancellári hivatalban a koronavírus-járvány elleni védekezés összehangolására az ügyvezető szövetségi kormány és a formálódó új koalíció együttműködésével, a testület napokon belül megkezdi munkáját. A válságstáb „a hét elején” lát munkához – mondta Saskia Esken, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) társelnöke. A várhatóan tíz napon belül hivatalba lépő új kormányt alkotó koalíció legnagyobb pártjának vezetője a Bayerischer Rundfunk bajor tartományi közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni az intenzív osztályokra nehezedő teher csökkentéséért. Az ügyvezető kormány szóvivője, Steffen Seibert berlini tájékoztatóján azt mondta, hogy a…
Read MoreNémetország fokozottan kockázatos területnek minősítette Magyarországot
Az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt a járványügyileg fokozottan kockázatos területek közé sorolták Magyarországot a német hatóságok. A vasárnap nulla órától érvényes besorolás azzal jár, hogy Németországba utazás előtt ki kell tölteni a kormány online beutazási bejelentési űrlapját, amely az einreiseanmeldung.de című oldalon érhető el. Az oltatlanok – a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni teljes oltással nem rendelkezők – csak friss negatív vírusteszt lelettel utazhatnak be. A határ átlépése után rögtön házi karanténba kell vonulniuk tíz napra. Az elzártságnak véget vethet egy újabb negatív koronavírus lelet, de a tesztet…
Read MoreElhunyt Colin Powell, volt amerikai külügyminiszter
Koronavírus-fertőzés okozta szövődmények következtében, 84 éves korában elhunyt Colin Powell, volt amerikai külügyminiszter – adta hírül hétfőn, a Facebook közösségi oldalon közzétett közleményében a volt tárcavezető családja. Mint írták, Powell az új típusú koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltást megkapta, és a Maryland államban található Walter Reed katonai kórházban részesült kezelésben. „Colin L. Powell tábornok, volt amerikai külügyminiszter, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának volt elnöke ma reggel elhunyt a Covid-19 okozta szövődmények következtében. Minden, a védettséghez szükséges oltást megkapott. Szeretnénk megköszönni a Walter Reed Nemzeti Orvosi Központ egészségügyi személyzetének a…
Read MoreAz Égei-tenger szigetein új, biztonságosabb táborok épülnek a menekültek fogadására
A görögországi Lérosz szigetén lévő migránstábor sátrakkal teli udvarán egy tucatnyi újonnan érkezett várja, hogy regisztrálják őket a COVID-19 miatt elrendelt kéthetes karantén után – számol be az AFP az European Data News Hub (EDNH) internetes platformon szeptember 14-én közzétett cikkben. ‘Menedékjogot kérhetnek, de csak Görögországra vonatkozóan’ – mondja nekik egy fiatal görög köztisztviselő tolmács segítségével, miközben a közelben felfegyverzett rendőrök állnak őrt. ‘Ha ezt nem teszik meg, visszaküldik önöket szülőhazájukba’ – teszi hozzá a hatósági személy. Miután a csoport tagjai – főként szomáliai menekültek, köztük több nő, egy csecsemő…
Read MoreDéjà vu: újabb járványgóc alakult ki Kelet-Kínában
Újabb koronavírus-járványgóc alakult ki a kelet-kínai Fucsien tartományban, ahol két városban korlátozták a kiutazást, és kedden megkezdték a teljes lakosság tesztelését a további esetek kiszűrésére. A csaknem három millió lakosú Putien városában múlt pénteken azonosították az új góchoz kapcsolódó első eseteket. A helyi hatóságok keddi jelentése szerint a belföldi fertőzésből eredő koronavírusos esetek száma azóta 85-re nőtt a városban. Az eddig regisztrált fertőzöttek közül 64 embernél alakultak ki a Covid-19 tünetei, míg további 21-en egyelőre panaszmentes vírushordozók. A megbetegedéseket a koronavírus delta variánsa okozta, amelyet az eddigi feltételezések szerint egy…
Read MoreMindenki nagyon drukkol: többtucatnyian megbetegedtek Putyin környezetéből
Többtucatnyian kapták el a koronavírus-fertőzést Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetéből. Ezt maga Putyin jelentette be, amikor videokapcsolat segítségével felszólalt a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) dusanbei csúcstalálkozóján. „Mint tudják, sajnos az utolsó pillanatban kénytelen voltam lemondani a dusanbei látogatásomat. Nagyon sajnálom, de ez azzal áll összefüggésben, hogy a legközelebbi környezetemben koronavírusos megbetegedéseket mutattak ki. Nem egy és nem két, hanem több tucat emberről van szó” – mondta. Közölte, hogy néhány napig „önizolációban” marad. A Kreml korábbi tájékoztatása szerint az elnök egészséges, és az antitestszintje magas. Putyin, aki kedden Emomalii Rahmon tádzsik…
Read More