Vagyonvédelem: újabb „számlagyár” tagjai ellen emeltek vádat

számlagyár

Vádat emeltek annak a budapesti bűnszervezetnek a tagjaival szemben, akik 2016. és 2020. között jutalék ellenében fiktív számlákat állítottak ki cégeknek, ezzel mintegy 3,175 milliárd forint vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek – közölte a Fővárosi Főügyészség. A közel négyszáz oldalas vádirat szerint egy 46 éves férfi 2016 januárjától valós tevékenységet nem végző gazdasági társaságokból álló, több szintűen felépített „számlagyárat” működtetett, amely adóelkerülésre irányuló „szolgáltatásokat” nyújtott, jellemzően vagyonvédelmi tevékenységet végző megrendelők, úgynevezett „haszonhúzó cégek” részére. Ezek a cégek azért kötöttek színlelt szerződéseket a bűnszervezethez köthető cégekkel, hogy a munkavállalóik foglalkoztatása után…

Read More

Vádat emelt egy pár ellen, amely elesett embereket forgatott ki vagyonából

bilincs

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy lelketlen pár ellen, amely elesett embereket hálózott be és forgatott ki vagyonkájukból. A főügyészség azt közölte, hogy a pár 2018-ban elhatározta, idős vagy szellemileg leépült, de ingatlannal és más vagyonnal rendelkező férfiak pénzét fogja megszerezni, úgy, hogy a nő elhiteti a férfiakkal: egyedülálló és beléjük szeretett. A nő egy sértettet magához költöztetett fóti házába, a férfi elkövetőt pedig testvéreként mutatta be. A közös élet ígéretével megtévesztett sértettel eladatták házát, majd a pénzt felélték, miközben a férfit saját házuk melléképületébe költöztették. Miután a pénzt megszerezték,…

Read More

Banki adatokat megszerezve károsítottak meg többeket Tolnában

bankkártya

Több tucat feljelentést tettek Tolna vármegyében csalók miatt, akik megszerezték a sértettek banki adatait, és a számláikat „megcsapolták” – közölte a rendőrség. A június elseje óta indult több mint negyven ügyben volt olyan sértett, akit 20 vagy 39 millió forinttal károsítottak meg, de gyakori a néhány milliós kárérték is – írták. Az elkövetők internetes hirdetési oldalakon eladásra kínált termékekért jelentkeznek. A vásárláshoz e-mail-címet kérnek, amelyre az eladó később látszólag a hirdetési oldaltól, futárcégtől vagy valamelyik szolgáltatótól származó levelet kap. Az e-mailben az áll, hogy a terméket már kifizették vagy esetleg…

Read More

NVSZ: bankszámlaadatok megszerzésére specializálódott csalókat fogtak el Tiszavasváriban

forint, euro, bankkártya

Bankszámla-, illetve a bankkártyaadatok megszerzésére specializálódott, magukat rendőrnek kiadó csalókat fogtak el Tiszavasváriban – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). A tájékoztatás szerint az NVSZ speciális kiberfelderítési egységének közreműködésével a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói péntek hajnalban két helyszínen „ütöttek rajta” a gyanúsítottakon. Felidézték, hogy egy hete tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettnek telefonon azt mondta, hogy feltörték a számláját. Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már…

Read More

Felfüggesztett börtönbüntetéssel úszta meg a magát nőgyógyásznak és ügyvédnek kiadó csaló

Pécsi Járásbíróság

Két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt jogerősen kuruzslás és csalás miatt a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát, és csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitól. A Pécsi Törvényszék a járásbíróság egy nappal korábban meghozott ítéletéről szerdán kiadott közleményében azt írta: az orvosi végzettséggel nem rendelkező vádlott 2021 őszén ismerkedett meg egy kozmetikusként dolgozó nővel, akihez – álnéven bejelentkezve, magát orvosnak kiadva – intim kezelésekre járt. Amikor a nő egy kezelés alatt rosszul lett, a férfi…

Read More

Már megint megbukott egy vagyonőr cég

bilincs letartóztatás

A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik a Székesfehérvári Járási Ügyészség szerint minősített költségvetési csalás bűntettét és további bűncselekményeket követtek el az egyikük irányítása alatt működő bűnszervezet tagjaként, s közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A Fejér Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a döntés ellen az érintettek fellebbeztek, így az nem jogerős. Jelezték, hogy vádlottak 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak tettükért. Letartóztattak négy férfit kétmilliárdos áfacsalás miatt Fejérben Közölték, hogy 2020. január 1-jét követően az egyik…

Read More

MNB: jó eséllyel nem jár vissza pénz a banktól, ha mi adjuk ki a számla- vagy kártyaadatainkat a csalóknak

Magyar Nemzeti Bank

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Azonnali átutalásokat és kártyás tranzakciókat majdhogynem lehetetlen megakadályozni, mert szinte azonnal átküldik a pénzt a másik számlára, a visszautaláshoz pedig a kedvezményezett jóváhagyása kell. Jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése miatt a pénzforgalmi szolgáltatóknak 1 munkanapon belül kártérítést kell fizetniük, de ezt a határidőt nem kötelesek tartani, ha csalás gyanítanak és erről írásban tájékoztatják az MNB-t. Amennyiben a tranzakciót bizonyíthatóan az ügyfél hagyta jóvá, netán…

Read More

Legfőbb Ügyészség: továbbra is kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség

OLAF

Továbbra is kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség, az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlásai nyomán. A Legfőbb Ügyészség a közleményben azt írta, hogy az OLAF kedden nyilvánosságra hozott tavalyi éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot jelentősen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 75 százalékában emelt vádat 2018 és 2022 között. Minden igazságügyi ajánlást nyomozás követ Magyarországon – hangsúlyozták. A tájékoztatás szerint OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez;…

Read More

Az adókijátszás és annak következményei a személy- és vagyonvédelemben

security - biztonsági őr

Az adókijátszás fogalma az adójogi normák illegális megsértését jelenti, szemben például az adótervezéssel vagy az adókikerüléssel, melyek az adócsökkentés legális módjait takarják. Az adókijátszás körébe tartozik a büntetőjogi kategóriát képező költségvetési csalás[1], illetve a pénzügyi jog által szankcionált, de a büntetőjog által nem üldözött adójogi normasértés is. Az adókijátszás éves szinten jelentős bevételkiesést jelent mind a hazai, mind az Uniós költségvetésnek, továbbá az adócsaló cégeknek komoly versenyelőnyt jelent a költségcsökkentés ezen jogellenes módja a tisztességesen adózó versenytársaikkal szemben. Magyarország és az Európai Unió számos intézkedést tesz az adókijátszás és a…

Read More