Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője

Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap az északi határon és a Gázai övezet mellett kialakult helyzetre utalva. „A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni” – mondta Hagari újságíróknak. „Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében” – hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét. A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében. „Ez a…

Read More

A Hamász megtámadta Izraelt

Izrael, rakétatámadás

Rakéták tömegét lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, fegyveres terroristák tucatjai hatoltak be izraeli településekre. Az, hogy Izraelt ennyire váratlanul érte a támadás, történelmének egyik legnagyobb hírszerzési kudarca. Az övezet szomszédságában élőket felszólították, hogy tartózkodjanak az óvóhelyek közelében, mert Gázából fegyveres terroristák tucatjai jutottak be Izrael területére, a szemtanúk beszámolói szerint az övezet melletti települések utcáin járkálnak. A Gáza környéki települések lakói, mintegy hetvenezer ember házaikba zárkózott a biztonsági utasításoknak megfelelően. A közszolgálati csatorna jelentése szerint nem csak az övezettel szomszédos települések vannak veszélyben, hanem…

Read More

Négyszázszor riasztották a tűzszerészeket nyáron

tűzszerész

Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Ebben az évben már több mint 1100, robbanótestekkel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett az alakulathoz, ebből 280 esetben soron kívül kellett intézkedniük. Idén több mint 2400, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és mintegy 63 kilogrammnyi gyalogsági lőszert ártalmatlanítottak a tűzszerészek, amelyek össztömege meghaladta a 8,5 tonnát. A legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett; 221 alkalommal riasztották a katonákat…

Read More

Az EU hat hónappal meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciókat

Európai Unió - Ukrajna

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács csütörtökön bejelentette, hogy további hat hónappal, jövő év január 31-ig meghosszabbítja az Oroszország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedéseket. A szankciókat, amelyeket először 2014-ben vezettek be válaszul Oroszországnak az ukrajnai helyzetet destabilizáló intézkedéseire, 2022 februárjától jelentősen kibővítették, válaszlépésként Moszkva Ukrajnával szembeni „indokolatlan” katonai agressziójára. A meghosszabbított gazdasági szankciók a kereskedelemre, a pénzügyekre, a technológiára és a kettős felhasználású termékekre, az iparra, a közlekedésre és a luxuscikkekre vonatkozó korlátozásokat tartalmaznak. Az intézkedések kiterjednek továbbá a tengeri nyersolaj és egyes kőolajtermékek Oroszországból az EU-ba történő behozatalának…

Read More

Idén több mint 860 alkalommal riasztották a tűzszerészeket

tűzszerész

Idén több mint 860, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 212 eset igényelt azonnali intézkedést – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Azt írták: több mint kétezer, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és kétezer gyalogsági lőszert kezeltek a tűzszerészek, ezek össztömege meghaladta a 6,7 tonnát. Hozzátették: a legtöbb bejelentés Fejér megyéből érkezett, 169 alkalommal hívták a katonákat feltételezett robbanóeszközhöz, ebből 35 eset igényelt azonnali intézkedést. Kiemelték: júliusban 128 rendőrségi bejelentéshez vonultak ki a tűzszerészek, ebből 31 esetben volt szükség az állampolgárok biztonsága érdekében…

Read More

Orosz agresszió: Varsó fegyverszállítmányokkal támogatja az ukrán rendvédelmi alakulatokat

Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter

Varsó fegyverszállítmányokkal támogatja az ukrán rendvédelmi alakulatokat, és segít a sérültek kezelésében is – jelentette be Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter az ukrán hivatali kollégájával tartott sajtótájékoztatón. Az Ihor Klimenko ukrán belügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat követő sajtóértekezleten Kaminski elmondta: Lengyelország konkrét módon fogja támogatni az ukrán belügyi tárcának alárendelt alakulatokat – a Nemzeti Gárdát, a rendőrséget és a határőrséget -, amelyek az ukrán hadsereg mellett részt vesznek a védelemben. „Nemsokára elkezdjük a fegyverszállításokat (…), több ezer gépkarabélyról, több millió darab töltényről lesz szó, amelyek lehetővé teszik az ukrán és az európai szabadság…

Read More

Orosz agresszió: Az olasz és a francia védelmi miniszter Ukrajnáról és a földközi-tengeri helyzetről egyeztetett

Guido Crosetto olasz védelmi miniszter és francia kollegája, Sébastien Lecornu

A védelmi együttműködésről is szó volt Guido Crosetto olasz védelmi miniszter és francia kollegája, Sébastien Lecornu pénteki római találkozóján, miközben a felmérések szerint az olaszok 55 százaléka nem támogatja a védelmi kiadások emelését. A védelmi minisztérium mikroblogján megjelent közlemény szerint Crosetto és Lecornu az ukrajnai háború alakulásáról, a földközi-tengeri térség biztonságáról és stabilitásáról, valamint az olasz és francia fegyveres erők közötti együttműködésről egyeztetett. Napirenden szerepelt a SAMP/T légvédelmi rendszer közös fejlesztési terve is. Korábban Crosetto a római parlamentben bejelentette, hogy a kormány készen áll újabb fegyverszállítmány küldésére Ukrajnába, amely az ukrajnai…

Read More

Rendőrgyilkosság: Letartóztatták az intézkedő rendőrökre késsel támadó férfit

Újbudai rendőrgyilkosság helyszínelés

Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített – közölte a Fővárosi Törvényszék. A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki. A közlemény szerint az ügyészség „szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást – orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki”. A bíróság…

Read More

Orosz agresszió: az ukrán vezérkar szerint nő a veszélye egy Fehéroroszág felőli offenzívának

Olekszij Hromov dandártábornok

Az ukrán vezérkar úgy véli, hogy egyre nagyobb a veszélye egy második orosz offenzívának Fehéroroszország területéről Ukrajna ellen, a támadás iránya azonban a fehérorosz-ukrán határ nyugat részére módosulhat – mondta Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti igazgatóságának főnöke. „Növekszik annak a veszélye, hogy az orosz fegyveres erők újraindítják az offenzívát az északi fronton. Ezúttal a partnerországokból Ukrajnába szállított fegyverek és katonai felszerelések fő logisztikai artériáinak elvágása érdekében az offenzíva irányát a fehérorosz-ukrán határ nyugati részére változtathatják” – fejtette ki a katonai vezető. Hromov szavai szerint előkészületek látszanak orosz légi…

Read More