Emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy fiatal baranyai férfit, aki 2021 novemberében késsel mellkason szúrta édesapját. A táblabíróság a közleményében azt írta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor húszéves vádlott férfi szüleivel és testvéreivel élt közös háztartásban, rendszeresen fogyasztott alkoholt, emiatt pedig szüleivel többször szóváltásba került, és előfordult, hogy apjával dulakodott is. A fiatalember 2021 novemberében ittas állapotban további alkohol vásárlása céljából kért pénzt édesanyjától, aki ezt elutasította. A férfi emiatt szidalmazni kezdte a nőt, majd dulakodni kezdett a felesége védelmére kelő apjával. A fiú egy 19…
Read MoreCímke: dulakodás
Hat embert vettek őrizetbe felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság miatt Szombathelyen
Csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt hat embert vettek őrizetbe a rendőrök Szombathelyen. A rendőrség tájékoztatása szerint még április 30-án a „szombathelyi emlékmű-dombon” tartott rendezvényen fajult verekedéssé egy korábbról elhúzódó viszály két társaság között. A rendőrök hat férfit hallgattak ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásukra – írták a közleményben. Az MTI tudósítója úgy értesült, hogy két család között sorozatos nézeteltérések állnak a háttérben, melyek nyomán az elmúlt másfél hónap során előbb a Markusovszky Kórház területén, majd egy szombathelyi parkolóban is összecsaptak a szemben…
Read MoreJogerősen tizenhárom év börtönre ítélték azt a nőt, aki megölte az élettársát Bécsben
Jogerősen 13 év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a nőt, aki 2019-ben több késszúrással megölte az élettársát Bécsben, majd a holttestet feldarabolta, a maradványokat bőröndökben Magyarországra hozta és elrejtette. A táblabíróság döntésével enyhítette a vádlottra első fokon kiszabott 17 év fegyházbüntetést. Az ítélőtábla emberölés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a 31 éves vádlottat. A bíróság a nővel szemben 580 eurónak megfelelő összegre vagyonelkobzást is elrendelt. A nő 2018 őszén ismerte meg Bécsben a harminc éves, tunéziai származású férfit, aki azután kisegítette nehéz helyzetéből: szállást, anyagi támogatást és…
Read MoreTényleges életfogytiglan a Thalys szuperexpresszen támadó terroristának
Másodfokon is megerősítette a párizsi különleges esküdtszék az Amszterdamból Párizsba közlekedő Thalys expresszvonaton 2015 augusztusában amerikai katonák által meghiúsított merénylet elkövetőjének, Ayoub El Khazzaninak első fokon meghozott életfogytiglani börtönbüntetését. A 33 éves marokkói férfi 2015. augusztus 21-én egy gépkarabéllyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezve lövöldözni kezdett az Amszterdam és Párizs között közlekedő expresszvonaton Belgium területén. A merényletben hárman megsebesültek. Az iszlamistát két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette. A támadónál háromszáz ember megölésére elegendő lőszer volt. A párizsi különleges esküdtszék 2020 decemberében Ayoub El Khazzanit első…
Read MoreHorror: megölte, feldarabolta és savban feloldotta az apját egy férfi
Emberölés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 25 éves férfi ellen – közölte a megyei főügyészség. A tájékoztatás szerint a férfi és apja 2020 szeptemberében ózdi családi házukban együtt italozott. Szóváltás alakult ki közöttük, majd az apa egy kalapáccsal fenyegette meg a fiát. A fiú dulakodás nyomán elvette apjától a szerszámot, és azzal kétszer olyan erővel fejen vágta az idős férfit, hogy az a helyszínen meghalt. A vádlott az apja holttestét a kamrában tárolta, de meg akart szabadulni tőle, ezért rendelt 100 liter 97 százalékos kénsavat és…
Read MoreHuszonnégy év fegyházat kapott az a polgári férfi, aki koncerten ölte meg haragosát
Huszonnégy év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki a közösségi oldalán megüzente a sértettnek, hogy megöli őt, majd nem sokkal később egy Polgáron megtartott rendezvényen be is váltotta a fenyegetését – közölte a bíróság szóvivője. Dobó Dénes jelezte: a törvényszék O. Sz.-t – egyebek mellett – emberölés és kerítés bűntettében találta bűnösnek. Az ítélet szerint a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A tényállás szerint a polgári férfi és élettársa – anyagi gondok miatt – 2017 szeptemberében úgy döntött, hogy a nő szexuális szolgáltatást fog nyújtani férfiaknak. A…
Read MoreTizenhat évre ítélték a testvérét meggyilkoló mórahalmi férfit
Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a mórahalmi férfit, aki 2020 januárjában leszúrta öccsét, majd rágyújtotta a haldokló áldozatra a házat. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 23 éves, székelyudvarhelyi születésű, román-magyar kettős állampolgárságú vádlottat. 2020. január 4-én éjjel két óra után az ittas vádlott felkereste 17 éves öccsét a korábbi közös családi házukban Mórahalmon. A testvérek vitatkozni, majd dulakodni kezdtek. A fiatalabb fivér késsel megsértette bátyja kezét. A jóval erősebb vádlott ekkor elvette a kést és hátba szúrta testvérét. A…
Read MoreVisszatért Ukrajnába a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko
Visszatért Ukrajnába Petro Porosenko korábbi ukrán elnök, akit hazaárulással gyanúsítottak meg. A politikus – aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője – Varsóból érkezett a kijevi Zsuljani repülőtérre, ahol néhány száz híve fogadta. A repülőtéren várták őt az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai is. Porosenko állítása szerint a vámkezelésnél elvették tőle az útlevelét, hogy megakadályozzák belépését az ország területére. A hatóságok azt mondták, hogy személyazonosságának ellenőrzése érdekében vették el az útiokmányát, amelyet negyedóra múlva vissza is adtak neki.…
Read MoreLetartóztatták a budafok-tétényi gyilkosság gyanúsítottját
Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt év végi budafok-tétényi gyilkossággal gyanúsítanak – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék. A közleményben azt írták: a gyanúsított és áldozata között szóváltás és dulakodás alakult ki 2021. december 27-én éjszaka a XXII. kerület egyik fás-bokros területén. Az összetűzés során a férfi egy nadrágövvel megfojtotta a sértettet. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A férfi teljes körű, tényfeltáró beismerő vallomást tett az ügyben. A bíróság szerint a gyanúsított „hozzátartozói kötődései…
Read More