Orosz agresszió: Az EB elnöke nem zárta ki harmadik országok elleni szankciók bevezetését

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke

A tizenegyedik uniós szankciócsomag a büntetőintézkedések megkerülésének megakadályozására fog összpontosítani, így nem kizárt, hogy harmadik országok ellen is szankciókat vezet be – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott sajtótájékoztatóján. „További termékekkel bővítjük a tranzitszállítási tilalmat, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, amelyek Oroszországon keresztül harmadik országba szállításuk közben a Kreml kezébe kerülhetnek” – fogalmazott a bizottság elnöke. Elmondása szerint „a közelmúltban megnövekedett a kereskedelmi forgalom az Európai Unió (EU) és néhány ország között, és bizonyos áruk Oroszországban jelentek meg. Ha azt látjuk,…

Read More

Az EB jogszabályjavaslatot terjeszt elő az uniós lőszergyártásról

kalasnyikov lőszer

Az Európai Bizottság (EB) jogszabályjavaslatot terjeszt elő a lőszergyártás fejlesztéséről az Európai Unióban – jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnöke, miután találkozott Petr Pavel cseh államfővel. „Örömmel jelentem be, hogy az Európai Bizottság szerdán jogszabályjavaslatot terjeszt elő az EU lőszergyártásáról, ami felgyorsíthatja a szállításokat. Arról van szó, hogy intenzívebbé és gyorsabbá tegyük a lőszergyártást, mert Ukrajnának valóban azonnali szüksége van erre” – mondta újságíróknak az uniós végrehajtó testület elnöke. A javaslat a lőszergyártás támogatását is tartalmazni fogja mintegy félmilliárd euró nagyságban. Az uniós tagállamok pénzügyi támogatásával…

Read More

Az EB a kulcsfontosságú nyersanyagokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályjavaslatot terjesztett elő

Európai Bizottság

Az Európai Bizottság intézkedéscsomag elfogadására tett javaslatot csütörtökön, hogy biztosítsa az uniós ipar számára a biztonságos, diverzifikált, megfizethető és fenntartható hozzáférést a kulcsfontosságú nyersanyagokhoz. Az uniós bizottság közleménye szerint a kulcsfontosságú nyersanyagok nélkülözhetetlenek a stratégiai ágazatok széles köre számára, beleértve a nettó nulla kibocsátású ipart, a digitális ipart, a repülőgépgyártást és a védelmi ágazatot. Felhívták a figyelmet arra, hogy miközben az előrejelzések szerint a kulcsfontosságú nyersanyagok iránti kereslet jelentős növekedése várható, Európa nagymértékben függ a behozataltól, a nyersanyagok ráadásul gyakran monopolhelyzetben lévő unión kívüli országok beszállítóitól érkeznek. Az EU-nak ezért…

Read More

Török-szíriai földrengés: Huszonkét napot élt túl egy kutya a romok alatt

Aleks, a szibériai husky

Aleks, a szibériai husky 22 napot élt túl a romok alatt a törökországi Hatayban, ahol február elején pusztított földrengés. Murat Arici, a kutya gazdája azt követően hívta az állatvédelem mentőcsapatát, hogy meghallotta kutyája ugatását egy kétemeletes ház romjai alól. A mentőknek sikerült kiszabadítani a huskyt. Az ebet nyomban megvizsgálták, majd kórházba szállították – számolt be csütörtökön az aa.com.tr angol nyelvű török hírportál. A mentésen dolgozó önkéntes, aki kihúzta a kutyát a romok alól, elmondta, hogy Aleks nagyon szűk helyre szorult be, az orrát egy apró résen át dugta ki. Hozzátette:…

Read More

Ursula von der Leyen nagyra értékelte Ukrajna előrehaladását az uniós tagság felé

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Az Európai Unió (EU) központi intézményeinek és magasrangú vezetőinek kijevi látogatása azt jelzi, hogy Ukrajna komoly előrehaladást ért el az uniós tagság felé, és üzenet a befektetőknek, hogy Ukrajna tovább fog haladni ezen az úton – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke Kijevben, az EU és az ukrán kormány együttes ülésén. A bizottsági elnök 15 uniós biztosból álló küldöttséggel, benne Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselővel és Várhelyi Olivér bővítési biztossal érkezett az ukrán fővárosba – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. „Kollégáimmal nemcsak…

Read More

Orosz agresszió: Ukrajna júliustól vízumkötelezettséget vezet be az orosz állampolgároknak

ukrán vízum

Ukrajna július 1-től vízumkötelezettséget vezet be az Oroszországi Föderáció állampolgárai számára – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az államfő szavai szerint az ukrán kormány határozatot hoz az ukrán-orosz vízummentességről szóló kormányközi megállapodás felmondásáról. A vízumkötelezettség bevezetésének szükségességét az orosz állampolgárok számára Zelenszkij azzal indokolta, hogy ily módon „hárítják el az Ukrajna nemzetbiztonságát, szuverenitását és területi integritását érő példátlan fenyegetéseket”. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy május 25-én Zelenszkij bejelentette: támogatja azt a lakossági petíciót, amelynek aláírói követelték a vízumrendszer bevezetését Oroszországgal szemben, és utasította a kormányt ennek a…

Read More

Orosz agresszió: az EU iránymutatást adott ki a tagállamoknak az ukrajnai menekültek befogadásához

EU vízum

Az ukrajnai háborús helyzet alakulását és a tagállamok igényeit figyelembe véve az Európai Bizottság (EB) naprakész iránymutatást tett közzé az Ukrajnából érkezők jogainak biztosítására, valamint a menekülteket befogadó országok támogatására – közölte az uniós bizottság. Az EB mindenekelőtt kiemelte: minden menekült számára biztosítani kell az emberi méltóság, és ezáltal az emberhez méltó életszínvonal tiszteletben tartását. Az iránymutatás egyebek mellett annak fontosságát hangsúlyozza, hogy tisztázni kell: ki jogosul az Európai Unióban átmeneti védelemre. Figyelembe kell venni, hogy ki részesült az orosz támadás február 24-i kezdete előtt nemzetközi védelemben vagy egyenértékű nemzeti védelemben…

Read More

Orosz agresszió: az EU lezárja a légterét az orosz légitársaságok előtt, betiltja a Kreml médiagépezetét

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Az Európai Unió, válaszul Ukrajna orosz megtámadására, lezárja a légterét az orosz légitársaságok előtt, és betiltja az Unió területén a Kreml propagandagépezetét, továbbá támogatja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat – jelentette be  az Európai Bizottság elnöke. Ursula Von der Leyen közölte, hogy a bizottság arra tesz javaslatot, hogy tiltsák ki az uniós légtérből az összes orosz tulajdonú, lajstromozású repülőgépet. „Ez minden olyan légi járműre vonatkozik, amelyet orosz állampolgárságú személy bérel, tehát a rendelkezés érvényes az oligarchák magángépeire is” – tette hozzá. Hangsúlyozta továbbá, hogy „az állami tulajdonban lévő Russia Today televíziócsatorna…

Read More

Varga: 44-re bővül a NAV-nál szolgálatot teljesítő keresőkutyák száma

NAV keresőkutya

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) 38-ról 44-re bővül a szolgálatot teljesítő keresőkutyák száma – közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihály közölte, hogy a 16 hetes felkészítés után mind a kilenc eb sikeres vizsgát tett, közülük hat a NAV cigaretta- és kábítószer-felderítéseit segíti. A képzés nemzetközi szinten is egyedülálló volt, hiszen három kutya a szerb vámhivatal állományába kerül. A NAV kutyakiképzői világszinten is elismertek, ezért a szerb vámosok a magyar kollégák segítségét kérték a kutyák kiképzésében – tudatta.

Read More