Orosz agresszió: Putyin és Lavrov lányai ellen léptetett érvénybe szankciókat a brit kormány

Putyin lányai

Putyin és külügyminisztere, Szergej Lavrov lányai ellen léptetett érvénybe szankciókat pénteken a brit kormány. A londoni külügyminisztérium erről szóló tájékoztatásában szerepel egy előrejelzés is, amely szerint az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen hozott szankciók várhatóan a Szovjetunió szétesése óta nem tapasztalt mélységű recessziót okoznak az orosz gazdaságban. A brit kormány indoklása szerint az orosz elnök és a külügyminiszter lányaival szembeni intézkedések is “a Kreml belső köreinek fényűző életmódját” veszik célba. A brit külügyminisztérium közölte: Putyin két lányát, Katyerina Vlagyimirovna Tyihonovát és Marija Vlagyimirovna Voroncovát, valamint Lavrov lányát, Jekatyerina Szergejevna Vinokurovát…

Read More

Állítólag csökken az amerikaiak FBI-ba vetett bizalma

FBI

Csökken az amerikaiaknak a Szövetségi Nyomozó Irodába (FBI) vetett bizalma — állítja a Rasmussen közvélemény-kutató. Az ezer valószínű választó megkérdezésével, december végén telefonon készített kutatás szerint 2020 májusában még a megkérdezettek hatvan százaléka volt kedvező véleménnyel a bűnüldöző szervről, míg most ez az arány már csak 46 százalék; köztük 15 százalék, aki úgy válaszolt, hogy nagyon kedvező a véleménye az FBI-ról. A relatív többség, 47 százalék véleménye negatív a szervezetről; 26 százalék egyenesen azt mondta, hogy nagyon rossz a véleménye az FBI-ról. A kutatás hibahatára három százalék. (Az elemzés nem…

Read More

A koronavírus-válság ellenére is rekordot döntöttek tavaly a védelmi kiadások

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgép

A koronavírus-világjárvány okozta gazdasági válság ellenére is rekordot döntöttek tavaly a globális védelmi kiadások, az európai NATO-tagországok azonban még mindig nem teljesítik a szövetség által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot – áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) éves jelentésében. A patinás hadászati-védelmi kutatóintézet által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított idei elemzés (Military Balance 2021) kimutatja, hogy a globális védelmi kiadások reálértéken 3,9 százalékkal 1830 milliárd dollárra emelkedtek 2020-ban. Az 524 oldalas tanulmány szerint továbbra is az Egyesült Államok költi messze…

Read More

Európának 100 milliárd dollárjába kerülne a 2 százalékos NATO-cél teljesítése

Dollár

Az európai NATO-tagországoknak több mint százmilliárd dollárral kellene emelniük védelmi kiadásukat ahhoz, hogy az amerikai elnök követelésének megfelelően teljesítsék a szövetség által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot – áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet pénteken ismertetett éves világjelentésében. A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított idei elemzés (Military Balance 2019) kimutatja, hogy a globális védelmi kiadások tavaly nyolcvanmilliárd dollárral 1670 milliárd dollárra emelkedtek. A londoni kutatóintézet tanulmánya szerint a védelmi kiadások tavalyi nominális növekedésének több mint a…

Read More

Mabisz: több mint nyolcmillió embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon

Több mint nyolcmillió embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon – hívta fel a figyelmet Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője. Ugyan 2017-ben a biztosítok bevétele növekedett, a tendencia azt mutatja, hogy az emberek inkább biztosítják vagyontárgyaikat, mintsem saját magukat – fűzte hozzá. A szóvivő közölte: Magyarországon a lakosság húsz százaléka köt balesetbiztosítást, Nyugat-Európában nyolcvan százaléka. Sokan az utasbiztosítással vagy a lakásbiztosítás mellé köthető balesetbiztosítással megelégednek, annak ellenére, hogy a biztosítók folyamatosan fejlesztik termékeiket – mondta.

Read More

Észak-Korea egyelőre saját közvetlen környékét érheti el nukleáris rakétákkal

Londoni stratégiai elemzők szerint nagyon valószínű, hogy Észak-Korea már képes lenne csapást mérni rakétára szerelt nukleáris töltettel Dél-Koreára, Japánra és a térségben állomásozó amerikai erőkre, de erősen kétséges, hogy van-e ennél hosszabb távú csapásmérő eszköze. A legnagyobb londoni politikai-stratégiai kutatóműhely, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) szerdán ismertetett háromszáz oldalas idei világjelentésében – Strategic Survey 2017 – “lélegzetelállító” üteműnek nevezi a ballisztikus rakéták kifejlesztését célzó észak-koreai tesztprogramot és az ezt kísérő provokációkat. A ház szakértői szerint a Hvaszong-14 típusú rakéta hatótávolsága meghaladja a 7500 kilométert, és elvileg elérheti az Egyesült…

Read More

Londoni stratégiai elemzők: az Iszlám Állam elvesztette területe 22 százalékát

Londoni stratégiai elemzők szerint az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet az utóbbi 15 hónapban elvesztette az ellenőrzése alá vont területek 22 százalékát. Az IHS Jane’s globális stratégiai elemző és kockázatértékelő csoport londoni konfliktusfigyelő részlegének (IHS Conflict Monitor) szerdán ismertetett tanulmánya szerint tavaly az Iszlám Állam az általa Szíriában és Irakban meghódított térség 14 százalékáról szorult ki, és az idén eddig további 8 százaléknyi területet veszített. Az elemzés szerint az Iszlám Állam északkeleti területein tavaly tapasztalt nagyarányú veszteségek után az idén immár a terrorszervezet ellenőrizte déli térségek is zsugorodnak, ahogy a…

Read More

Londoni stratégiai elemzők: százmilliárd dollárral emelni kellene az európai NATO-tagok védelmi költségvetését

Csaknem százmilliárd dollárral kellene emelni az európai NATO-tagállamok összesített éves védelmi költségvetését ahhoz, hogy teljesüljön a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott kiadási minimum – áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet éves világjelentésében. A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított, a cég londoni székhelyén bemutatott 504 oldalas idei elemzés (Military Balance 2016) adatai szerint tavaly a 26 európai NATO-tagállam közül csak négy – Görögország, Lengyelország, Nagy-Britannia és Észtország – teljesítette a 2 százalékos védelmi kiadási célt. Az IISS szakértőinek számításai szerint…

Read More