Scholz: Ukrajna az Európai Unió teljes jogú tagja lesz

Olaf Scholz

Oroszország Ukrajna elleni háborúja azzal ér véget, hogy Oroszország veszít, Ukrajna pedig az Európai Unió teljes jogú tagja lesz – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár. A kormányfő pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alapításának 160. évfordulójára rendezett ünnepség fő szónokaként elmondott beszédében kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja egyben háború „minden elv és érték ellen, amely mellett pártunk 160 éve kiáll”. Oroszország „nem nyerheti meg, és nem is fogja megnyerni ezt a háborút” – jelentette ki a német kancellár, megerősítve, hogy hazája továbbra is „teljes erővel” támogatja Ukrajnát „a…

Read More

Orosz agressió: Ukrán katonai szóvivő csapataik előrenyomulásáról számolt be Bahmutnál

Bahmut

Az ukrán csapatok az elmúlt nap során különböző irányokban 150-1700 métert nyomultak előre a Donyeck megyei Bahmut térségében, az összecsapásokban meghalt 130 orosz katona, 145 megsérült, négyet pedig foglyul ejtettek – számolt be Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője. „Bahmut továbbra is a kelet-ukrajnai harci cselekmények középpontjában van. A harcok során egységeink – annak ellenére, hogy személyi állományban, lövedékekben és felszerelésben hátrányban vannak az orosz erőkkel szemben -, tovább nyomulnak előre” – fogalmazott a szóvivő. Megjegyezte viszont, hogy az oroszok még mindig igyekeznek teljesen elfoglalni Bahmutot, noha…

Read More

Izraelben halálos kimenetelű rakétatámadás történt

Izrael, rakétatámadás

Izraelben megölt egy idős férfit és többeket megsebesített egy lakóházba becsapódó gázai rakéta az ország középső részén lévő Rehovot városban – jelentette a helyi média. A kedden hajnalban indított izraeli Pajzs és nyíl hadművelet harmadik napján Izrael további légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezetének katonai célpontjai ellen, miközben újabb rakéták érték el Izrael déli és középső részét. Az izraeli mentőszolgálat jelentése szerint a Rehovot elleni rakétatámadásban csütörtök este életét vesztette egy hetvenéves férfi, akit a becsapódó gázai rakéta nyomán súlyosan megrongálódott lakásában találták meg, és a…

Read More

A brit vállalatok harmadát érte kibertámadás az utóbbi egy évben

Oliver Dowden, a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője

A brit üzleti vállalkozások és jótékonysági intézmények csaknem harmadát érte kibertámadás az utóbbi egy évben – hangzott el a Belfastban rendezett éves brit kiberbiztonsági konferencia szerdai nyitónapján. Oliver Dowden, a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője a CyberUK 2023 nevű rendezvényt megnyitó felszólalásában – részletek nélkül – elmondta: a kormányzó brit Konzervatív Párt tavalyi, illetve a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) néhány héttel ezelőtti vezetőválasztási versengését is „fenyegetések érték a kibertérből”. Dowden elmondta azt is, hogy az utóbbi tizenkét hónapban a brit vállalatok és nem profitorientált segélyszervezetek 32…

Read More

Ismét védelmi miniszter Joáv Galant

Benjamin Netanjahu

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette hivatalában a korábban menesztett védelmi minisztert, Joáv Galantot: az izraeli kormányfő bejelentette, hogy hivatalosan is visszahelyezi hivatalába a védelmi minisztert, akit hét héttel korábban menesztett, de akinek azóta sem adta át a hivatalos felmondólevelet. Galant, menesztése előtt, nyilvánosan felszólított az igazságszolgáltatási rendszer átalakítására irányuló tervek befagyasztására, mert szerinte veszélyeztetik Izrael biztonságát a tervek elleni tiltakozások, amelyeknek részeként sokan megtagadták a hadseregben az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot. Az elmúlt héten rakétatámadások érték Izraelt a Gázai övezetből, Libanonból és Szíriából, valamint súlyos terrormerényletek is történtek az országban.…

Read More

Magyarország határidő előtt teljesíti a védelmi költségek emelését célzó NATO-vállalást

NATO

Magyarország lojális szövetségesként már egy évvel a határidő előtt, idén teljesíteni fogja a NATO azon célkitűzését, amelynek értelmében a védelmi költségeknek el kell érniük a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácskozását követő sajtóértekezletén arról számolt be, hogy még meg is fogja haladni a magyar GDP két százalékát a katonai büdzsé, ráadásul ezt jelentős gazdasági növekedés mellett érték el, minthogy még a tavalyi válságévben is 4,6 százalékos bővülést regisztráltak. Magyarország azon kilenc…

Read More

A kémkedéssel gyanúsított újságíróról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter

Blinken és Lacrov

A Jekatyerinburgban kémkedés gyanújával őrizetbe vett amerikai újságíró, Evan Gershkovich fogva tartásáról folytatott telefonos megbeszélést Szergej Lavrov, az orosz és Antony Blinken, az amerikai diplomácia vezetője – közölte az orosz külügyminisztérium. A moszkvai tájékoztatás szerint az üggyel kapcsolatban Lavrov felhívta Blinken figyelmét arra, hogy tiszteletben kell tartani az orosz hatóságok lépéseit, amelyeket a jogrenddel és Oroszország nemzetközi kötelezettségeivel összhangban tettek meg. Az orosz tárcavezető megengedhetetlennek nevezte azt, ahogy washingtoni tisztségviselők és a nyugati média felháborodást keltenek „azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy politikai színezetet adjanak az ügynek”. „Lavrov kiemelte, hogy Evan…

Read More

Kábeltolvajokat fogtak el Pilismaróton

kábeltolvajok

 Kábeltolvajokat fogtak el, akik korábban egy földkábel átvágásával az ország olajellátásához tartozó csővezeték működésében is zavart okoztak – közölte a rendőrség. A tolvajbandát tettenérésüket követően a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai közösen fogták el. A közlés szerint közérdekű üzem megzavarása, rongálás és lopás kísérlete miatt folyik büntetőeljárás három férfivel és egy nővel szemben, akiket egy Pest megyei „bűnbanda” tagjaiként fogták el. A nyomozók a TEK műveleti egységeivel közösen Pilismaróton csaptak le a tettesekre, miközben egy telekommunikációs cég tulajdonában lévő földkábelt vágtak el.…

Read More

Támogatják az orosz elnök elfogását kezdeményező Nemzetközi Büntetőbíróságot a működtetésében részes országok

Nemzetközi Büntetőbíróság ICC

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) alapokmányát elfogadó államok közgyűlésének elnöksége szerdai közleményében támogatásáról biztosította a bíróságot, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Putyin elleni elfogatóparancs múlt heti kiadását követően fenyegetések érték az ICC érintett ügyészeit és bíráit. A közgyűlés elnöksége sajnálatát fejezi ki azon kísérletek miatt, amelyekkel akadályozni próbálják „az általános nemzetközi jog által tiltott cselekményekkel kapcsolatos elszámoltathatóságot” – írták. Az elnökség hangsúlyozta, hogy a bíróság választott tisztviselői és munkatársai a közgyűlés teljes támogatását élvezik. Megerősítették, hogy teljes mértékben megbíznak a Nemzetközi Büntetőbíróságban mint független és pártatlan igazságszolgáltatási intézményben. „A Nemzetközi…

Read More