Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Ebben az évben már több mint 1100, robbanótestekkel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett az alakulathoz, ebből 280 esetben soron kívül kellett intézkedniük. Idén több mint 2400, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és mintegy 63 kilogrammnyi gyalogsági lőszert ártalmatlanítottak a tűzszerészek, amelyek össztömege meghaladta a 8,5 tonnát. A legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett; 221 alkalommal riasztották a katonákat…
Read MoreCímke: fejér
A hősök közöttünk járnak
Idén eddig 57 rendőr részesült vezetői elismerésben emberélet megmentése során nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége miatt. 2023-ban már több mint ezer robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 260 eset igényelt azonnali intézkedést. Varga Balázs rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa elmondta, hogy a Kopaszi-gátnál lévő vízirendészeti rendőrőrsnél tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a rendőrök – esküjükhöz híven – akár az életük feláldozásával is mentenek életet. „A kiképzés során nagyon sok komoly feladatra kiképzik a rendőröket, de a bátorságot és önfeláldozást nem lehet tanítani” – fogalmazott, és külön köszönetet mondott az…
Read MoreOKF: hét vármegyében gyérítik a szúnyogokat
A héten hét megye 120 településén lesz szúnyoggyérítés, összesen 35 800 hektáron – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Ugyanakkor a Duna és a Dráva mentén az erre a hétre tervezett szúnyoggyérítés az árhullám miatt elmarad, az ottani beavatkozásokra várhatóan az ár levonulását követően lesz szükség – tartalmazza a közlemény. Mint írták: ha az időjárás engedi, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye egyes településein lehet majd találkozni „permetfelhőt képző platós kisteherautókkal”. Amennyiben a gyérítés tervezett napján szeles, esős az időjárás, a meghirdetett időpontot követő két…
Read MoreSzúnyoggyérítés lesz Budapesten és az ország 231 településén
Tíz vármegye 231 településén és 7 budapesti kerületben lesz szúnyoggyérítés a héten – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Azt írták, hogy Budapesten a III., a IV., a XI., a XIII., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerületben lépnek fel a vérszívók ellen, a főváros mellett pedig Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád-Csanád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna és Zala megyében lesz szúnyogirtás. A következő napokban a Duna mentén a fővárosban, Pestmegye több településén, továbbá Baja és Mohács térségében tartanak földi szúnyoggyérítést. Zala megyében a Dráva mentén, továbbá Szolnok környékén kell…
Read MoreIdén több mint 860 alkalommal riasztották a tűzszerészeket
Idén több mint 860, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 212 eset igényelt azonnali intézkedést – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Azt írták: több mint kétezer, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és kétezer gyalogsági lőszert kezeltek a tűzszerészek, ezek össztömege meghaladta a 6,7 tonnát. Hozzátették: a legtöbb bejelentés Fejér megyéből érkezett, 169 alkalommal hívták a katonákat feltételezett robbanóeszközhöz, ebből 35 eset igényelt azonnali intézkedést. Kiemelték: júliusban 128 rendőrségi bejelentéshez vonultak ki a tűzszerészek, ebből 31 esetben volt szükség az állampolgárok biztonsága érdekében…
Read MoreIdén már több mint 740 alkalommal riasztották a tűzszerészeket
Idén már több mint 740, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 117 eset igényelt azonnali intézkedést. A tűzszerészek által eddig hatástalanított, illetve elszállított, jellemzően második világháborús katonai robbanótestek össztömege meghaladta az 5,5 tonnát – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede pénteken a Facebook-oldalán. Azt írták: a legtöbb bejelentés idén Fejér vármegyéből érkezett, ahova eddig 114 alkalommal hívták a tűzszerészeket feltételezett robbanóeszközhöz, 32 eset igényelt azonnali intézkedést. Csak májusban 139 bejelentés érkezett az alakulathoz, 31 esetben volt szükség az állampolgárok biztonságáért soron kívüli intézkedésre. A…
Read MoreMár megint megbukott egy vagyonőr cég
A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik a Székesfehérvári Járási Ügyészség szerint minősített költségvetési csalás bűntettét és további bűncselekményeket követtek el az egyikük irányítása alatt működő bűnszervezet tagjaként, s közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A Fejér Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a döntés ellen az érintettek fellebbeztek, így az nem jogerős. Jelezték, hogy vádlottak 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak tettükért. Letartóztattak négy férfit kétmilliárdos áfacsalás miatt Fejérben Közölték, hogy 2020. január 1-jét követően az egyik…
Read MoreIdén már több mint hatszáz alkalommal riasztották a tűzszerészeket
Idén már több mint hatszáz, robbanótesttel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 151 eset igényelt azonnali intézkedést – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Azt írták: a legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett, innen összesen 129 alkalommal riasztották a tűzszerészeket feltételezett robbanóeszközhöz, és 30 esetben kellett azonnal kezelni az előkerült robbanótesteket, lőszereket. Januárban Tokodaltárón építkezés közben találtak három második világháborús, 15 centiméteres német repesz-rombológránátot, februárban pedig kutyasétáltatás közben bukkantak egy szovjet gyártmányú, 82 milliméter átmérőjű repesz-aknavetőgránátra a budapesti Városligetben. Márciusban Komáromban közművesítés során találtak egy 100…
Read MoreOBH: a Székesfehérvári Törvényszék kiemelkedően teljesített tavaly az ügyhátralék csökkentésében
A Székesfehérvári Törvényszékhez tartozó bíróságok kiemelkedően teljesítettek tavaly az ügyhátralék csökkentésében – jelentette ki Tóth Áron. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője elmondta, hogy Fejér vármegye kiemelkedett az országos átlagból az ügyhátralék csökkentésében, mert egyrészt a peres ügyeknél a befejezések száma 5,5 százalékkal meghaladta az érkezések számát, másrészt az összes befejezett peres ügy 87,4 százaléka első fokon egy éven, másodfokon hat hónapon belül befejeződött 2022-ben. Hozzátette, hogy 2020 augusztusa óta a két éven túl folyamatban lévő, elhúzódó ügyek esetében országosan 43 százalékos volt a csökkenés, a Székesfehérvári Törvényszéken…
Read More