Lengyelország további 365 fehérorosz ember ellen hirdet szankciókat Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró és kisebbségi jogi aktivista bebörtönzése után – közölte a lengyel belügyi tárca. A minisztérium közleményében arra utalnak, hogy a fehérorosz legfelsőbb bíróság elutasította Andrzej Poczobut fellebbezését, fenntartva a korábban kiszabott nyolcéves börtönbüntetését. Rámutatnak Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének más bírálóit ért üldöztetésekre is. Ezzel összefüggésben 365 fehérorosz állampolgárt, köztük 159 parlamenti képviselőt írtak fel a lengyel belügyminisztérium szankciós listájára – közölték. Mint hozzátették, a listára a minszki parlament többi tagja már korábban felkerült. A varsói belügyminisztérium által közzétett…
Read MoreCímke: fia
Letartóztattak több mint harminc feltételezett maffiózót Németországban
Letartóztatták a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében. A dél-olaszországi Calabria régióból irányított maffia elleni legnagyobb szabású eljárások közé tartozó művelet németországi akciójához ezernél is több rendőrt mozgósítottak. A központ Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, ahol egyszerre 51 helyszínen tartottak házkutatást és 15 embert fogtak el. Bajoroszágban nyolc embert tartóztattak le, köztük négyet európai elfogatóparancs alapján. Türingiában, Rajna-vidék-Pfalzban és Saar-vidéken összesen tizenegy elfogatóparancsot hajtottak végre, és több mint 50 lakást és üzlethelyiséget kutattak át. Németország mellett Belgiumban, Braziliában, Franciaországban, Olaszországban, Panamában, Portugáliában,…
Read MoreNem vonható felelősségre a belgrádi lövöldözés elkövetője
Nem vonható büntetőjogi felelősségre az a hetedikes fiú, aki szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített, mert még nem töltötte be a 14. életévét – közölte a belgrádi főügyészség. A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők. A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Veselin Milic belgrádi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a hetedikes fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá apja pisztolyával a diákokra, a…
Read MoreNagy-Britannia légvédelmi rendszereket exportál Lengyelországba
Nagy-Britannia légvédelmi rakétákat és indítóállásokat exportál Lengyelországba. A pénteken Londonban bejelentett ügylet értéke 1,9 milliárd font (csaknem 850 milliárd forint). A Downing Street ismertetése szerint a fegyvereket a rakétarendszerek fejlesztésére és gyártására szakosodott MBDA konzorcium szállítja. Élenjáró technológiájú, szárazföldi telepítésű légvédelmi kapacitásról van szó, amely több nemzedéknyi időre biztosítja Lengyelország védelmét – fogalmaz a londoni miniszterelnöki hivatal közleménye. A tájékoztatás szerint ez az egyik legnagyobb ilyen jellegű, kétoldalú európai légvédelmi egyezmény a NATO keretén belül. A megállapodás alapján Nagy-Britannia 22 lengyel légvédelmi üteget szerel fel brit fejlesztésű, CAMM (Common Anti-Air Modular Missiles)…
Read MoreKara-Murzát 25 évi szabadságvesztésre ítélték
Huszonöt évi fegyházbüntetésre ítélte a moszkvai városi bíróság ifjabb Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikust hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. A tárgyalást titkosnak minősítették, és zárt ajtók mögött tartották meg. Az ítélet súlyossága megegyezik az ügyész kérelmével. Az ítélet nem jogerős, Vagyim Prohorov, Kara-Murza ügyvédje közölte, hogy fellebbezést fognak benyújtani ellene. A nyomozás az orosz hírügynökségek által idézett hivatalos iratok szerint megállapította, hogy a politikus az egyesült államokbeli Arizona állam képviselőházában „politikai gyűlöletből” fakadóan 2022 márciusában „szándékosan hamis információkat hangoztatott arról, hogy az orosz fegyveres erők Ukrajnában…
Read MoreMegkéselte a kisfiát védelmező apát, vádat emeltek ellene
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 38 éves férfival szemben, aki rátámadt egy tíz éves kisfiúra az utcán, majd a fia védelmére kelő apát egy késsel megszúrta. Az ügyészség a közleményben azt írta, hogy a vádlott 2021 áprilisában a XVIII. kerületben, az utcán látta meg azt a 10 éves fiút, akivel saját nevelt fiának korábban konfliktusa volt, ezért odalépett a fiúhoz, hogy számonkérje. Először kiabálni kezdett a gyerekkel, majd a karjánál fogva rángatta, tenyérrel arcon ütötte és leköpte, megfenyegette, hogy „megszurkálja” a családját. A gyermek közelben tartózkodó édesapja…
Read MoreEmelte a brit elhárítás az észak-írországi terrorkészültség szintjét
Az eddigi jelentősről súlyosra emelte kedden a brit elhárítás (MI5) az észak-írországi terrorveszély elleni készültség szintjét. Az intézkedést Chris Heaton-Harris, az észak-írországi ügyek minisztere jelentette be Londonban. A terrorkészültségi szint módosításairól az MI5 saját hatáskörében, a kormánytól függetlenül dönt. A súlyos fenyegetettségi szint a hivatalos meghatározás alapján azt jelzi, hogy a brit elhárítás megítélése szerint nagy a valószínűsége terrortámadás elkövetésének vagy megkísérlésének Észak-Írországban. Ennél egy magasabb készültségi szint van, a kritikus, amelyet akkor léptetnek érvénybe, ha a szakszolgálatoknak küszöbönálló terrortámadás veszélyéről van konkrét értesülése. Heaton-Harris tájékoztatása szerint a készültségi szint…
Read MoreAz EU egy évvel meghosszabbította a Fehéroroszországgal szembeni szankcióit
Az Európai Unió Tanácsa további egy évvel, 2024. február 28-ig meghosszabbította azokat a szankcióit, amelyeket Minszk ellen vetett be a fehéroroszországi belső elnyomás, valamint amiatt, hogy támogatja Oroszországot az Ukrajna elleni háborújában – jelentették be hivatalosan. Közleményében a Külügyek Tanácsa emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió 2020 augusztusa óta büntetőintézkedések sorozatát vezette be a fehéroroszországi belső elnyomásért és emberi jogi visszaélésekért felelős személyekkel szemben, valamint az ukrajnai orosz háború támogatása miatt. Ezekkel az a célja, hogy jelezze: ára van az emberi jogok megsértésének és az orosz háború támogatásának – írták.…
Read MoreBűnösnek vallotta magát felségárulásban a Windsorban elfogott számszeríjas betörő
Bűnösnek vallotta magát pénteken a terhére rótt felségárulás vádjában az a fiatal férfi, aki 2021 karácsonyán számszeríjjal felfegyverkezve behatolt a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő windsori rezidenciájának parkjába. A 21 éves Jaswant Singh Chail elfogása után közölte, hogy a királynőt akarta megölni. Chail a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – bírói tanácsa előtt pénteken kezdődött büntető perben elismerte az életveszélyes fenyegetés és a töltött fegyver viselése címén ellene megfogalmazott vádakat is. Négy évtizede ő az első, akit felségárulás vádjával állítottak bíróság elé az Egyesült…
Read More