Letartóztatták a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében.
A dél-olaszországi Calabria régióból irányított maffia elleni legnagyobb szabású eljárások közé tartozó művelet németországi akciójához ezernél is több rendőrt mozgósítottak.
A központ Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, ahol egyszerre 51 helyszínen tartottak házkutatást és 15 embert fogtak el. Bajoroszágban nyolc embert tartóztattak le, köztük négyet európai elfogatóparancs alapján. Türingiában, Rajna-vidék-Pfalzban és Saar-vidéken összesen tizenegy elfogatóparancsot hajtottak végre, és több mint 50 lakást és üzlethelyiséget kutattak át.
Németország mellett Belgiumban, Braziliában, Franciaországban, Olaszországban, Panamában, Portugáliában, Szlovéniában és Romániában is tartottak házkutatásokat. Az összehangolt akció 108 letartóztatási parancs végrehajtására és bizonyítékok begyűjtésére irányult.
A razziákat az Eureka művelet elnevezésű eljárás részeként tartották. A 2019-ben indult nyomozást az Europol és az Eurojust, az EU bűnüldöző hatósága és igazságügyi együttműködési ügynöksége hangolja össze. A feltételezett maffiózókat mindenekelőtt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, és a többi között pénzmosással és fegyverkereskedelemmel összefüggő ügyeket is vizsgálnak.
A német sajtóban közölt beszámolók szerint az eljárás egyik fő kiindulópontja egy 2019 júniusában a belgiumi Gentben indított nyomozás, amely egy calabriai származású család ellen irányult. Az apa és két fia hivatalosan egy pizzériát üzemeltett a városban, de többször a hatóságok látókörébe kerültek kokainkereskedőkkel folytatott kapcsolataik miatt. A belgiumi nyomozással egy időben Calabriában egy testvérpárra figyelt fel a rendőrség, akik megmagyarázhatatlanul sok pénzt fektettek be, egyebek mellett vendéglátóipari vállalkozásokba Németországban és Argentínában.
Az olasz és a belga hatóságok összevonták az ügyeket, és fokozatosan feltárult előttük egy szerteágazó családi hálózat, amelynek központja egy calabriai falu, San Luca.
A beszámolókban kiemelték, hogy a nyomozásban fontos szerepük volt mobiltelefonra fejlesztett titkosított kommunikációs hálózatoknak, amelyek használatához a szolgáltatással együtt értékesített különleges készülék, úgynevezett kriptomobil szükséges. A ‘Ndrangheta tagjai korábban akár több száz kilométeres utakra is vállalkoztak, hogy ügyeiket ne telefonon kelljen megbeszélni egymással, ami nagyban megnehezítette a bűnüldöző hatóságok dolgát. A lehallgathatatlannak tartott kriptomobilok megjelenésével viszont egyre inkább rászoktak a telefonálásra és üzenetküldésre, és a személyes kapcsolattartás lehetőségét a koronavírus-világjárvány is korlátozta. Így amikor az európai biztonsági szervek feltörték az EncroChat és a SkyEcc nevű kriptoszolgáltatásokat, betekintést nyertek a ‘Ndrangheta-klánok tevékenységébe.
Százakat vettek őrizetbe internetes bűnözők elleni összehangolt nemzetközi műveletben amerikai vezetéssel
Több száz letartóztatás, csaknem egy tonna kábítószer és fegyverek lefoglalása az eredménye egy összehangolt nemzetközi rendőrségi műveletnek. Az amerikai igazságügy-miniszter, Merrick Garland Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a nemzetközi SpecTor műveletben összesen 288 embert tartóztattak le kilenc országban, lefoglaltak 850 kilogramm kábítószert, 53 millió dollárt készpénzben, illetve kriptovalutában, és 117 lőfegyvert.
A letartóztatások közül 153 az Egyesült Államokban történt – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy minden idők legkiterjedtebb nemzetközi internetes hatósági intézkedése történt amerikai vezetéssel, aminek elsődleges célja az internetes kábítószer-kereskedelem visszaszorítása volt. Garland hangsúlyozta, hogy az interneten rejtetten működő illegális tevékenységek elleni küzdelemben sikereket érnek el, ugyanakkor elismerte, hogy az úgynevezett „dark web”-en zajló törvénytelen kereskedelmet nem sikerült kiiktatni.
A SpecTor műveletben, amelyben az amerikai hatóságok mellett többi között részt vett az Europol, felhasználták az elmúlt években lezárt, a „dark web”-en működő, internetes kereskedőoldalakon talált információkat. Ezek közé tartozik a különböző országokból működtetett Monopoly, a Hydra és Genesis online feketepiacok szervereinek tartalma. Az elmúlt években több hasonló összehangolt nemzetközi műveletet hajtottak végre az Egyesült Államok részvételével. 2020-ban a DisrupTor során 179, majd 2021-ben a HunTor műveletben 150 embert vettek őrizetbe. Az interneten zajló törvénytelen tevékenységek utáni nyomozásban a hatóságok külön figyelmet fordítanak a kriptovaluták forgalmára, amelyek segítenek az illegális kereskedelem nyomára akadni.