Kína kifejezte hajlandóságát, hogy katonai kapcsolatokat fejlesszen ki az Egyesült Államokkal, miután a két ország megerősítette a kétoldalú kommunikációs csatornák újbóli megnyitásának fontosságát haderejük között. Csang Jo-hszia tábornok, Kína legfőbb nemzetvédelmi szervezete, a Központi Katonai Bizottság alelnöke a Pekingi Hsziangsan Fórum elnevezésű nemzetközi biztonságpolitikai eseményen tartott beszédében kijelentette, hogy Peking a „kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés és a mindenki számára előnyös együttműködés elve alapján” fejleszti a katonai kapcsolatokat Washingtonnal. Csang elmondta, hogy óva int minden olyan lépéstől, amely Tajvan Kínától való bármilyen formában történő elszakítását célozza, mert a…
Read MoreCímke: fórum
A szankciós politika egyeztetéséről kezdett párbeszédet az amerikai és a brit kormány
A szankciós politika összehangolásáról indult amerikai-brit kormányközi párbeszédsorozat Washingtonban – jelentette be az amerikai külügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a brit kormány magas szintű delegációjával ültek tárgyalóasztalhoz a külügyminisztérium vezető tisztségviselői szerdán, az első Egyesült Államok-Egyesült Királyság stratégiai szankciós párbeszéd fórum keretében. A párbeszéd a két ország között idén megszületett Atlanti nyilatkozat alapján indult meg, aminek célja az együttműködés erősítése a szankciós stratégiákat illetően, valamint az intézkedések kiszabását, célzottságát, végrehajtását, kikényszerítését és a hozzájuk való alkalmazkodást tekintve. A két delegáció tárgyalt a célzott büntetőintézkedések alkalmazásáról a rosszindulatú tevékenységek megelőzésére, és…
Read MoreMegtiltotta a londoni fellebbviteli bíróság az illegálisan bevándorlók áttelepítését Ruandába
Jogszerűtlennek minősítette és megtiltotta csütörtöki végzésében a londoni fellebbviteli bíróság a brit határt illegálisan átlépők áttelepítését Ruandába, azzal az érvvel, hogy a közép-afrikai ország a brit kormány véleményével ellentétben nem tekinthető biztonságosnak. A határozattal a bírói fórum megsemmisítette a londoni felsőbíróság decemberi döntését, amely jóváhagyta a brit kormány áttelepítési tervét. Hosszú ideje minden évben több tízezren próbálnak illegálisan átjutni az európai kontinensről a brit partokra, többnyire embercsempészek által szervezett csoportokban, amelyek gumicsónakokkal kelnek útra. Ennek megállítása érdekében a Boris Johnson volt miniszterelnök vezette akkori brit kormány 2022 áprilisában jelentette be,…
Read MoreVarga: Magyarország tiszteli a bírói függetlenséget
Magyarország tiszteli a hatalommegosztás elvét, ezáltal a bírói függetlenséget, amelynek garanciáit az Alaptörvény is rögzíti – mondta az igazságügyi miniszter. Varga Judit a Háromszáz éves a Kúria címmel rendezett jogtörténeti konferencián mondott köszöntőjében kiemelte: Magyarországon a bírák függetlenek, tevékenységükben nem utasíthatók, tisztségükből csak a törvényben meghatározott eljárás keretében mozdíthatók el. A bírákat a köztársasági elnök nevezi ki, a szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett függetlenségüket az is biztosítja, hogy nem lehetnek tagjai pártnak és nem folytathatnak politikai tevékenységet. A magyar igazságszolgáltatást az elmúlt években ért igaztalan támadásoknak nagy szerepe van abban a bizalmi…
Read MoreAz adókijátszás és annak következményei a személy- és vagyonvédelemben
Az adókijátszás fogalma az adójogi normák illegális megsértését jelenti, szemben például az adótervezéssel vagy az adókikerüléssel, melyek az adócsökkentés legális módjait takarják. Az adókijátszás körébe tartozik a büntetőjogi kategóriát képező költségvetési csalás[1], illetve a pénzügyi jog által szankcionált, de a büntetőjog által nem üldözött adójogi normasértés is. Az adókijátszás éves szinten jelentős bevételkiesést jelent mind a hazai, mind az Uniós költségvetésnek, továbbá az adócsaló cégeknek komoly versenyelőnyt jelent a költségcsökkentés ezen jogellenes módja a tisztességesen adózó versenytársaikkal szemben. Magyarország és az Európai Unió számos intézkedést tesz az adókijátszás és a…
Read MoreAz SZTNH is csatlakozott a digitális bűnözők elleni Kiberpajzs programhoz
Kibővült a digitális bűnözők elleni Kiberpajzs program: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is csatlakozott a tavaly ősszel elindított kezdeményezéshez – jelentették be a program alapítói hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A Kiberpajzs oktatási-kommunikációs programot az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben indította el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Ehhez később csatlakozott az Igazságügyi Minisztérium is, amely áldozatsegítő és fogyasztóvédelmi feladatkörében támogatja az együttműködést. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a…
Read MoreTajvan megsegítését ígérik az amerikai védelmi ipar képviselői
Az amerikai védelmi ipar képviselői elkötelezettek Tajvan védelmének megsegítésében – erről Steven R. Rudder, az amerikai tengerészgyalogság nyugalmazott altábornagya beszélt szerdán Tajvanon egy szakmai fórumon a CNA helyi hírügynökség jelentése szerint. A védelmi ipar mintegy kéttucatnyi amerikai képviselője Rudder szerint szeretné biztosítani az ellátási lánc rugalmasságát, valamint Tajvan helyének megőrzését és szerepének megerősítését a nemzetközi közösségben. Mint fogalmazott, szeretnék jobban megismerni a sziget stratégiai gondolkodását, és azt, hogy az Egyesült Államok védelmi ipara hogyan segíthetné elő elrettentő képességét és egy potenciális kínai invázióval szembeni ellenálló képességét. Rudder szerint Tajpejnek és…
Read MoreWhat?! Zelenszkij részt vesz a júliusi NATO-csúcson
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a NATO júliusi csúcstalálkozóján Vilniusban – jelentette be a NATO-főtitkár. Jens Stoltenberg a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton az Ukrajna önvédelmét támogató országok tanácskozása előtt tett nyilatkozatában ismertette, hogy előző napi kijevi látogatásán meghívta Volodomir Zelenszkijt a júliusi NATO-csúcsra, és az ukrán elnök el is fogadta a meghívást. Hangsúlyozta, hogy a szövetség valamennyi tagja „beleegyezett, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz”. Azonban egyelőre arra kell törekedni, hogy Ukrajna érvényesíthesse az önvédelemhez fűződő jogát az orosz támadás elleni védekezésben. Mint mondta, a vilniusi csúcstalálkozón a szövetség…
Read MoreBiden: „szorul a hurok” a katonai dokumentumok kiszivárgása ügyében
Teljes körű vizsgálat zajlik az amerikai hírszerző szervek és az igazságügyi minisztérium részéről a kiszivárgott katonai dokumentumok ügyében, és „szorul a hurok” a tettes körül – jelentette ki az amerikai elnök. Joe Biden írországi látogatásának egyik állomásán nyilatkozott az ügyről, amellyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kiszivárogtatás ténye aggodalomra ad okot, a kiszivárgott információkat illetően viszont nincs tudomása arról, hogy bármi „aktuális” lenne bennük. A The Washington Post című amerikai napilap nem sokkal korábban arról írt, hogy a kiszivárogtatás mögött egy húsz év körüli férfi állhat, aki egy katonai támaszponton dolgozott,…
Read More