Ukrajnai háború – Ismét Kijevbe látogatott a brit miniszterelnök

Johnson Zelenszkij

Váratlanul Kijevbe érkezett pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök, aki nagyszabású katonai kiképzési programot ajánlott fel az ukrán hadseregnek. Johnson az Ukrajna ellen indított orosz háború kezdete óta másodszor látogatott az ukrán fővárosba; legutóbb áprilisban találkozott Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A brit miniszterelnök eredetileg a kormányzó Konzervatív Párt politikai fórumán vett volna részt az angliai Doncaster városában péntek délután, ám ezt a programját indoklás nélkül lemondta. Nem sokkal ezután derült ki, hogy már Kijevben van, ahová valószínűleg még reggel elindult. Kora este már videófelvételeket is közzétett a brit és az…

Read More

Orosz agresszió: Nagy-Britannia is szállít nagyobb hatótávolságú rakétarendszereket Ukrajnának

M270 típusú rakéta-sorozatvető

Nagy-Britannia is szállít az eddigieknél nagyobb hatótávolságú rakétarendszereket Ukrajnának az orosz invázióval szembeni védelem erősítésére – jelentette be Ben Wallace brit védelmi miniszter. Wallace a BBC brit közszolgálati médiatársaság idézete szerint közölte, hogy London M270 típusú rakéta-sorozatvetőket ad át az ukrán fegyveres erőknek, ugyanazokkal a szigorú feltételekkel, amelyekkel az Egyesült Államok is kilátásba helyezte hasonló képességű, M142 High Mobility Artillery Rocket System (HIMARS) típusú rakétarendszerek szállítását. E feltételek között elsődleges helyen szerepel, hogy Ukrajna nem használhatja ezeket a rakétarendszereket oroszországi célpontok elleni támadásokra. A brit védelmi tárca ismertetése szerint az…

Read More

Orosz agresszió: Ukrajna további katonai támogatásáról is tárgyalt Johnson és Zelenszkij

Johnson telefonál

Az Ukrajnának nyújtandó további brit katonai támogatásról és a globális élelmiszer-ellátási biztonságról, ezen belül az ukrán exportútvonalak megnyitásának lehetőségéről tárgyalt csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. A Downing Street szóvivőjének beszámolója szerint a telefonos megbeszélésen Zelenszkij tájékoztatta Johnsont a Donyec-medence helyzetéről és arról a folytatódó küzdelemről, amelynek célja “Ukrajna teljes szuverén területének visszaszerzése”, valamint a harcok térségében terjesztett orosz álinformációkkal szembeni fellépés. A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Johnson kifejezésre juttatta “az ostromlott Mariupol bátor védői iránt érzett, nem halványuló csodálatát”, egyben felszólította Oroszországot, hogy a…

Read More

Orosz agresszió: Johnson szerint nincs sok értelme Putyinnal tárgyalni

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jelenleg nem lenne sok értelme a tárgyalásnak Putyinnal. Johnson a Daily Mailnek adott, az újság szombati kiadásában megjelent interjúban kijelentette: az, hogy Nagy-Britannia fegyvereket szállít Ukrajnának, nem azt jelenti, hogy akár közvetett módon Oroszországgal állna harcban. A brit fegyverszállításokra utalva úgy fogalmazott, hogy “ha a szomszédot fegyveres rabló támadja meg, az ember adhat a szomszédjának fegyvert, hogy azzal megvédhesse magát. Ez nem azt jelenti, hogy személyesen vesszük fel a harcot a betörővel”. A brit kormányfő szerint teljesen másról van szó: erkölcsi, emberiességi cselekedet Ukrajna támogatása az…

Read More

Orosz ukrajna: Hosszabb hatótávolságú fegyverek szállításáról tárgyalt Johnson és Zelenszkij

Johnson Zelenszkij

Hosszabb hatótávolságú fegyverek szállításának lehetőségéről tárgyalt Boris Johnson brit miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A Downing Street esti beszámolója szerint Johnson és Zelenszkij telefonos megbeszélést tartott, amelyen a brit kormányfő kifejtette: az Ukrajna által vallott demokratikus értékek fontos ellensúlyt képeznek Putyin “bukás felé tartó autokráciájával szemben”. Johnson szóvivőjének tájékoztatása szerint a két vezető áttekintette az ukrajnai harci fejleményeket, és azt, hogy az ukrán fegyveres erőknek milyen további támogatásra van szükségük. Az erről tartott egyeztetés része volt a hosszabb hatótávolságú fegyverzet szállításának lehetősége, annak érdekében, hogy elejét lehessen venni az ukrajnai…

Read More

Orosz agresszió: Johnson több százmillió font értékű újabb hadfelszerelést ígért a kijevi parlamentben közvetített beszédében

Boris Johnson brit miniszterelnök

Nagy-Britannia több százmillió font értékű újabb hadfelszerelést szállít Ukrajnának – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök a kijevi parlament képviselőinek tartott, videókapcsolaton közvetített keddi beszédében. Johnson kijelentette azt is, hogy Ukrajna megnyeri az Oroszország által indított háborút. Szavai szerint ugyanis a Kreml alapvető számítási hibát, rettenetes baklövést követett el az invázióval. Úgy fogalmazott: Putyin legyőzhetetlennek mondott háborús gépezete megtört az ukránok hazafiasságának és hazaszeretetének mozdíthatatlan akadályán. Hozzátette, az ukránok arra tanították a világot, hogy az agresszor által kifejtett brutális erőszak sem ér semmit egy olyan nép erkölcsi erejével szemben, amely elszántan küzd szabadságáért.…

Read More

Orosz agresszió: Ukrajna orosz katonai célpontokat fog támadni

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója

Ukrajna bármilyen módon megvédi magát az orosz katonai agresszió ellen, beleértve az Oroszországi Föderáció raktárai és bázisai elleni csapásokat is – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség tagja. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a tisztségviselő értésre adta, hogy a világ elismeri Ukrajnának a jogát erre, és utalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatban tett kijelentésére. “Ukrajnának magának kell eldöntenie, hogy csapást mér-e orosz katonai célpontokra – mondta Blinken. Oroszország megtámadta Ukrajnát és civileket gyilkol. Ukrajna bármilyen módon megvédi magát, beleértve…

Read More

Orosz agresszió: Ukrajna használhat nyugati fegyvereket oroszországi célpontok ellen

James Heappey

Ukrajna használhat nyugati fegyvereket oroszországi célpontok elleni támadásokra – mondta James Heappey, a fegyveres erőkért felelős brit védelmi államtitkár. Hozzátette, hogy az orosz fél figyelmeztetései ellenére rendkívül csekély az ukrajnai háború nukleáris konfrontációvá fajulásának kockázata. Heappey a BBC brit közszolgálati rádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az utánpótlási útvonalak elleni támadások “a háborúk velejárói, így teljes mértékben igazolhatók”. A londoni védelmi minisztérium államtitkára szerint a célpontok kiválasztásáról az ukránok döntenek, nem azok, akik a hadfelszerelést gyártják vagy exportálják. Hozzátette: háborúban a logisztikai és utánpótlási hálózatok rombolása végett “mélyen” az ellenséges ország területén belül…

Read More

Orosz agresszió: Nagy-Britannia páncélozott járműveket és hajók elleni rakétákat szállít Ukrajnának

Boris Johnson

Nagy-Britannia páncélozott járműveket és hajók elleni rakétákat szállít Ukrajnának — közölte kijevi tárgyalásain Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson előre be nem jelentett látogatásra érkezett az ukrán fővárosba, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt. A Downing Street szombat esti beszámolója szerint Johnson közölte Zelenszkijjel, hogy a brit kormány 120 páncélozott járművet szállít Ukrajnának, emellett hajók ellen bevethető rakétarendszereket is átad az ukrán fegyveres erőknek. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivőjének ismertetése szerint ezeket a fegyvereket az előző nap bejelentett, százmillió font (több mint 45 milliárd forint) értékű, védelmi jellegű fegyverszállítmányon túl, annak kiegészítéseként…

Read More