Orosz agresszió: Meghalt a Donyec-medencében megsebesült cseh orvos

Taylor a hős cseh doktor

Meghalt a prágai Katonai Kórházban az a cseh orvos, aki márciusban súlyos sérülést szenvedett Ukrajnában – közölte a Phoenix Projekt képviselője. „Taylor, hős barátunk, aki számos sebesültet mentett meg személyesen a keleti fronton, és több ezer katonát és civilt avatott be a katonai orvostudomány titkaiba, május 15-én, több hetes küzdelem után, belehalt súlyos sérüléseibe” – olvasható a Phoenix közleményében. A Phoenix Projekt létrehozását szóvivője szerint Taylor kezdeményezte, s fő célja az ukrán katonákat bevezetni a katonai orvostudomány rejtelmeibe. A többségében cseh orvosokból és mentőkből álló csapat eddig mintegy ötezer ukrán…

Read More

Egységes alapkiképzésen részt vevő katonák tettek esküt Salgótarjánban

Eskületétel

Az Egységes Alapkiképzési Programot sikeres vizsgával befejező állomány 158 tagja tett esküt csütörtökön a Salgótarján Fő terén tartott ünnepségen. Polyák András ezredes, a HM területvédelmi erők parancsnokságának parancsnokhelyettese beszédében elmondta: a Magyar Honvédség 2022 szeptemberében bevezetett Egységes Alapkiképzési és Lövész Alapozó Felkészítési Programja a haderőfejlesztést, az új ismereteket biztosítja. Az ezredes a program céljának nevezte, hogy a honvédséghez bevonuló hivatásos, szerződéses és tartalékos állomány alapkiképzését egységes célkitűzés, követelményrendszer és módszerek alapján hajtsák végre, ezzel is biztosítva a haderőfejlesztést, a modernizációs program keretében megvalósuló új technikai eszközök és új harceljárásmódok alkalmazásához…

Read More

Görgei Artúrra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

Görgei Artúr síremléke

Görgei Artúr honvédtábornokra, hadügyminiszterre emlékeztek születésének 205. évfordulóján, hétfőn sírjánál a Fiumei úti sírkertben. „Kevés olyan történelmi személyiség nyugszik a Fiumei úti sírkertben, mint Görgei, akinek történelmi szerepét az árulótól a hősig vezető skála mindkét végletén megtalálhattuk az elmúlt 150 évben” – hangsúlyozta Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója a NÖRI és a Görgey-kör megemlékezésén. Móczár felidézte, hogy már Kossuth elindította az áruló Görgei mítoszát. „Görgeit felemeltem a porból (.) és ő a hazának gyáván hóhérjává lőn” – emlékeztetett Kossuth híres kirohanására, amely – mint mondta – évtizedekre…

Read More

Negyven év után szabadult a leghosszabb időt izraeli börtönben töltő palesztin rab

Avraham Bromberg

Izraelben 40 év után kiszabadult Karim Junisz, a leghosszabb időt börtönben töltő palesztin rab – jelentette a Haarec. Junisz azért került börtönbe, mert 1980-ban meggyilkolt egy húsz éves izraeli katonát, Avraham Bromberget. Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter utasítására kora reggel Raanana központi pályaudvarán bocsájtották szabadon, hogy egyedül térjen vissza otthonába, mert a miniszter szerint ezzel megakadályozzák szabadulásának megünneplését. Bengvír is elrendelte, hogy az elkövetkező napokban sem szabad örvendezni szabadulása miatt, s kijelentette, hogy amennyiben mégis megteszik, az terrorcselekmény támogatásának, bűncselekménynek minősülhet. A 66 éves Junisz arra járó palesztin munkások segítségével teremtett kapcsolatot…

Read More

Megfojtotta férje szeretőjét egy tiszadadai nő, vádat emeltek ellene

halott nő

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt az 52 éves nőt, aki júniusban megfojtotta férje szeretőjét Tiszadadán. A főügyészség a közleményében azt írta, a vádirat szerint a férj szerelmi viszonyt folytatott egy másik nővel, ez féltékenységet váltott ki a feleségből, aki ezt többször is szóvá tette. Az asszony 2022. június 18-án délután megjelent a sértett lakásán, ahol a férjét és a szeretőjét az ágyban találta. Kiabálni kezdett velük, riválisát többször megütötte, a haját cibálta és a földre rántotta őt. A férfi megpróbálta a két…

Read More

Megérkezett a dél-koreai fegyverszállítmány első része Lengyelországba

K239 Csunmu rakétavető

Ünnepség keretében, Andrzej Duda lengyel elnök és Mariusz Blaszczak kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter jelenlétében vették át kedden a balti-tengerparti Gdyniában a lengyel hadseregnek szánt dél-koreai fegyverszállítmány első részét: huszonnégy K9 önjáró löveget és tíz K2 harckocsit. Az ukrajnai háború tanulsága, hogy csak korszerű, hatékony felszereléssel rendelkező, hős katonák képesek megállítani az orosz birodalmi törekvéseket és brutalitást – jelentette ki beszédében Duda. Lengyelország és Dél-Korea idén nyáron 48 darab FA-50 típusú vadászgép, 672 darab K9 önjáró löveg, valamint ezer darab K2 harckocsi vásárlásáról írt alá megállapodást Dél-Koreával. A szállítás több részletben történik:…

Read More

Orosz agresszió: az ukrán hírszerzés szerint Putyin terrortámadásokat tervez Fehéroroszországban

A fehérorosz asztraveci atomerőmű

Az orosz különleges szolgálatok a közeljövőben számos terrortámadást terveznek Fehéroroszország területén lévő létfontosságú infrastrukturális létesítményekben, ember okozta baleseteknek álcázva ezeket, és az egyik fő célpontjuk a fehérorosz asztraveci atomerőmű – közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága. A katonai hírszerzés szerint Oroszország „szokásához híven” a terrortámadásokért a NATO-országokat és Ukrajnát készül felelőssé tenni. Az állítólagos elkövetők fehérorosz katonai egyenruhát fognak viselni. A hírszerzés kiemelte, hogy a fehérorosz KDB, a belügyminisztérium és a határőrcsapatok egységeit már fokozott készültségbe helyezték. Kijev szerint ezekkel a terrorcselekményekkel Oroszország fel akarja gyorsítani a fehérorosz hadsereg…

Read More

Orosz agresszió: visszavonulnak a „hős hódítók” Herszon megyében

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter

Elrendelte az orosz csapatok visszavonását a Dnyeper folyó bal partjára az Ukrajnától elcsatolt Herszon megyében Szergej Sojgu védelmi miniszter. A „különleges hadművelet” egyesített hadseregcsoportjának parancsnoka, Szergej Szurovikin bejelentette, hogy a kivonulási manővert a közeljövőben hajtják végre. A hadseregcsoport parancsnokságán, a védelmi tárcavezetőnek kamerák előtt tett bejelentésében Szurovikin azt hangoztatta, hogy az ukrán fegyveres erőknek tervei vannak a kahovkai vízerőmű alatti ártér elárasztására. „A jelenlegi helyzet átfogó felmérése után javasolom a védelemnek a Dnyeper bal partján való felvételét ” — Szurovikin. „Tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon nehéz döntés. Ugyanakkor…

Read More

Örök nyugalomra helyezték a Westerplatte tíz lengyel hősét

Schleswig-Holstein cirkáló

Örök nyugalomra helyezték pénteken a Balti-tenger partján fekvő Gdansk városa melletti Westerplattén a félsziget 1939-es védelmében elesett tíz katona földi maradványait, amelyeket a 2019-es régészeti ásatások során találtak meg. Az Andrzej Duda lengyel elnök, valamint Mariusz Blaszczak kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter részvételével megtartott ceremónia a gdanski Szent Brigitta-bazilikában bemutatott szentmisével kezdődött, a tíz hős maradványait ezt követően gyászmenetben vitték a lengyel nemzeti zászlókkal díszített óvárosból a Westerplattéra. A katonai temetőben mondott beszédében Duda kiemelte: a korábban tömegsírban elhantolt katonák családjai csak most vehetnek búcsút hozzátartozóiktól egy ünnepi, katolikus szertartás keretében. 1989…

Read More